A következő két év gazdaságpolitikája determinálva van. Nincs sem jó terv, sem pénz, sem végrehajtási képesség. Ugyanúgy lefelé tartunk a lejtőn, mint eddig, csak most közben rázzuk az öklünket is. (Fotó: Huszti István/Index)

Orbán Viktor keddi beszéde megmutatta, hogy az elmúlt huszonkét év („elmúlthúszév") politikájának lényegét a fülkeforradalom nem érintette. A kormányzati ciklus második felének, a konszolidációnak a meghirdetésekor a miniszterelnök megannyi elődjéhez hasonlóan a szándékairól beszélt, mert az eredményeiről nem beszélhetett. A díszlet persze más és a kulcspozíciókban most éppen az ő kliensei ülnek, de a kormányzás továbbra sem építkezést jelent, a kormányfői munka pedig a hatalom megszerzésén túl a szándékok meddő deklarációjában merül ki.

Ajánlott írásunk: Orbán és a konszolidáció: ugyanaz más néven

Semmi okunk azt gondolni, hogy Orbán Viktor ne lett volna őszinte, amikor a középosztály felemelésének fontosságáról értekezett, vagy amikor a nyugdíjasokkal való kivételezést szükségszerű politikai taktikaként jellemezte. Minden bizonnyal ezt így is gondolja, sőt meggyőződésünk, hogy 2010 májusában is ugyanígy gondolta.

Ám a miniszterelnök személyes, illetve a rendszerváltozás óta eltelt időszak magyar politikai tradíciójának egyik általános nagy kudarca éppen az, hogy ez a szándék szinte mellékes körülmény. A magyar társadalom széles rétegeire ható intézkedéseket ugyanis nem ez, hanem két másik tényező determinálja, és fogja is determinálni a ciklus második felében.

Az egyik a magyar politika kóros „menedzsmentdeficitje". Az elmúlt huszonkét év kormányai visszatérően képtelennek bizonyultak a szándékokat konkrét lépésekre lefordítani, illetve azok hatásait szisztematikusan felmérni és az ebből következő korrekciókat megtenni.

A jelenlegi Orbán-kormány rendkívül látványosan illusztrálja ezt a problémát. Az ország stabilizációjának nevében az elmúlt két év során közel 1500 milliárd forintnyi nyugdíjmegtakarítást és százalékpontokban mérhető GDP-növekedést áldoztak fel, hogy aztán 2012-ben éppen azokat az intézkedéseket hajtsák végre, amiket 2010-ben ezeknek az áldozatoknak a segítségével el akartak kerülni. A kormányfő stabilizációról beszélt, de valójában destabilizáció történt.

De említhetnénk példaként Gyurcsány Ferencet is, aki racionalizálni és modernizálni kívánta a magyar egészségügyet, hogy aztán teljes káoszba döntse azt, vagy Medgyessy Pétert, aki jóléti rendszerváltást akart, de legalább egy évtizedes stagnálást idézett elő a magyar gazdaságban.

A másik meghatározó tényező a külföld. Miután kis és nyitott gazdasággal rendelkezünk, ráadásul az Európai Unió tagjai is vagyunk, a magyar gazdaságpolitikát teljesen értelmetlen pusztán önmagában vizsgálni. Mind az országban elérhető hitel mennyisége, mind az új beruházások volumene, mind a munkahelyek száma óriási mértékben függ külföldi vállalatok, bankok, és amint azt az utóbbi időben láthattuk, kormányok reakciójától.

Ezen tényező hatását leggyorsabban és leginkább kézzelfogható módon a forint árfolyamának, illetve a magyar államadósság árának változása jelzi. Az elmúlt huszonkét év mind a négy nagy gazdasági kiigazítását a forint gyengülése és/vagy a külföldi hitelek hirtelen elapadása előzte meg.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Akármit is mond szónoklataiban a miniszterelnök, a következő két év gazdaságpolitikája mára szinte egy az egyben determinálva van. A költségvetési szigor jegyében a kormány növeli az adókat, még további adminisztratív terheket tesz a vállalkozásokra, hogy a ráijesztéses behajtás működjön és közben megpróbálja a kiadásokat is lefaragni. Utóbbi intézkedések persze a végrehajtási deficit miatt csak részlegesen fognak megvalósulni, ezért az év vége felé mindenfajta zárolások és költségvetési trükkök jönnek majd

Olvasd el ezt is: A Fidesz a középosztályért: szép, de igaz?

Mindeközben lesznek monarchiabeli tekintélyekről elnevezett tervek, amik a már egyébként is meglévő kiadásokat csomagolják lózungszerűen ismételhető programokba. Az öregségi nyugdíjasok továbbra is érinthetetlenek maradnak, az egészségügytől továbbra is távol tartják a magántőkét, a rezsi árába pedig amíg lehet, bele fog piszkálni az állam.

Vagyis hiába hirdeti meg a középosztály megerősítésének programját a magyar miniszterelnök, ha arra sem megfelelő terve, sem pénze, sem végrehajtási képessége nincsen. Ugyanúgy lefelé tartunk a lejtőn, mint korábban, csak most közben rázzuk az öklünket is.