A cikk illeszkedik az Oligarchák györik a kormányt című cikkhez.

Ángyán József hozzáértéséről
Horváth Gábor a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára

Bolgár György: - A mai napon megjelent Ángyán József, nemrégiben lemondott vidékfejlesztési államtitkár köszönő levele a különböző zöld szervezeteknek, amelyek támogatásukról biztosították őt, és megpróbálták elérni Orbán Viktor miniszterelnöknél, hogy megtartsa Ángyán Józsefet posztján. Ez a kísérletük nem járt sikerrel, Ángyán József távozott, viszont most megírta a zöld szervezeteknek, hogy miért. Legalábbis hát meglehetősen politikai ízű fogalmazásokkal utalt arra, hogy mi az ő baja. úgy fogalmazott, hogy „az évtizedek alatt kialakult ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar, a földtől az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig, a vidéki helyi közösségek, családok elől”. Ő nyilván a vidéki közösségeket, családokat védi, és itt vannak például feltételezésem szerint a mezőgazdasági szövetkezők és termelők, akik országos szövetségben tömörülnek, és azok meg nyilván vinni akarnak mindent a földtől az erőforrásoktól a támogatásokig. Szóval kik között van háború? Kik között húzódik az árok vagy a lövészárok?

Horváth Gábor: - Hát ez egy nagyon jó kérdés, én is izgalommal olvastam ezt az újonnan megjelent szemetet. Hát fejtsük fel vagy próbáljuk felfejteni.

– Erre gondoltam, hogy megkérem Önt.

– Próbáljuk meg felfejteni. Hát ugye ez egy politikai ízű üzenet, én is így gondolom. Csak hát honnan fúj itt a szél vagy a politikai szél? Hát mindenekelőtt a szóhasználat ugye, mert újfent zöldbárókról beszél. Ez a fogalom foglalt. Ezt a fogalmat a már egyszer-kétszer csúnyán megbukott kisgazdák alkották, mégpedig azokra a szövetkezeti vezetőkre, akik annak idején nem voltak hajlandók szétverni a szövetkezetet. És uram bocsá, ma is munkát adnak a faluban, meg exportot meg árualapot.

– Na de ők az állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók. Igaz, nincsen nevesítve az a tizenkét állami gazdaság, amit annak idején pályáztatás nélkül értékesítettek még 2002-ben…

– Igen, de hát mondjuk a kisgazdák szóhasználatával ugye az egy kategória volt. Aztán most, ha végignéztem az elmúlt időszaknak a személyhez kötődő gondolatait, hát elég nagy meglepetés nekem, mert hisz Jávor Benedek volt az, aki január 19-én, hogy mondjam, könnyeket hullatott az államtitkárért, és az a szóhasználat, ami itt most megjelenik, nagyon hasonlít ahhoz, amit Jávor Benedek közreadott. Ő ugye azt mondja, mondta annak idején, I. hó 19-én Jávor, hogy győzött az Ángyán által maffiaként is emlegetett nagygazdálkodói kör. Hát ezek a szavak meg a tartalom az rendkívül hasonló.

– Abszolút ugyanaz. Igen. Végül is az LMP zöld pártnak is definiálja magát, úgyhogy rendben van.

– Igen, csak a zöldség meg a gazdasági racionalitás, meg a tőke, szóval ezek nagyon keverednek.

– Zöldség és zöldség között van némi különbség.

– Igen. Nagyon jellemző volt egyébként ez a volt államtitkárra is. De hogy a politikai szálat végigvegyem, és aztán már el is távolodok ettől a gondolattól, január 20-án, amikor Ángyán úr bejelentette a nemes szándékát, akkor megjelent a Jobbiknak egy közleménye, és amint olvasom, hát megint a szavak, de a gondolat is teljesen ugyanaz. Azt mondja, hogy a kormány, Ángyánnal ellentétben, a profitérdekeket szolgáló tőkés gazdaságokat részesíti előnyben. Na kérem szépen, három politikai irányzat meg Ángyán József azért eléggé egy húron pendül.

– De hát a dolog pikáns, hogy az LMP-től a Jobbikig és az Orbán-kormány volt államtitkáráig. Na de akkor nézzük meg, valójában mit csinál a Fidesz, vagy mit csinál a Fidesz-kormány vidékfejlesztési minisztériuma, ami miatt Ángyán József úgy gondolta, hogy neki le kell mondania?

– Én ennél picit előbb kezdeném. Most én azt gondolom, hogy talán elindul egy racionális munka ebben a minisztériumban Ángyán úr távozásával. Hogy Orbán Viktor elfogadta a lemondást, az engem nem lep meg. Hisz nem az első konfliktus ez a mostani. Én pontosan emlékszem, amikor a minisztérium létrejött, akkor összerakta az Ángyán úr a minisztérium struktúráját. Kilencven embert rendelt maga alá. Bocsánat. Rendelt volna. Ha egy fontos minisztériumi vezető nem mondja azt, hogy nem.

– Mert különben mennyi járna egy államtitkárnak?

– Hát ez egy ilyen tizenegynéhányas létszámú apparátus szokott lenni.

– Akkor nevezzük őket minisztériumi kistermelőknek. Belőlük sok kell, nem? Kilencven.

– De ugye volt már egy ilyen ember, nem emlékszünk már rá?

– Na. Kire gondol?

– Hát volt egy ilyen talán kisgazda államtitkár, aki most pereskedik, vagy talán már ítélet is volt.

– Volt. Volt.

– Mert tudniillik nagyon nagy a hasonlóság, az is az egész minisztériumot irányítani akarta. Ja, van még egy hasonlóság. Hogy mindegyik elküldött mindenkit, aki a minisztériumban már egy napot eltöltött. És ezek után ők akarták írni a programot. De menjünk tovább. Ugye lassan elfelejtjük, itt volt ez a csúnyán végződött GMO kukorica-ügy. Ugye kiszántani, kitárcsázni azt, ami egyébként akkora már mint egy ember, nem is lehet kitárcsázni. De ő még ugye arról beszélt. A gyakorlatban egy napot nem töltött el. Milyen csend van róla. Néhány milliárd forint kárt okozott.

– Na de megvédtük a GMO mentességünket nem?

– Óh, kérem szépen. Ez a néhány milliárd forint kár azóta nagyon csendet parancsolt. Itt azért a háttérben valami történhetett.

– Na, mi a sejtése? Vagy mi az információja?

– Durva hibákat vétett a minisztérium, és kénytelen volt, azt gondolom, megegyezni azokkal, akiket most jelzőkkel illet, hogy legalább legyenek csendben.

– Magyarán politikai okokból csinált egy cirkuszt, és technikailag meg gyakorlatilag nem tudta a dolgot elintézni.

– Hát nem is lehetett, mert szakmai hozzá nem értéssel álltak hozzá. Hát egyszer elkiabálták, hogy leszántani, letárcsázni, és hozzá nem nyúlni. Aztán eltelt egy hét vagy kettő, akkor mondták, hogy silózzák le, aztán majd óvatosan, hogy el ne szóródjon, meg lehetne etetni az állatokkal. Kérem szépen, hát bocsánatot kérek. Nem tanult meg itt mindenki, azt gondolom, a szakmát, aki belebeszél az agráriumba. De nézzünk egy másik vetületet. Szóval most úgy tűnik, mintha tényleg maffiahálózat buktatta volna meg az Ángyán urat. Nekem az a véleményem, hogy a saját klientúrája buktatta őt meg.

– No. Azok kicsodák?

– Hát Ángyán úr ugye mást se csinált, mint, ő mondta, járta az országot. És hergelte önmagát leginkább, meg a társait. Másfél év óta mást se hallott az ember az elmúlt időben, mint hogy van hatvanötezer hektár föld, amit majd elveszünk a maffiától, és szétosztjuk a családi gazdaságoknak. Kérem szépen. Másfél év eltelt. Ez a hatvanötezer hektár Ángyán felügyelete alatt ma is rendezetlen. Szóval ezt egy rendes paraszt nem engedi meg a földjével. Ángyán úr alatt ez történt. Ja, miért történt ez? Mert az élettől elrugaszkodott feltételeket szabott. Ugye emlékezzünk csak a programjának a legfontosabb részére. Demográfiai földprogram. Nem tetszik emlékezni rá?

– Igen, igen, nagyon érdekes volt.

– Ugye tetszik emlékezni mit tartalmazott?

– Nagyívű, erre mondja az ember azt, hogy nagyívű.

– Aha, igen, csak a részleteiben elég világos ám, hogy azt tartalmazta, hogy majd kitelepítjük a fiatalokat a még egyébként nem létező tanyákra, vagy majd összetákoljuk nekik azt, amelyik létezik, és előírjuk neki, hogy két-három gyereket neveljen fel. Kérem szépen! Ki, oda a világ végére, infrastruktúra nincs, kultúra nincs.

– Tudás nincs, tapasztalat nincs, hiszen ezek a fiatalok mit tudnak arról, hogy lehet megélni önállóan egy tanyán.

– És hogy fogják a gyerekeiket a 21. században…

– Igen. Hogy fognak iskolába járni. Óvodába.

– Kérem szépen. Ennél kiszolgáltatottabbá tenni embereket nem lehet. Ez volt ennek a programnak a lényege. És a mai napig azért nincsen jó kezekben és gazdálkodói kezekben ez a föld, mert neki ez volt a mániája. Na most nekem igazából van egy személyes élményem is vele kapcsolatosan, tudniillik a programja a legfájdalmasabb dolog, mint látom most is. Amikor ez a program megjelent, 2011 elejét írtuk, akkor a mi szervezetünk az elnök úr aláírásával írtunk egy udvarias levelet neki, hogy szívesen látjuk a nagytermünkben, összehívjuk ide az embereket, mondja el, és hallgassa meg mások véleményét. Hát kérem szépen, válasz a mai napig nem érkezett. Nem szeretném ezt faragatlanságnak nevezni, de azért talán egy kormányembertől...

– Igen, hát Önök mégiscsak léteznek. Nem is keveseket képviselnek. De próbáljon nekünk…
– Egy pillanat türelmet kérek, Bolgár úr. És akkor képzelje el, hogy Dombóváron van egy tanácskozás, ahol véletlenül részt veszünk. És elhangzik az üzenet. Azt mondja, itt is arra hivatkozik, hogy társadalmi vita zajlott. Ő mondja: zajlik a társadalmi vita. De nem MOSZ-fórumon, mert nem megyünk el közéjük. Jöjjenek ők ide. Majd mindjárt halkabbak lesznek ezek az urak.

– Na akkor mégiscsak jól éreztem, hogy Önöket kell megkeresnem. Biztos Önök azok a maffia családok, spekuláns nagytőkés oligarchák volt tsz-es, állami gazdaságos, nagybirtokos zöldbáró és így tovább.

– De kérem szépen. Magyarországon a mezőgazdaság…, de egyszerűsítsük le: a földnek közel a felét társasági formában működő szervezetek művelik. Ezeknek a többsége, a 99 százaléka kis- és közepes gazdaság. Ugye ezek többségében a szövetkezetek után létrejött kft-k. Miért kft-k? Mert annak idején üldözték a szövetkezeti formát. A mezőgazdasági termelés több mint a felét ők adják. Ők az exportálók. De hogy Ángyán úrnak a gondolkodása meg a racionalitás milyen messze van egymástól, erre egy példa. Magyarországon az élelmiszeripar által is elfogadott biotejet két közepes méretű részvénytársaság állítja elő, mind a kettő a MOSZ tagja.

– Szóval nem azok a kis ideális családok a tanyákon meghúzódva száz és ezerszámra, akik bizony nem alkalmaznak se műtrágyát, se növényvédőszereket, se gyógyszereket az állatok megvédésére és így tovább, tehát abszolút biomódszerrel csinálnak mindent, és beletesznek munkát, energiát, az égvilágon mindent. Ezek fogják majd fellendíteni a magyar gazdaságot. Hát ezek szerint mégsem?

– Az egyik az, hogy ezek az emberek bizony szegény emberek maradnak addig, amíg egyáltalán képesek talpon maradni. A másik az, hogy…

– És nem lesznek képesek versenyképessé válni. Tehát maximum saját magukat az éhezéstől mentik meg, de versenyképes mezőgazdasági termelésre nem képesek.

– Hát a piacra ezeknek a termékeknek a nagy része nem vihető el. Nem azért, mert ezek az emberek nem lennének képesek rá, de az összes körülmény miatt, ami kell a mezőgazdasághoz, pénz kell, tudás kell, jó minőségű föld kell, piacismeret kell, minőség kell, szóval ezeknek nem lehet eleget tenni. Ezek már akkora igények, hogy ehhez bizony egy komoly szakembergárda és technikai háttér kell. De a gondolatilag is baj van ezzel. Ángyán úr azt mondta ezen az ominózus fórumon, és én azóta is berzenkedem és őrzöm ezt az irományt, amit ott jegyzeteltem, azt mondta ott a gazdáknak, hogy hát ez a piac, ez egy mese. Az első és a legfontosabb a hazai piac. Azt mondja. Majd a felesleg elmehet exportra. Jézusmária. Magyarország, ahol az adottságok megvannak, ahol még mindig két-három milliárd eurót termelnek, exportegyenleget, többletet mint amit behozunk.

– Tehát nem ennyit exportálunk, hanem ennyivel többet exportálunk, mint amennyit importálunk. Márpedig az import is folyamatosan nő.

– Így van. Szóval erről le akarunk mondani? Szóval tényleg azt gondoljuk, hogy ezeket az embereket oda lehet vezényelni, és az év elejétől a végéig görnyedve kapálni, kézzel kukoricát szedni? Szóval itt nekem az igaz bajom az, hogy aki ezt a gondolatot – azon kívül, hogy sose látott mezőgazdaságot – másra rá akarja erőszakolni, az ezeket az embereket kiszolgáltatja, szociális értelemben hátrányos helyzetű réteggé teszi, hisz nem véletlenül egész Európában a népesség néhány százaléka, egytől három-négy százalékig, foglalkozik a mezőgazdasággal, magas technikával, ahol a fizikai munkától, amennyire csak lehet, mentesítik nagukat, és bizony a technika összes vívmányát alkalmazni kell ahhoz, hogy időben, jó minőségben a piacra kerülhessenek az áruk.

– Ezek a zöld szervezetek amelyek Ángyán József mögött álltak és állnak, vajon ennyire naivak? Nem ismerik a mezőgazdaságot és csak egy ideális világképet rajzolnak maguknak?

– Sajnos nekem bizony az a véleményem, hogy ezek a zöld szervezetek hasonlóan vannak, mint Ángyán úr, hogy a mezőgazdasági gyakorlatot nem látták. Nagyon szépnek és kényelmesnek tűnik az a kép, hogy majd ott elsétálgat valaki a zöld természetben, de miből él meg? Ki lesz, aki megfizeti? Még a városi ember is tudja, hogy a kertben a zöld nagyon szép. De vagy tolni kell a fűnyírót, és akkor még nem termelt semmit, vagy kell a kertész. Úgy egyébként a magyar mezőgazdaság az elmúlt húsz évben hát nem megvédte az összes természeti adottságunkat? Tessék bemutatni, hogy mi az, amit a magyar mezőgazdaság tönkretett. Ők védték meg. Hát valóban ők azok, akik naponta ott vannak kint, télen nyáron, ha esik, ha fúj.

– És éppen a rendszeres termeléssel valamennyire rendben tartják a földet, amelyik különben elvadulna, gondozatlanná válna és ki tudja.

– Meg lehet nézni azt a néhány körzetet, ahol a mezőgazdasági szövetkezeteket annak idején, ugyanazzal az energiával, amivel Ángyán elő szokott adni, szétverték. Valóban a kirándulónak se érdemes oda elmenni, mert azt gondolja, amikor kilép a faluból vagy éppen belép a faluba, hogy az oroszlán is kinéz bármelyik utcasarkon. Na most addig, amíg a magyar vidéknek nincs érdemi gazdasági háttere, legyen az a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó más tevékenységek, de ez önmagában nem elég, addig nem kell abban reménykedni, hogy lehet egy olyan vidéket csinálni, amelyik mindenkinek, a falusinak is meg a városinak is egy jó perspektíva. Szóval nekem van egy nagyon nagy bajom ezzel a zöldfilozófiával kapcsolatosan. És ez ugye azt gondolom, hogy mondjuk a gödöllői egyetemen talán ezt megtaníthatták volna.

– Ahol Ángyán úr tanít.

– Talán ezt megtaníthatták volna. És tényleg olyan egyszerű szabály, hogy a mezőgazdaságban az egyszerű erdőkerülő is tudja, hogy a természet szelektál. Az életképtelent, a gyengét, az elkóboroltat, aki nincs összhangban a természetével, azt a természet szelektálja. Hát Ángyán esetében azt kell mondanom, hogy még időben.