2012. március 30. 7:30 | Kolossa Katalin

kulcsszavak:interjú, vértes, gki, széll kálmán terv, túlzottdeficit-eljárás, munkanélküliség, imf

Jó egy éve, 2011. március elsején mutatta be a magyar kormány a Széll Kálmán Tervet, amely azzal számolt, hogy a benne vázolt elképzelések eredménye magasabb gazdasági növekedés, bővülő foglalkoztatás, javuló versenyképesség, fenntartható pénzügyi egyensúly és csökkenő államadósság lesz. A tények egyelőre nemhogy nem igazolják a terveket, hanem épp az ellenkezőjét mutatják. Vértes András szerint a Széll Kálmán Tervet nagyobbrészt elfújta a szél. A GKI elnöke úgy véli, a magyar gazdaság hitelességi, bizalmi válságban van, s amíg ez nem oldódik meg, nem lesz gazdasági növekedés.

A tavaly tavasszal bemutatott Széll Kálmán Terv a foglalkoztatás és munkaerőpiac, a nyugdíjrendszer, a közösségi közlekedés, a felsőoktatás, a gyógyszerkassza, valamint az állami és önkormányzati finanszírozás területén strukturális reformokat helyezett kilátásba. Azzal számolt, hogy az ország újjászervezése magasabb gazdasági növekedésben, bővülő foglalkoztatásban, javuló versenyképességben és középtávon fenntartható pénzügyi egyensúlyban jelenik majd meg, és Magyarország államadóssága 2014 végére a GDP 65-70 százalékára csökken. Már akkor kétségesnek tűnt, hogy a tervezett kiadáscsökkentés teljes egészében megvalósulhat. S bár a Nemzetgazdasági Minisztériumban újabb nagy ívű dokumentumok születtek, mint például tavaly decemberben a Magyar Növekedési Terv vagy a most március végén megismert Nagy Reformkönyv, az igazi hivatkozási alap továbbra is a Széll Kálmán Terv, amit Vértes András, a GKI vezérigazgatója szerint nagyobbrészt elfújt a szél:

- Ez az induláskor valóban reformokat tartalmazó terv megnyugtatta a piacokat, de már akkor sem volt reális. Pont a két legnagyobb területen - a munkaerő-piaci, foglalkoztatási reformok és a nyugdíjrendszer átalakítása terén - történt a legkevesebb előrelépés. A foglalkoztatásban lényegében semmi más nem történt, mint hogy az eddigi munkanélkülieket a munkanélküli-ellátásból áttolták a közfoglalkoztatásba. Igaz, a Széll Kálmán Tervben a megtakarítás látszólag megvan, csak az nincs mellétéve, hogy a másik oldalon ezt ki kell fizetni közfoglalkoztatási kiadásként. Ezt nem lehet spórolásnak tekinteni, még csak reformnak sem. Az emberek nem találnak több munkát, sőt, a munkaerő-piaci helyzet nyilvánvalóan romlik. A nyugdíj-felülvizsgálatról is mindenki előre megmondta, hogy több százezer rokkantnyugdíjast nem lehet kitolni a rendszerből. Ezen a két területen összességében több mint 300 milliárd forintot kellett volna hozni a tervben.

■ Pedig a Széll Kálmán Terv most is hivatkozási alapul szolgál, például az épp készülő konvergenciaprogramhoz, és remek bázis az uniós elvárások teljesítéséhez. Giró-Szász András kormányszóvivő, amikor az uniós pénzügyminiszterek által elvárt kiigazító lépéseket egyszerűen megoldandó feladatoknak nevezte azzal érvelt, hogy mindössze 140 milliárdról vagy annál is kevesebbről van szó, s ennél jóval jelentősebb intézkedésekről rendelkezik a Széll Kálmán Terv.
- Most két dolgot kell bebizonyítani egyszerre, a piacnak is, és az Európai Uniónak is. Az egyik, hogy mi akarjuk az IMF/EU-megállapodást, a másik, hogy „jó fiúk" vagyunk. Ki jó fiú most Európában? Aki reformokat csinál. Ezért most megint hirtelen előkerült a Széll Kálmán-kártya, amellyel a kormány azt kívánja bizonyítani, hogy sok reformlépés történt, mert úgy gondolja, hogy így könnyebben lehet megállapodni, ha egyáltalán meg akar állapodni. Azt nem lehet vitatni, hogy 2012-ben - persze nem így nevezik - kemény megszorítás van. Mivel 2011-ben a GDP mintegy 3 százalékára kiterjedő lazítás történt - csak ezt elfedték a magán-nyugdíjpénztári pénzekkel, ezért nem látszik a költségvetésben, hogy valójában 4-5 százalékos deficit van -, ahhoz hogy a hiány idén 2,5 százalék legyen, a GDP 2-3 százalékára kiterjedő megszorításra van szükség. Az EU úgy becsüli, hogy a kormány már 1,9 százalékot ebből megcsinált, és még kell 0,5-0,7 százalék, tehát idén még körülbelül 200 milliárddal meg kell szorítani a költségvetést, akkor lesz nagy valószínűséggel 3 százalék alatt a hiány. Ha ezt a megtakarítást tartós eszközökkel érik el, ami évközi lépésekkel majdnem lehetetlen, de tegyük fel, hogy sikerül, akkor jövőre elég lenne 100-200 milliárd. De mivel valószínű, hogy mire a kormány lépni fog, már az év közepén leszünk - ha egyáltalán sor kerül ilyen lépésekre -, 50-100 milliárd áthúzódik a jövő évre. Ez a matematika. De a valóság ennél jóval bonyolultabb.

■ A szimpla matematika sem tűnik egyszerűnek. Mi az, ami még tovább bonyolítja mindezt?
- Új helyzet állt elő. Miután az Európai Unió nem tekintette teljesítettnek az elmúlt időszakbeli folyamatokat, a piac számára most már újabb fogódzó is van: az IMF-megállapodás mellett a túlzottdeficit-eljárás is. Ha az utóbbi keretében Magyarország leviszi 3 százalék alá a deficitet idén is, meg jövőre is, az a piacnak elegendő lehetne, ha nem realizálná azt is, hogy a jelenlegi szinten a magyar államadósság refinanszírozása őrült drágává válik.

■ Fenntarthatatlanul?
- Olyan értelemben fenntarthatatlanul, hogy 1,5 százalékos potenciális növekedés és 3 százalékos elsődleges - kamatok fizetése nélküli - többlet kéne a költségvetésben. Ettől viszont nagyon messze vagyunk. Amit most a kormányzat akar, hogy csak a túlzottdeficit-eljárásnak feleljünk meg, az óriási kockázatokkal jár. Önmagában ettől a lehetőségtől elkezdtek emelkedni a kamatok, több tizedszázalékkal. Emellett bármikor bekövetkezhet, hogy romlanak a nemzetközi körülmények, ami azonnal súlyos következményekkel járna a magyar helyzetre. Van olyan hitelminősítő - a Fitch -, amelyik beígérte, hogy leminősíti Magyarországot, ha nem lesz IMF-megállapodás. Ez tovább növelné a kockázati felárainkat. De nem is érthető, miért mondjuk azt, hogy nem akarunk megállapodni az IMF-fel. Most - ha a három-ötéves lejáratú állampapírok hozamát nézem, mert az IMF-hittel is öt évre szólna - 8,5-8,7 százalék körül finanszírozzuk magunkat, az IMF-hitel kamata pedig jelenleg 4 százalék alatt lenne. Ez több száz milliárd forint a futamidő alatt! Ha a magyar kormány megjátssza ezt a kártyát, az játék a tűzzel.

■ Miért tenné ezt a magyar kormány?
- Alapvetően arról van szó, hogy a túlzottdeficit-eljárás keretében csak gazdasági szempontok vannak, míg a kötelezettségszegési eljárások az előfeltételét képezik az IMF-megállapodásnak. Ezekben viszont egyértelműen vannak intézményi-politikai - a demokráciadeficittel összefüggő - elemek, amelyeknek a magyar kormány nem nagyon akar megfelelni, ezért gondolja úgy, hogy csak a túlzottdeficit-eljárást teljesíti, ami egyébként presztízskérdés is. De úgy vélem, a piac ezt nem fogja megengedni, az említett nagy kockázatok be fognak következni, tehát igenis szükség lesz az IMF/EU-megállapodásra.

■ Magyarországon ma gyakorlatilag nincs növekedés, és egyelőre nem látni, mitől remélik a gazdaság felpörgését. Látszanak-e olyan irányok, amelyek a gazdaság föléledéséhez vezethetnek?
- Ezek azok az alapkérdések, amelyekben a gazdaságpolitika a legsúlyosabb hibákat elkövette. Nem vette tekintetbe, hogy jogbizonytalanság és kiszámíthatatlanság alakult ki Magyarországon. Ezt nem bírja a gazdaság. Innen menekülnek a gazdasági szereplők. Tagadhatjuk, de ez a tény. Menekül a hazai tőke, a külföldi tőke, a kisember tőkéje és a nagytőke is. Ennek az a következménye, hogy a fogyasztási szint is nagyon alacsony, a beruházások pedig mérséklődnek. Ez nem új dolog: amióta megszorító gazdaságpolitika van Magyarországon, csökkennek a beruházások, a fogyasztás is vagy stagnál, vagy csökken. De az volt az elígérkezés, elszánás, hogy 2010-től ez nem így lesz. De a befektetők nem invesztálnak oda, ahol holnap be lehet terjeszteni a parlamentbe egy törvényjavaslatot, amit holnapután elfogadnak, és tegnaptól érvényes. Most túlzok, de a gyakorlatnak ez a lényege. A kormány olyan körülményeket teremt a szabályozásban, amelyek normális piacgazdaságban elfogadhatatlanok, és még időt sem ad az alkalmazkodáshoz. Állítólag egyszerűsítjük az adórendszert, csökkentjük az adók számát. Ez igaz volt, egy lépésben. Azóta bonyolultabbá vált az adórendszer, darabra több adót vezettek be, mint amennyit megszüntettek, és idén már magasabb az adóterhelés a GDP-re vetítve, mint 2010-ben volt. Tehát jelen pillanatban a magyar gazdaságnak nem növekedési problémája van. A magyar gazdaság hitelességi, bizalmi válságban van. Amíg ez nem oldódik meg, addig nem lesz növekedés. Magyarország politikai értelemben kockázatot jelent az egész unió számára. Európa arról szól, hogy megállapodunk, hogyan éljünk együtt. Nem lehet azt mondani, hogy én tudom, hogy nekem van igazam, és a többi nem érdekel. A bírálatoknak sok elemét túlzásnak tartom, sok butaság van bennük, szó nincs arról, hogy Európában minden tökéletes lenne, de mi mindennap okot adunk a bírálatra.

■ Mitől indulhat meg mégis a növekedés?
- Csakis attól, ha a hazai tőke itthon beruház, a külföldi tőke is ezt teszi, és a kisember sem viszi ki a megtakarításait a Bécsi út másik végére. Ha végre olyan gazdaságpolitikát lát, amelyik azt mondja, amit csinál, és azt csinálja, amit mond. Ha azt látja, hogy ha elkezd egy bármilyen picike gazdasági akciót, akkor az öt-tíz év múlva is biztonságosan folytatható, nem „magyarítják" hirtelen a járulékot adóvá, az adót járulékká. Ha azt látja, hogy van egy alkotmánybíróság, amely ezt meg tudja akadályozni. Mert ezek a biztosítékok. Egy külföldi konferencián az egyik előadó arról beszélt, hogy mi tudja biztosítani azt, hogy egy cég igazgatótanácsa normálisan működjön. Egyetlen egy dolog: független, nagyon felkészült embereknek kell benne lenniük. Ez számomra azt mondja, hogy a fontos posztokon egy országban is független felkészült embereknek kell lenniük, mert ez biztosítja az ország fejlődését. De ez már nem a gazdasági kérdés.