A magyar privatizáció története

A rendszerváltás és a piacgazdaságra való áttérés föltételezte az állami tulajdon - a minisztériumi–tervirányítású, mesterségesen monopolizált "köztulajdon” - lebontását. A föltételezett vegyes-tulajdonú piacgazdaságban egymás mellett van az állami, a hazai és külföldi tőkéstulajdon, az önigazgató és az önkormányzati tulajdon. Az állami tulajdon lebontásának két koncepciója ütközött össze. A cél az egyik szerint tőkésosztály létrehozása és az majd mindent megold, a másik szerint a gazdaság, az ipar hatékonyság-centrikus átszervezése, feltőkésítése. A lényegi eltérés, hogy a cél korszerű, hatékony piacgazdaság, vagy kapitalizmus és kapitalisták létrehozása, akár a gazdasági növekedés, a hatékonyság feláldozása árán is. És most nézzük a privatizáció gyakorlatát: A Németh kormány „spontán privatizációja méretét tekintve nem jelentős, az 1990 évi privatizációs bevétel csak 670 millió. A következő három év privatizációs bevétele ezzel szemben 277 milliárd, és már 1991-ben 31 milliárd. A spontán privatizáció elleni fölhábo-rodás azért hagyott mégis a köztudatban maradandó nyomot, mert akkor találkozott először a lakosság újgazdagok tömeges megjelenésével, a köztulajdon magántulajdonba kerülésével. Az Antal-kormány a privatizációt kormánykézbe veszi. A privatizáció átkerül a menedzsmentek kezéből az új, rendszerváltó elithez, biztosítva, hogy a privatizációnak ők és klientúrájuk legyen a kedvezményezettje. Az veheti meg a vagyont, akiért a kormánytelefon szól. A privatizáció érdekeikhez alakításához új utakat munkálnak ki, kedvezményes hitelkonstrukciókat, a kárpótlást, a vagyon leértékelt eladását. A bankoknak feladatául tűzi ki a privatizáció "bátor" hitelezését. Megszűnik az ellenőrzés a külföldi tőke privatizációja felett. 1992 őszén további jelentős változás az állami vállalatok gazdasági társasággá alakítása. Ez véget vet a mesterséges monopolhelyzetek fölszámolásának, és az ÁVÜ korlátlanul rendelkezhetett a cégekkel. A privatizációt kiegészíti a tulajdonosztás a lakosságnak: az állami lakásokat privatizálják a bentlakóknak, a termelőszövetkezeti vagyont szétosztják üzletrészként, a földeket elvonják és szétosztják kárpótlásra, a nagyvállalati munkásszállásokat, irodaházakat elvonják kárpótlási jegyért való kiosztásra, végül az előprivatizáció az állami üzletláncok kisebb üzleteinek szétosztása. A cél, hogy kistulajdonosokat teremtsenek a kapitalizmus támogatásához és a kormányzó pártok stabilizálására A diletáns lakossági vagyonjuttatás sok mai súlyos gond eredete. A lakások eladása az oka az önkormányzatok tehetetlenségének a rászorulók (fiatalok, alacsony jövedelműek, nehéz helyzetbe kerülők) megsegítésére, és a lakásépítés leállásának is.A kárpótlás keretében a spekuláció fillérekért felvásárolta a városok és az üdülő övezetek építésre alkalmas területeit, az autósztrádák nyomvonalát, az ipari fejlesztési területeket. Most száz, vagy ezerszeres áron kell tőlük megvenni Hajléktalanság a rendszerváltás előtt csak töredéke volt a jelenleginek. A kárpótlásra elvonták a munkásszállókat, a 60.000 munkásszállásból 6.000 maradt, és 54.000 ember jó része hajléktalan lett. És megszűnt a lakás nélkül maradók helyzetének olyan-amilyen, de mégis csak kialakított megoldása. Most már nem csak a munkanélküli válik hajléktalanná, hanem a hajléktalan is munkanélkülivé. A börtönből szabadulók választhatnak az újabb bűnözés, vagy a hajléktalanság, munkanélküliség között.

A mezőgazdaság privatizációja, a falu tragédiája. A szövetkezetesítésnél alkalmazott-hoz hasonló, kíméletlen állami erőszakkal verték szét a termelőszövetkezeteket. Európa egyik legjobb mezőgazdaságának a szétverése okozója a szinte megoldhatatlan agrár válságunknak, a falu mérhetetlen, most már robbanással fenyegető szenvedésének. Létrehozták a földek szét-aprózását másfél-millió földtulajdonos között, a minden fejlődést és kibontakozást szinte lehetetlenné tévő, elaprózott birtokviszonyokat. Létrehozták a gazdálkodók nyomora és túlmunkája ellenére drágán és rosszminőségben termelő, fejlődésképtelen családi és parcella gazdaságok tömegét. Létrehozták a megmaradt termelés nagyobb és piacképes felét adó, földtelen, bérelt földön gazdálkodó szövetkezetek és gazdasági társaságok számára a teljes létbizonytalanságot. Létrehozták a terméseredmények zuhanását, az agrártermelés megfeleződését, az önköltségek ugrásszerű növekedését, a falusi tömegnyomort. A korszerűtlen és nagyon drága agrár termelés felemésztette a mezőgazdaság minden tartalékát. Évente súlyos tízmilliárdokat fizet a nyomorgó falu a földfelvásárló, zömmel városi és részben külföldi spekulánsoknak. Mindennek a rendbetétele az ország erejét felülmúló erőfeszítésekkel is szinte reménytelen, és csak hosszú távon, a falusi lakosság súlyos szenvedései árán lesz lehetséges.

Privatizációnak döntő szerepe volt a GDP 20%-os visszaesésében, a jövedelmek szélsőséges differenciálódásában, a másfélmillió munkahely megszűnésében. A korszak privatizációját úgy szokás emlegetni, mint készpénzest, a valóságban sajátos „kuponos” privatizáció volt. A lakosság nem fogadta volna el, hogy töredék áron, kuponra nem mindenki egyformán vásárolhat, hanem egyesek 50-100 millió forintos, vagy akár milliárdos vagyont. Ezért a privatizáció formálisan készpénzért történő eladás, a valóságban, "akiért a kormány telefon szól", megvehet, mélyen leértékelve egész vállalatokat E-hitelre, vagy töredékáron vásárolt kárpótlási jegyért. És még ezek fedezete sem a saját hitelképessége, hanem a megvásárolt vállalat. A versenyszféra privatizációja lényegében az Antal-kormány alatt megy végbe. Az állami termelő vagyon, névérték alapján számolva 47.27%-a került privatizálásra, üzleti érték alapján azonban feltételezhetően több mint 70-80%-a. A privatizált vagyon 46.9%-át a külföldiek vásárolták meg, és csak 53.1%-a maradt hazai tulajdonban. A külföldiek névérték-re vetítve 49.2%-os áron vásároltak, míg a hazai privatizálók készpénzben 16%-ot fizették.2, És az árakat gyorsan inflálódó pénzben fizették, 4, egyértelmű, hogy ez nem eladás, hanem vagyonosztás volt.

Végül tudnunk kell, hogy a 20 milliárd dollár értékű állami vagyon vételárából – jóllehet az ár 73%-a devizában folyt be - egy dollárt sem fordítottak az 1989-ben 20.4 milliárdos külföldi adósság kifizetésére. 1994-ben az állami vagyon felének - és tegyük hozzá, színe-javának - értékesítése után 20.4 milliárd helyett 28.1 milliárd dolláros államadóssággal zárult a privatizáció.

Privatizáció nyertesei: A kérdés jelentősségét az adja, hogy a társadalom egyre fokozódó szétszakadása a politikai harc aktuális témájává teszi az újgazdagok milliárdos vagyonainak az eredetét. A jobboldal itt kevésbé kíván a magyar rendszerváltásra ma már elsősorban jellemző, spekulációs-vagyonszerzési főutakról beszélni (politikai-hatalom függő korrupció, meg kliensi vagyonjuttatás, ÁFA csalás, olajszőkítés, hitelszédelgés, telekspekuláció, és a nyílt bűnözésről, mint autólopás, prostitúció, drog), ahol elsősorban a hozzá közel állok a sárosak. Inkább a régi sémáját melegíti fel, az MSZMP-s elit menekülését „a hatalom vagyonra váltásával”, - amiben volt némi igazság a spontán privatizáció kezdeti szakaszán, - és ezeket egybemossa az ehhez „utódpártnak nevezett” MSZP-vel, meg általában a baloldallal, sőt a „bal-liberálisokkal”. Politikai szükségesség ezért a valóságos folyamatok kutatói feltárásáig legalább a téma minőségi elemzése. A közvagyon zömét – a nyereséges részét - szinte teljesen az Antall-kormány idején adták el, ténylegesen akkor indult a privatizáció. Az Antall-kormány a „központosított privatizáció” rendszerét a tőkés középosztály az új, rendszerváltó elitből történő kiemelkedésére alakította ki. Ezért főleg őket látjuk, ha azt nézzük, ki az elsődleges privatizáló, vagy a patrónusa. Természetesen a külföldiek mellett, akik a fő vásárlók, mert a pénzükre egyre jobban rászorul a kormány és politikai támogatást, védelmet is vár tőlük. Általában azonban a külföldi privatizáló mögött is megtaláljuk az új elit sápért patronáló tagját. Privatizáció vesztesei: a privatizáció hazai és külföldi szerencsései – beleértve a privatizációs bevételeket folyó kiadásai fedezésére használó kormányt - nem valami szerencsésen birtokba vett, gazdátlan "állami tulajdonon" osztoztak, hanem a nyugdíjasok öregségükre gyűjtött vagyonán és minden dolgozóén, az általa már ledolgozott évek arányában. Érdemes ezen elgondolkoznunk, ha az emberek annak idején ezt inkább csak érezték és nem tudták.

A szocialista-liberális Horn-kormány idejét a készpénzes értékesítés és a bevétel zömének az államadóság törlesztésére való felhasználása jellemzi. Tegyük hozzá, hogy az előző időkben kialakított lehetőségeket a hatalomba került új elit csoportok is kihasználják. A másik jellemzője, - ami igen ellentmondásos és vitatható, - az ország infrastruktúrájának, a közüzemi, közszolgáltató társaságoknak a privatizációja. Ezt még az Antall-kormány kezdte, adta el a MATÁV 30%-át, vele adva a szavazati jogok 51%-át...

Befejezésül az Orbán kormány privatizációjáról. Addigra a privatizáció zömmel befejeződött, az elitjük gazdagodását új eszközökkel biztosítják. A privatizáció lefékezése, sőt visszafordítása jellemző az állami többségű cégeknél a klientúra számára pozíciók biztosítására. A klientúrának való vagyonosztás egészíti ezt ki, esetleg új módokon is, pl. a 12 állami gazdaság. Befejezésül a privatizáció gazdaságpolitikai értékelése, az elmulasztott lehetőségek: A rendszerváltáskor a termelő vagyon zöme állami tulajdon volt, így az állam nagy szabadságfokkal rendelkezet a tulajdonviszonyok és a gazdaság működésének alakításában. A piacgazdaságra való áttérésben az állami tulajdon felszámolása felhasználható lett volna az ipar és az egész gazdaság hatékony átszervezésére és feltőkésítésére, felkészítésére az Európai Uniós csatlakozásra. Adott volt a sokkal kisebb zökkenőkkel történő átmenet. A privatizáció választott módjának igen súlyosak voltak a következményei és ennek elkerülhetőségét jól mutatják sikeres piacgazdasági alkalmazkodásukkal a menedzserek és munkavállalók, vagy a hozzáértő vállalkozók által privatizált, illetve a tőzsdei értékesítésű vállaltok. Adott volt a mesterséges és a természetes monopóliumok felszámolásának lehetősége. Külföldi tőke privatizációs részvételét nem szabályozták. Nem korlátozták termelni jövő tőkésekre, vagyis tőkeemeléssel való belépésre a számukra perspektivikus vállalatokba, amikor is feltőkésítik, korszerűsítik a vállalatot, bekapcsolva üzleti rendszerükbe, de nem számolhatják fel. Ez lehetővé tette az azonnali nagy hasznot hozó, spekulációs vásárlást és a piacfelvásárlást. Távol tartotta a zavaros állapotoktól irtózó multikat, akik tőkét, technológiát, saját piacot hoznak.

Kádári széles középosztály zömének átmentésére megvolt a lehetőség. Az állami tulajdonból a nyugdíjasok és a munkavállalók jogos vagyonrészének a kiadásával megteremthető lett volna a széles, hazai tulajdonosi réteg és a nyugdíjasok, munkavállalók létének és jövedelmének legalább részleges stabilizálása. A nyereséges vállalatok jelentős részét át kellett volna adni a számukra. A nyugdíjasoknak nyugdíjukkal arányos, nyugdíjalapokba vihető kuponnal, - amivel a nyugdíjalapok jó céget privatizálhatnak, - ahogy most a magán nyugdíjalapokat kialakítják a munkavállalók nyugdíjjáruléka egy részének oda történő befizetésével. A munkavállalók szintén a már megszerzett nyugdíjjogosultságuk arányában kaphattak volna kupont, hogy azzal vagy nyugdíjalapba lépjenek, vagy a munkahelyüket privatizálhatják. Az igazi önkormányzatiság megteremtését jelenthette volna a városi és társadalom-biztosítási önkormányzatok vagyonnal való ellátása és így gazdasági önállósításuk. Privatizáció elmulasztott lehetőség a közterhek csökkentésére: a vagyon nyugdíjasoknak, munkavállalóknak és városi, társadalombiztosítási önkormányzatoknak való átadásával az osztalékok közterheket váltottak volna ki, adó- és nyugdíjbiztosítási járulékcsökkentést téve lehetővé.

Mezőgazdaság privatizációjánál adva volt a lehetőség a magyar "mezőgazdasági cso-da" stabilizációjára és kiteljesítésére. Ha az állam kivonul a termelőszövetkezetekből, vagyis a tagság formális tulajdonosi léte valósággá válik, akkor a mezőgazdaságban megvalósult a privatizáció Megvolt a lehetősége - tekintettel, a zömmel erős és gazdag termelőszövetkezetekre - a mezőgazdasági felvásárló, ellátó kereskedelem és az élelmiszeripar termelői privatizációjának, amihez hasonló a fejlett Európába is csak Dániában, Hollandiában van. Privatizáció pénzügyi mérlege: Az 1990-ben 2500 milliárd, vagy annál is nagyobb állami tulajdon 441.9 milliárdért, illetve az E-hitellel és kárpótlási jeggyel csökkentve, 366.63 milliárdért került eladásra, tehát 17.7%-os, illetve 14.7%-os áron. 2, Érthetetlen első négy és tizenkét év magyarázata: Piacgazdaságra való áttérés szükség-szerűen vesztességekkel jár, hiba volt ezt a lakosság elől eltitkolni. Ennyiben a transzformációs-válság elkerülhetetlen volt, a mélysége azonban nem volt szükségszerű. A rendszerváltás utáni évek gazdaságpolitikája és kiemelten a privatizáció legalább két évtizeddel vetette vissza a gazdaságot és a jövőben nehezen helyrehozható determinációkat teremtett. Az ország népének munkájával és nélkülözése árán létrehozott nemzeti, termelő vagyon egy része meg-semmisült, jelentős része külföldi tulajdonba került, vagy alkalmatlan és méltatlan hazaiak kezére. Óriási társadalmi különbségek és tömeges munkanélküliség jött létre. Szétverték a mezőgazdaságot, felszámolták az ipar jelentős részét, jóllehet az ennek kedvéért ide telepedő multik azóta bebizonyították értékeit. A második kormány az összeomlás felé rohanó országot csak össznemzeti erőfeszítéssel, a bérből-fizetésből élőkre, a nyugdíjasokra rakott újabb súlyos terhekkel tudta szanálni, és fenttartható növekedési-pályára állítani. Elkerülhetetlen a kérdés, mi volt mindennek az oka? Három magyarázatot találhatunk: Egyrészt az új rendszerváltó elit és a régi, magát étmentett részének az önzése, számukra a főszempont az állami vagyon minél jelentősebb részének a megszerzése volt. A másik ok ideológiai lehetett, őszinte hittel, vagy a múlt miatti szégyenkezésből maximálisan vissza akarták szorítani a "gonosz" államot, szabad utat adni a piacnak, tőkének, és még örültek is a "bűnben született" nagyipar leépülésének. Végül sok hibás lépésnek nem találhatunk más magyarázatát, mint a váratlanul, felkészültség és tapasztalatok nélkül hatalomra kerültek dilettantizmusát.

Irodalom

Mocsáry József: A magyar privatizáció titkos története. Eszmélet 52 szám Nemzeti kerekasztal, Gazdasági asztalok jegyzőkönyvei 1998 (nem publikált) ÁPV. Rt. Privatizációs Monitor tárgyév decemberi számok. ÁPV Rt. Könyvtár, Internet: http:/www.apvrt.hu A privatizációs kormánybiztos „Beszámolója az Állami Vagyonügynökség és az Állami Vagyonkezelő Rt. 1990-1994 közötti tevékenységéről és a két szervezet pénzügyi helyzetéről 1994 nyarán” Budapest 1994. augusztus 17. ÁPV Rt. Könyvtár, Saját irattár