Budapest – Attól, hogy egy hazugságot sokszor és hangosan ismételgetnek, még nem válik igazsággá. A Don kanyarban nem hős magyar katonák vívtak honvédő háborút a hazánkra támadó ellenséggel, hanem az ország akkori vezetésének, főként Horthy Miklós kormányzónak a felelőtlenségéből és cinizmusából következően, szerencsétlen áldozatokat küldtek a sokszoros túlerőben lévő szovjet csapatok ellen a biztos halálba. Határainktól sok ezer kilométernyire, megfelelő fegyver, az életben maradáshoz szükséges felszerelés nélkül.

2006-ban nem békés tüntetőkre támadt a rendőrség. Ha sokszor elmondják, talán sokan hajlamosak hinni ebben, de nem lehet annyiszor elmondani, hogy ettől igazság legyen belőle. Akik látták, mi történt szeptemberben a TV székháza előtt, majd októberben, a belvárosban, s mernek még emlékezni a megrázó képekre, tudják, hogy mi történt. Egy felheccelt tömeg támadt a rendőrökre, autókat gyújtottak fel a mára forradalmárrá nemesedett vandálok, kirakatokat törtek, fosztogattak, és azt is tudjuk, hogy a tankot elkötő öregúr sem békés szándékkal érkezett.

Lehet sikertörténetnek beállítani a 2010 óta tartó ámokfutást, fülkeforradalomnak hazudni a megtévesztett választók szavazatát, ám ettől a lényeg nem változik: a munkahelyek száma nem nőtt, hanem csökkent, legföljebb a közmunkások beszámításával hazudható többnek valamelyest. A közmunkából azonban nem lesz egzisztencia, a szigorúan őrzött, kivezényelt páriák közül még senki sem talált vissza a munka világába. A közmunka becsapás – az állam az egyik zsebéből (zsebünkből) kivett pénzt beleteszi a másikba. A járulék, amelyet a közmunkások után fizetni kell, nem új értékből teremtődik, hanem egy mesterséges folyamat, mert nem valódi, a piac által igényelt termelés az alapja, hanem spekuláció, a szocializmus idején ezt úgy hívták: kapun belüli munkanélküliség.

Hitelezés nincs, beruházások alig, a tőke menekül, amerre lát. Lehet ennek az ellenkezőjét állítani, éjjel, nappal, minden hullámhosszon. És rövidtávon még haszon is húzható ebből, mert amíg világ a világ, mindig lesznek, akik elhiszik a szépen hangzó hazugságokat.

A szegénység évtizedek óta nem látott méreteket öltött. Aki látta a fotókat a karácsony előtt ételért sorban állókról, sokáig nem felejti a szívbemarkoló látványt. Az iskolai történelemkönyvekben voltak hasonló felvételek, nyolcvan évvel korábbról – akkor éppen Horthy volt a kormányzó.

A mélyszegénység mára már nem a hajléktalanok kiváltsága: lehet éhezni és fázni úgy is, hogy fedél van az ember feje fölött.

Az egészségügy romokban, az oktatás milliárdokkal megrövidítve, a jogrend már csak nyomokban hasonlít egykori önmagára.

Lehet demokráciának hazudni a diktatúrát, lehet mindennek az ellenkezőjét mondani, mert mindig lesznek olyanok, akik ideig-óráig bedőlnek a számukra szépen hangzó hazugságoknak. Mindig voltak és lesznek olyan önként jelentkezők, akik elhiszik, hogy a fekete fehér, a kicsi nagy, a csúnya szép.

Hogy a Föld lapos, és négy elefánt tartja a hátán.

A hazugság attól, hogy sokszor és hangosan mondják, legföljebb hihetővé válhat. Igazsággá soha.