Olyan ez, mint amikor a cimboránk elissza minden vagyonát: kisegítjük még, de arra kérjük, hogy változtassa meg az életmódját. Az IMF azt akarja, hogy egyenesbe jöjjünk, de olykor baltával farag. (Fotó: napi.hu)

A miniszterelnöki szóvivő szerint az IMF-fel való szakítás oka az volt, hogy nem akarták, hogy a szervezet megszorításokat kényszerítsen rá a magyar kormányra. De miért akar a Valutaalap „diktálni”? Tényleg túl szigorúak a feltételeik? Miért szereti őket a magyar baloldal, a magyar jobboldal pedig miért tiltakozik ellenük? És végül: jó-e nekünk az IMF-hitel vagy sem?

A Véleményvezér ma alapkérdéseket jár körül.

Ajánlott írásunk: Ha bukik az euró, Magyarországnak annyi

Az IMF-fel szembeni ellenérzések elsőszámú oka, hogy a Valutaalap feltételekkel ad pénzt, melyek olykor túl szigorúnak tűnnek, néha pedig valóban azok is. Látni kell azonban, hogy ezeknek a feltételeknek a megfogalmazása a szervezet számára valójában egy kényszer, hiszen az IMF biztosíték nélkül hitelez olyan országoknak, akiknek már a kutya nem ad kölcsönt. Olyan ez, mint amikor a cimboránk elissza minden vagyonát: kisegítjük még, de arra kérjük, hogy változtassa meg az életmódját. Mert ha ezt nem teszi meg, sem az ő élete nem fog egyenesbe jönni, sem mi nem fogjuk viszontlátni a pénzünket.

A magyar kormány azonban jelenleg kurucosan a gazdasági függetlenséget védelmezi, és azt hangsúlyozza, azért nincs szükség az IMF-re, mert a piactól is tudunk pénzt kapni, és nekik legalább feltételeik sincsenek. Ez azonban nem igaz. A valódi különbség az IMF-hitel és a piaci finanszírozás között az, hogy a piaci hitelezőket – az előző példánál maradva – tényleg nem érdekli, hogy a cimbora élete egyenesbe kerüljön, csak az, hogy visszakapják a pénzüket a kamatokkal együtt. Amíg tehát egy ország tud fizetni, addig a piaci hitelezők számára teljesen mindegy, hogy milyen őrültségekre megy el a pénz – elsősorban ezért lehet ez a megoldás egyes kormányok számára vonzóbb.

A külsőleg kikényszerített életmódváltás mindig fájdalmas. Egy IMF-programot általában féltucat ember ír meg, ezért szükségszerűen elnagyolt lesz. Ha bármelyik ország képes lenne a saját bázisán egy ilyen programot összerakni magának, az valószínűleg jobb lenne, de ezek az országok éppen azért kerülnek bajba, mert vagy nincs ilyen csapatuk, vagy nem hallgatnak rájuk. Az IMF baltával farag, hiszen nincs idő a részletekkel törődni: a csőd elkerülése érdekében gyorsan rendbe kell rakni az államháztartást és a bankokat, illetve el kell mozdítani az akadályokat a piaci verseny elől.

Arról mára nagyjából konszenzus van, hogy az 1998-as kelet-ázsiai válság során (pl. Dél-Koreában, Indozéniában, Thaiföldön) a hitelprogramok kondíciói túl kemények voltak, ezért a térségben a Valutaalap még a gazdaságpolitikával foglalkozók körében is rendkívül népszerűtlen, és az is marad hosszú ideig. Ám részben a kelet-ázsiai tapasztalatok következményeképpen a mostani válságban az IMF jóval visszafogottabb. Nem kívánják például már átírni a társadalombiztosítást vagy rákényszeríteni a kormányokat a válság kellős közepén arra, hogy áron alul adják el a nemzeti vagyon egy részét.

Nyugaton tradicionálisan a baloldal utálja az IMF-et, hiszen a hitelfeltételek, vagyis az „életmódváltás” elsősorban baloldali „vívmányok” legyalulását jelenti. Magyarországon azonban, mint annyi más esetben, mindez pont fordítva van: a magyar baloldal kifejezetten pozitívan viszonyul az IMF-hez. Az egyik ok abban a régi mentalitásnak a továbbélésében keresendő, hogy valaki nálunk hatalmasabb mondja meg nekünk, hogy mit csináljunk. Ha nem Moszkva, akkor Washington. Régen az volt automatikusan jó, ami keletről jött, később az, ami nyugatról.

A másik ok a magyar baloldalon széles körben elterjedt „szakértői mítosz”, vagyis az az elgondolás, hogy egy ország problémáira léteznek semleges társadalommérnöki megoldások. Az IMF pedig valóban alapvetően szakértői megoldásokat fog adni különféle nemzetközi konszenzusok alapján, illetve a korábbi sikeres példákat követve.

A szakértői mítoszt elutasító magyar jobboldalnak abban kétségtelenül igaza van, hogy számtalan kérdés nem lehet pusztán csak szakértői ügy, hanem szükségszerűen értékekkel kapcsolatos kérdés is. Például, hogy a terheket hogyan osszuk meg a társadalmi csoportok között, kinek adjunk inkább támogatást, kinek a kezében legyen a nemzeti vagyon, vagy hogy mekkora társadalmi különbségeket tolerálunk. Ezekre a kérdésekre nem létezik objektív, értékmentes megoldás.

A gazdasági függetlenség megsértése, amit a magyar jobboldal manapság kifogásol, tulajdonképpen azt jelenti, hogy a hazai politikai elit hatalmi- és értékszempontjait az IMF nem veszi figyelembe. Érdemes azonban megjegyezni – és ez nem speciálisan magyar probléma, máshol is ugyanez a helyzet – hogy a nemzeti tulajdonlás és a nemzeti érdek védelme igen sokszor egybecsúszhat a saját elit, a „haverok” üzleti érdekeinek a védelmével. Magyarul: a nemzeti függetlenség szlogenje sokszor azt jelenti, hogy inkább a haveroknak adnák oda az üzletet, mint a külföldieknek.

Vannak, akik azt hangoztatják, hogy ahová az IMF beteszi a lábát, ott gazdasági és szociális válság fog bekövetkezni. Való igaz, hogy IMF-programra akkor szokott sor kerülni, amikor gazdasági válság van – de az ok-okozatiságot talán nem szerencsés felcserélni. Nem csak azt kell megnézni, hogy hová jut egy ország az IMF-program első két évében, hiszen a válságmenedzselés kellős közepén sosem szép a látvány. Azt kell megvizsgálni, hogy mi történik az IMF beavatkozása után mondjuk tíz évvel. És ebben a tekintetben sem mondjuk Brazília, sem a már emlegetett kelet-ázsiai országok nem tűnnek olyan rossz példának.

Olvasd el ezt is: Mikor mondana le Orbán Viktor?

Nálunk azonban már nem így merül fel a kérdés. Hanem úgy, hogy miként Szijjártó Péter fogalmazott, „bármi áron” védekezni kell-e az IMF visszatérése ellen, vagy esetleg van olyan forgatókönyv, aminél még az IMF is jobb. Szerintünk igen, sajnos van olyan forgatókönyv, aminél az IMF-hitel jobb választás. És az a gyanúnk, nem csak mi gondoljuk így, hanem minden fogadkozása ellenére még a magyar kormány is.  

Frissítés: Délután az NGM bejelentette az új IMF-együttműködést.