Nem kell ezt túlvariálni. A helyzet rendkívül súlyos, az igazán nagy balhé elkerülésére egy hónap maradt. Ha nem sikerül megegyeznie a kormányzatnak és a vasat a tűzben tartó rezidenseknek, akkor január elsejétől nagyot fog nézni, aki arra vetemedik, hogy megbetegedjen.

• Megosztás
• Nyomtatás

Az egészségüggyel kapcsolatos úgynevezett rendszerösszeomlás fogalma igen nehezen ragadható meg annak ellenére is, hogy ötpercenként hallani eme jóslatot. Sokan azt gondolják, egyik pillanatról a másikra bezárnak a rendelők, a kórházak, és mindenki mehet, amerre lát. Egy ilyen rendkívül komplex rendszer nem dobja be csak úgy a törülközőt hétfőről keddre. Az értelmezési keretet inkább a működés optimalizáltságának mértékében érdemes kijelölni, merthogy az úgynevezett összeomlás után is lesz ellátás. Kérdés a minőség mértéke. E dimenzió külön misét érne kezdve az otthonról bevitt gyógyszerekkel, a piszkos vécékkel, a kórházi koszttal, a gyógyító eszközök elérhetőségével bezárólag. A dolgozók rossz hangulata, olykor arrogáns viselkedése még inkább nyomja a gyógyulni vágyókat. 

Közben a kórházak adósságállománya már a 130 milliárd forintot is elérte, amiben közrejátszanak a finanszírozási és rendszerproblémák. De nem kellene arra is rákérdezni, hogy az intézmények vezetői pontosan hogyan is kezelik a rájuk bízott közvagyont? Egy egyszerű munkahelyen ennek ezredéért utcára teszik az embert.  

Ebben a bérvitában mindkét fél rendkívül nehéz helyzetben van, mégis tisztességes párbeszédet láthatunk; a cél úgy tűnik, nem a másik megsemmisítése, hanem a megegyezés. Biztató jel, hogy Lázár János fideszes frakcióvezető igen pontosan értésére adta mindenkinek: tisztában vannak a gondokkal. 

Közben meg a szlovák bomba igen nagyot durrant, s a román időzítő is ketyeg már. Ismerős?

A helyzet súlyosságát tekintve pitiáner dolog lenne azon vitatkozni, hogy hányan is húztak el innen; plusz-mínusz száz fő eltérés esetén is az a lényeg, hogy a rendszer dolgozói sem szakmailag, sem anyagilag nem érzik biztosnak a jövőt. S nem csak ők. Lázár frakcióvezető is elismerte: a kormányzat számára az egyik legnagyobb társadalmi kihívás a húszas-harmincas generáció itthon tartása. De maradjunk a gyógyítás területén: józan ésszel felfoghatatlan, hogy 230-250 órákat gályáznak emberek 80-85 ezer forintért. Ebben az esetben a kimerültség, a reménytelenség, a perspektíva hiánya megfűszerezve a korgó gyomorral emberéletekbe kerülhet. Mindez méltatlan. Kimondhatatlan a feszültség a felelősség és a bérezés szintje között, amit évi negyvenmilliárd forintból rendezni lehetne. 

A kormányzat – s benne Szócska Miklós államtitkár – igen nehéz helyzetben vannak, s gyakorlatilag már az egész rendszert átnézték annak érdekében, honnan lehetne még lecsippenteni egy-két milliárdot tűzoltásra. Papp Magor rezindeselnök nettó kétszázezer forintban jelölte meg azt az összeget, amivel talán itthon lehetne tartani a fiatal doktorokat. 

A mindig pofázó és elégedetlenkedő rezidenseket emlegetők gondoljanak bele: dolgoznának-e heti 60 órát 21 ezer forintért? A válasz után lehet szövegelni.