Barát József írása Nemzetközi botrányt válthat ki Orbánék lépése A főbíró dilemmája Még kevés szó esik róla, pedig aki a folyamatokat közelről figyeli, már tudja: Magyarországon a bíróságok önállósága lehet a jogállamiság utolsó védvonala. Szemérmesen, csak eufemizmusokban nyilatkozik Baka András főbíró, akinek hivatalból kell védenie az egész hatalmi ágat, a bírói kar pedig megszokásból is kerüli a nyilvánosságot. És persze azért is, mert az igazságszolgáltatással kapcsolatos terveiről a kormánytöbbség még a húsvéti alkotmány tervezetében is csak homályos utalásokban szól. Talán pontosan még maga sem tudja, hogyan lásson hozzá ennek a bástyának az ostromához. Ám az is lehet: a bizonytalanság fenntartása már maga a támadás. BARÁT JÓZSEF helyzetképe. Baka András főbíró nem hallott még olyan esetet, hogy legfelsőbb bírósági elnököt „pusztán a kedvező lehetőségek okán” távozásra bírnának. És hiszi, hogy Magyarország olyan európai jogállam, amelyben bizonyos funkciók függetlenek maradnak. A Legfelsőbb Bíróság elnöke március utolsó pénteki napján nyilatkozott így, amikor a sajtó már széltében-hosszában tárgyalta várható menesztésének hírét, s többféle forgatókönyv keringett arról, hogy mi is lehet a bírói kar kormányuralom alá hajtásának módja.


Az előző napon Baka a parlamentben is felszólalt. Arról beszélt: a „vonatkozó sarkalatos törvény nélkül” nem tudhatja, hogy miért hagyták ki az alkotmányból a bírói szintek felsorolását, s az alaptörvényben szerepelnie kellene annak a mondatnak, hogy „az igazságszolgáltatás kizárólag a bíróságok feladata”. Higgadt, megfontolt, visszafogott szavak, illenek ahhoz a férfiúhoz, aki tizenhat esztendőn át az Emberi Jogok Európai Bíróságának magyar bírája volt Strasbourg-ban. Csak az a baj, hogy ez itt nem Strasbourg, manapság keleti szél zúg minálunk, a visszafogott szavakból kevesen értenek.

Pedig van miért aggódni. A bíróságok szerepét, súlyát felértékelte, hogy a kormány olyan hatékonyan szorgoskodott a jogállami garanciák leépítésén: korlátozta az Alkotmánybíróság hatáskörét, átlépte a visszamenőleges hatályú törvénykezés tilalmát, kormányfüggő köztársasági elnököt választatott, pártpolitikusból csinált ÁSZ-elnököt, legfőbb ügyészt, övé a Monetáris Tanács és a Médiatanács is. A húsvéti alkotmány tervezetében nemcsak az beszédes, ami benne van, de az is, ami hiányzik belőle.

A Legfelsőbb Bíróság utódaként az archaikus hangzású Kúria szerepel, amelynek elnökét kilenc évre az Országgyűlés választja. A tervezetben nem esik szó táblabíróságokról, kimaradt az eddig roppant hatalmú önigazgatási szerv, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács is. Inkább a zavart, mint a tudást erősíti a megengedő megfogalmazás: „Az ügyek meghatározott csoportjára – különösen közigazgatási és munkajogi eljárásokra – külön bíróságok létesíthetők.”

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 1997 óta szinte teljhatalmat gyakorol bírói ügyekben: Horn Gyula kormánya már-már dacosan vonult ki az igazságszolgáltatással kapcsolatos állami feladatokból. Ezt a rendszert senki sem támadta olyan következetesen, mint Fleck Zoltán jogszociológus, aki cikkekben, tanulmányokban, interjúkban fejtette ki: a kollégák által választott bírósági vezetők hatalomkoncentrációjához hasonló sincs Európában. Az az egészséges munkamegosztás, ha az önigazgatás szervei más hatalmi ágakkal, jellemző módon az igazságügyi minisztériummal osztják meg a feladatokat.


Fleck Zoltán mégsem fogadta örömmel Balsai Istvánnak, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsági elnökének minapi bejelentését: átalakul az igazságszolgáltatási szervezet, „az állami részvételt illetően is lesznek változások”.

– Egy működő jogállamban tényleg jobb a vegyes irányítás, ahol a minisztériumnak is vannak hatáskörei – mondta a szakértő a 168 Órának. – Csakhogy ehhez konszenzuson, kompromisszumon, együttműködésen alapuló rendszerre van szükség, és mi éppen nem ebben az irányban haladunk. Az új szerkezet sajnos annak eszközévé válhat, hogy a bírói hatalmat is maga alá gyűrje a kormány, hogy a kétharmad minden posztra saját embereit nevezhesse ki. A jelek arra mutatnak – állítja Fleck Zoltán –, hogy a kormánytöbbség nem fogja megvárni, amíg Baka András mandátuma lejár 2015-ben: menesztését sejteti Balsai nyilatkozata és az is, hogy az új alkotmány tervezetében Kúriára nevezik át a Legfelsőbb Bíróságot, kilenc évben határozva meg a főbíró mandátumának idejét. Ez már önmagában is alkalmat adhat arra, hogy kormányfüggő embert nevezzenek ki főbírának.


Navratil Szonja, az Eötvös Károly Intézet szakértője az archaizáló Kúria elnevezést más okból is veszélyesnek tartja. Mint lapunknak elmondta, az 1945 előtti intézménynevek visszatérte egy olyan korszak elismerését, pozitív értékelését jelenti, amely sem demokratikus, sem jogállami nem volt: szerinte a Horthy-korszak legpozitívabb minősítése is legfeljebb az autokrácia lehet. Nem érdemli meg azt a nosztalgiát, amelyet a húsvéti alkotmány tervezete mutat iránta, még kevésbé, hogy egyes igyekvő jogászok megpróbáljanak precedensekért visszanyúlni abba a korba, amikor nem volt általános a választójog, és számos jogkorlátozás létezett.

A szakértő szerint önmagában is rombolja a bírósági igazgatás rendszerét a kialakult bizonytalanság: a közhatalmi rendszer kiszámíthatatlansága miatt az igazságszolgáltatás a politika erőterébe került. A tervezetben alkalmazott feltételes módok azt üzenik: a kormánytöbbség úgy látott munkához, hogy végig sem gondolta cselekvésének következményeit. Nincsenek hatástanulmányok, sőt kiérlelt célok sem. A jogalkotó sem tudja pontosan, hogy mit és miért akar módosítani: azért módosít, mert megteheti. Mert módosítani akar, és azt kétharmados többsége lehetővé teszi.

Boros László jogszociológus szerint nem kétséges: a kétharmados kormány korlátozni akarja a bírói hatalom függetlenségét. Ennek kirívó példája a semmisségi törvény, amelyet a szakértő botrányosnak minősített, minthogy az a parlamentáris demokrácia minden alapelvét felrúgja. Nem egyedi ügyeket vizsgál, hanem általánosítva, egyformán bélyegzi meg egy ügytípus minden szereplőjét: nyomozó hatóságot, ügyészt és bírát.


Fleck Zoltán úgy látja: a befolyásolás eszköze az értelmezési szabadság csorbítása is, amely tetten érhető az úgynevezett középmértékszabályban – amely szerint általában a büntetési tételek középső értékét kell kiszabni –, vagy abban, hogy az alkotmánytervezetben szerepel a tényleges életfogytiglan is.


A befolyásolás legveszélyesebb módja azonban szerinte egy olyan hierarchia létrehozása lehet, amelyben a Legfelsőbb Bíróság (nevezzék akár Kúriának) elnökét politikai szempontok alapján választják ki. Ez a politikai szereplő a középszintű igazgatás vezetőinek megbízatásáról szintén politikai logika alapján dönt, hogy majd ők is politikai szempontok alapján szignálják ki az ügyeket, fogalmazzák meg elvárásaikat. Fleck Zoltán szerint így tényleg alapjaiban lehet felszámolni a bírói függetlenséget, ez a rendszer visszavezet a hetvenes évek közepébe.

Boros László a 168 Órának úgy nyilatkozott: az illiberális demokrácia és a diktatúra közötti választóvonal az, hogy lesznek-e Magyarországon koncepciós perek. Mert ez sem kizárható. Már az önkormányzati politikusok ellen indított eljárásokkal kapcsolatban is komoly aggályok merülhetnek fel, de számos nyílt fenyegetést hallhattunk politikai szereplők szájából Gyurcsány Ferenc és a korábbi kormányok tisztségviselői ellen is. Éppen az lehet a bírói kar függetlenségének legfontosabb próbája, hogy kész-e teljesíteni a politikai megrendelést.

A jogszociológus arra emlékeztet: Lengyelországban a Kaczyn´ski fivérek hatalmát gyengítő erők egyik legfontosabbika volt a lengyel bíróságok karakán ellenállása. A lengyel bírák a miniszterelnök által indított perek egyikében sem voltak hajlandóak elmarasztaló ítéletet hozni. Igaz, nálunk a helyzet bonyolultabb: a jelenlegi magyar rezsim ravaszabb és előrelátóbb, ráadásul a kétharmados többség lehetőséget ad arra, hogy koncepciós ügyekhez jogszabályi hátteret teremtsenek.

– Szerintem meg fogják csinálni – tette hozzá Boros László.

A szakértő mégis úgy véli, hogy a magyar bírói kart nem lehet úgy megfélemlíteni, ahogyan az – értékelése szerint – már megtörtént a kormányhivatalokban és az ügyészségben. Abban is kétkedik, hogy az Orbán-kormány vállalná a nemzetközi botrányt, amelyet nyilvánvalóan kiváltana a főbíró leváltása, a bírói függetlenségért legkeményebben küzdő bírák levadászása.

Persze az is kérdés: a közvélemény egyáltalán értesül-e arról, hogy vannak olyan bírák, akik képesek küzdeni a függetlenségért. A bíróságok jövőjének tétje még az újságolvasó értelmiségiek számára sem annyira nyilvánvaló, mint mondjuk az Alkotmánybíróság jelentősége.


Érthető, hogy Baka András finom, szinte békülékeny fordulatokban szól a helyzetről: a keményebb kiállás talán azok alá adna lovat, akik máris a fejét követelik. A bírói hatalmi ág nálunk amúgy is hozzászokott a hallgatáshoz; a nyitottság, a nyilvánosság tisztelete eddig sem volt erőssége.

Boros László azonban nem lát más lehetőséget: azoknak a bíráknak, akiknek fontos a jogállam, előbb-utóbb ki kell állniuk a nyilvánosság elé.