Hogyan vette át Magyarországon a politikai szélsőjobboldal a totális hatalmat?

Orbán tusnádi beszéde nem volt előzmény nélküli, rendszerbe illik, a lehető legtisztább formájában mutatja meg a miniszterelnök, a Fidesz és Magyarország szélsőjobbra tolódását, a szélsőjobboldali Jobbikkal való szellemi-kulturális koalíció több éves kifogástalan működését. Egészen izgalmas nyomon követni, hogyan vezeti Orbán és Vona, egészen rövid idő alatt Magyarországot a liberális demokrácia ellenségei közé.

Emlékszik még erre valaki?

2010 januárjában járunk, Bajnai Gordon miniszerelnök bejelentette: az ország pénzügyeibe minden demokratikus párt betekinthet, de a Jobbik nem, mert Bajnai szerint ők nem demokratikus erők. A Jobbik akkor diszkriminációt kiáltott és roppant felháborodott, miszerint

Bajnai akkor azt állította: a Jobbik egy diktatórikus párt, ha hatalomra kerülne, megszűnne a demokrácia. Aztán a 2010-es választásokon Bajnai elvesztette a demokratikus választásokat és a Fidesz került hatalomra, a Jobbik ellenzékben maradt. Papíron.

A dotoho állítja: 2010-ben a két párt szellemi-kulturális koalíciója létrejött, a két párt adott kérdéshez fűződő viszonyát éppen aktuális pártpolitikai és taktikai különbségek jellemezték. A fő kérdésekben a két párt álláspontja azonos volt, mindkét párt klasszikus szélsőjobboldali hagyományt vállalt fel:

• “Függetlenségi gondolat” vö. “szabadságharc”, “nem leszünk gyarmat”
• Nacionalizmus, magyar birodalmi ábránd vö. "Trianon"
• Turanizmus és faji alapú gondolkodás vö. "Kurultáj"
• Liberalizmuskritikus nézetek: antiszemitizmus, karrier-keresztényég

2012 január jelenti az újabb fordulatot, pontosan két évvel a Jobbik demokratikus hisztije után még nem Orbán Viktor, de Vona Gábor jelentette ki: „Nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzeti szocialisták, de demokraták sem vagyunk”. Megtudhattuk még a szélsőjobb politikustól, hogy a gazdasági világválság a “liberális demokráciák” válsága is, ezért a Jobbik egy “keleti fordulatot” képvisel. (Vö: 2013: A keleti nyitástól várja a gazdasági fordulatot a kormány.)

Másnap, még mindig 2012 januárjában, Vona Gábor arról beszélt a köztelevízióban, hogy a szélsőjobb jelenléte olyan “kényszerítő erővel” hat még a kétharmadra is, amelynek hatása alól nem tudja magát kivonni. A Jobbik elnöke akkor a kettős állampolgárságot, az alaptörvényben emlegetett szentkoronát vagy június 4-ének napját emlegette. (Vö: a gyakorlatban nemzeti össszetartozás helyett a két világháború közötti irredenta és revizionista klisék, narratívák éledtek újra, orszégszerte: Így gondozzuk tiranoni traumánkat.)

De nézzük, 2012-ben mi a baja Vona Gábornak a “liberális demokráciával” és mit mond és ír 2014-ben a Fidesz-közeli szervilis sajtó és megmondóemberek siserehada.

• Általános választójog (a Jobbik szerint ezt ki kell érdemelni, hogy valaki az ország sorsáról dönthessen). Vö: 2014-ben a magát konzervatívnak hívó fidesz-közeli Mandiner cikke, amelyben a szerző szerint rendben van, ha nincs mindenkinek szavazati joga!
• Értéksemlegesség (a Jobbik homoszexuálisok nem képviselnek azonos értéket a heteroszexuálisokkal). Vö: 2014-ben a Heti válasz fidesz-közeli hetilap homofób írásai.

• Szabad Demokraták Szövetsége és a Demokratikus Koalíció a Jobbik szerint a gazdagok és a külföldiek diktatúráját valósítja meg. Vö: Bogár László: a “liberális demokrácia fából vaskarika, azaz a globalzmus helytartója, az SZDSZ alig rejtett diktatúrája.”

Újabb két évvel később Vona finomít szavain, 2014 áprilisi interjújában az origonak “értékelvű demokráciáról” beszél, amely felválthatja a “liberális demokráciát” Magyarországon. A beszélgetésben többek között 2012-es szavait magyarázta, miszerint a jobbikosok “nem demokraták”. Ez 2014-ben szerinte azt jelenti, hogy nem fasiszták, nem kommunisták és “nem demokraták abban a liberális értelemben, amiben manapság értelmezik”.

A többes szám egyes személyben megfogalmazott, pontos értelmezésre 2014 júliusáig kellett várni: “2010-ben és különösen mostanában bátran ki kellett mondanunk egy olyan mondatot, amely egy szintén az előbb itt megidézett mondatokhoz hasonlóan a szentségtörés kategóriájába tartozott a liberális világrendben. Ki kellett mondanunk azt, hogy egy demokrácia nem szükségképpen liberális. Az, hogy valami nem liberális, még lehet demokrácia.” – a félreértések elkerülése végett, ezt viszont már nem Vona Gábor, hanem a magyar miniszterelnök mondja.

E pillanattól kezdve, politológiai értelemben is, a Fidesz szélsőjobboldali pártnak, Orbán Viktor szélsőjobboldali politikusnak számít. A magyar történelmi és politikai hagyományok alapján ugyanis nagyon könnyedén meg lehet rajzolni egy szélsőjobboldali politikai karakter vonalait:

• Szemben áll a liberális demokráciával
• Szemben áll a kapitalizmussal és a szocializmussal is, helyette: az állam jelentős szerepvállalást követeli (apró mellékzörej: Schiffer András a minap támogatta ezt az orbáni gondolatot) a gazdasági életben
• A központi állam a “nemzeti” és “keresztény” (jelentsen bármit is) gondolatot propagálja, pénzeli és várja el alattvalóitól
• A központi állam – a dualista függetlenségi hagyományok alapján – egy a globalista világban már értelmezhetetlen “nemzeti függetlenséget” képvisel a mindenkori államszövetséggel szemben (Monarchia, EU).
• Amerika-ellenesség, Eu-ellenesség
• Kirekesztő gondolkodás, amely alapján saját politikájukat az egyedül üdvözítő megoldásként tüntetik fel (vö: a liberális demokráciában helye van a szélsőjobboldaliaknak is, viszont egy szélsőjobboldali diktatúrában nincs helye a liberálisoknak), de idegen, és másságellenesség formájában is megmutatkozik. Ez Magyarországon ma elsősorban a cigányellenesség, antiszemitizmus és a homophobia.

Összefoglalva: a Fidesz-Jobbik illibsi kormánykoalíció négy év alatt lebontotta a liberális demokráciát Magyarországon. A feladat, miszerint az ország Európához, a nyugati civilizált világhoz tartozzon, megbukott. A szélsőjobb heccpolitikát folytat, csapatai állandóan harcban állnak, miközben lecsap. Láthatjuk: a magyar szélsőjobb egy rendkívül sokszínű jelenség, térben, időben időnként különbözhetnek, de markáns és jellemző vonásai hasonlók.

A legsötétebb pillanat azonban mégis az, amikor tudatosul: a magyarországi szélsőjobb érdeke az ország rossz gazdasági helyzetének, a társadalom nívótlan színvonalának fenntartása, mert az egyesült szélsőjobboldal (Fidesz+Jobbik) politikai sikeres és az etnikai nacionalista szervezésű társadalom közhangulata között összefüggés van, a munkaalapú társadalom elégedetlenségének mértéke gyakorlatilag megegyezik a szélsőjobb támogatottságának mértékével: A magyarok kétharmada elégedetlen munkájával (2014 április).

2014 július: Fidesz – 56%, Jobbik – 16%