A február 24-én megalakult Magyar Családtudományi Társaság szerint (Uniós pénzből küzdenének a házasság előtti szex ellen) „a nemiség, a párkapcsolatok, a házasság és a család témakörben még mindig igen sok a káros és nem igaz nézet szinte az egész társadalomban, és ezen változtatni érdemes. Itt nem értékpluralizmusról van szó, hanem a jó és a rossz, az érték és a károkozás, az erkölcsös és az erkölcstelen, az emberséges és az embertelen, a szabadság és a hazugság összekeveréséről”.

Eötvös Péter a kommunizmus bűneinek feltárására hivatott, a KDNP-hez kötődő munkacsoportot vezetője szerint („Mindenki ellenség volt, akinek volt valamije”) „óriási fehér foltok vannak a magyar történelemben részben a tudatos történelemhamisítás okán, részben a tárgyszerű ismereteink hiánya miatt. […] A mai fiatalság a szisztematikus félrevezetés eredményeképpen csak nagyon nehezen tud tájékozódni társadalmi, politikai, és erkölcsi kérdésekben. […] érthetetlen, hogy az Ötvenhatos Intézet munkatársai miért ragaszkodnak a valótlanságokhoz és miért folytatják a dezinformálást a mai napig!”

Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint (Szászfalvi László: újra kell építenünk a hazát) „az elmúlt 21 esztendőben ’nem tudtuk mindig helyén kezelni a szabadságot’, a szabadság többször ’a tolerancia és a relativizmus diktatúrájává süllyedt’. Felhívta a figyelmet arra, hogy az új alaptörvény kimondja, az egyházak és az állam együttműködnek a közjó előmozdításáért, ez pedig ’a magyarság talpra állását, erkölcsi, testi, lelki, anyagi gyarapodását és megújulását’ szolgálja.” (kiemelések tőlem)

A vég nélkül szaporítható idézetek egyetlen dologról beszélnek: arról, hogy van egyetlen életfelfogás, amelyet az állam kívánatosnak és támogatandónak tart. És beszélnek ennek a ténynek a következményéről: hogy számosan vannak azok az állam által helyzetbe hozott civil vagy civilnek nevezett szerveződések, amelyek ezt az életfelfogást képviselik, terjesztik, kikényszerítik. Ami azt jelenti – és ez nemcsak a beszélők megingathatatlan önbizonyosságából, hanem minden egyes kormányzati (és ami Magyarországon ugyanaz: népképviseleti) döntésből, intézkedésből, viszonyulásból és indoklásukból kiolvasható –, hogy nincs ezen kívül más érvényes és tolerálható életfelfogás. Minden, ami az övéktől eltér – világnézet, értékrend, erkölcsi felfogás, életmód vagy történelemértelmezés –, elítélendő, súlyosan negatív jelzőkkel illetendő, a hitelessége és az érvényessége folyamatosan megkérdőjelezendő, mert ez csupa olyasmi, amitől az iskolás és felnőtt korú magyart neveléssel, megfélemlítéssel, törvénnyel el kell téríteni.

Mindenkinek tehát, aki azon gondolkozik, hogyan fogunk együtt élni az Orbán-rendszer bukása után azokkal a honfitársainkkal, akiket ez a felülről gerjesztett hatalmaskodás megerősített nyilván eredendően is meglévő intoleranciájukban, egyetlen dologra szeretném felhívni a figyelmét: az elmúlt nyolc évben a magyar állam egyetlen orbánista polgári kört sem sorvasztott el; nem lehetetlenítette el, hogy orbánista hazánkfiai magán- és nyilvános, kis és nagy körökben olyan eszméket és igéket hirdessenek, amelyek szívük szerint valók; az orbánista alaptörvény előtt érvényes magyar alkotmány senkit, senkinek a nézetrendszerét, világ- és történelemfelfogását nem rekesztette ki a törvény és a mögötte álló állam erejével az emberhez méltó felfogások közül (sajnos még a nácikét sem). Nem kényszerítette rá saját képviselőinek (mert az államnak nincs meggyőződése, csak az államot aktuálisan működtető politikusoknak-pártoknak-holdudvaroknak-érdekcsoportoknak van) az ízlését és erkölcseit senkinek a magánéletére. Nem ítélt „káros és igaz”, „erkölcsös és erkölcstelen” kérdésében.

Ha tehát visszaállítjuk azt a demokratikus rendet, azt az alkotmányt, azt a jogállamot, amelyet egy 21. századi, európai polgári társadalomhoz méltónak tartunk, semmiféle engedményt, semmiféle „gesztust” nem kell tennünk mai hatalmaskodó honfitársainknak. Mert az emberi szabadságjogok és polgári alapjogok tiszteletén alapuló rendszer nem is lehet más, mint befogadó. Külön gesztusok nélkül is. Ez a rendszer az ő szabadságukat is garantálja, és csak egyetlen tekintetben korlátozza, éppen abban, amit ma művelnek: hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel kizárólagossá tegyék önmagukat.

Ők beleférnek az én világomba. Én nem férek bele az övékbe. Ez a különbség.

(Mihancsik Zsófia)