Megjelent Debreczeni József könyve, A fideszes rablógazdaság. Tények, tények, tények, és megdöbbentő méretek. „Noha a magyar tényföltáró újságírók napról napra bemutatják az országot uraló hatalmi konzorcium újabbnál újabb anyagi visszaéléseit, az állami erőforrások iparszerű eltulajdonítását, párt- és magánjavakká történő átalakítását, aminek 2010 óta immár a mások magántulajdona és egzisztenciája is tömegesen az áldozatául esik, a mozaikdarabokból itt kirajzolódó összkép mégis megdöbbentő. Megdöbbentőek a roppant méretek.”

Mindjárt megjelenik a Narancsbőr című könyv, az a Ferenczi Krisztina írta, aki példátlan szívóssággal gyűjti évek óta a tényeket Orbánék gazdagodásáról. „Örülni kell ennek a riportkönyvnek azért is, mert a feltárt ügy – miből lett Orbán Viktornak és körének ekkora vagyona – nem több, mint egy alapjában véve kisszerű kelet-európai akarnok gazdagodás-története”, írja róla Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője.

A héten közöltünk cikkgyűjteményt az egyik Orbán-kegyencről, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterről, aki gázszerelőből tavaly már a leggazdagabb magyarok közé emelkedett a maga 6,9 milliárd forintra becsült vagyonával. Csak 2013-ban 800 milliós osztalékot fizetett ki magának az egyik cégéből (erről is Ferenczi Krisztina számolt be).

Megjelent Magyar Bálinték könyve Orbánék maffiállamáról, amely azt is elmagyarázza, hogyan csinálják: „…míg a klasszikus maffia szervezett alvilágként a közvetlen erőszak eszközével kényszerít saját érdekkörébe javakat, vagyonokat, gazdasági szereplőket, addig ezt a magyar polip a politikai hatalom megszerzésével és kisajátításával, a Fidesz igényeire és vazallusaira szabott parlamenti törvényhozásával, az ügyészséggel, az adóhivatallal, a rendőrséggel, a titkosszolgálattal együttműködve éri el.”

„Nincs fölmentésük. Mindent láttunk”, írja Tóth Ákos, a Népszabadság rovatvezetője Ferenczi könyvéhez.

Erre jön a Napi Gazdaság című újság, amelyet tavaly augusztusban vett meg amilliárdos kormányzati megrendelésekkel kitömött Századvég gazdaságkutató csoportja*, és előrángat egy majd tízéves ügyet. Kiadja egy bizonyos Zuschlag „emlékiratait”, aki hatéves börtönbüntetését követően – amelyet „társtettesként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében és annak kísérletében részben tettesként, bűnsegédként, illetve felbujtóként, továbbá magánokirat-hamisítás vétségében, valamint felbujtóként elkövetett bűnpártolás vétségében mondott ki bűnösnek a bíróság” – 2013 szeptemberében szabadult. Hetvenkét millió forint közpénz „szabálytalan felhasználása” miatt ült.

Barcza György, a Századvég csoporthoz tartozó gazdaságkutató vezető elemzője, aki a megvásárolt Napi Gazdaság főszerkesztője is lett, és a Századvég stratégiai igazgatója, G. Fodor Gábor, aki ráadásul korábban a Fidesznek is adott közvetlenül tanácsokat több millió forintért, gyorsan interjút is csinált  Zuschlaggal, mintegy beharangozásként. Mert Zuschlag, akit az MSZP lemondatott a képviselőségről, amikor 2004-ben a Terror Házánál a holokauszt áldozatain viccelődött (épp akkoriban akart bekerülni az MSZP elnökségébe) most vagy bosszúból, vagy jó pénzért, vagy későbbi lehetőségekért cserébe boldogan eláztat boldog-boldogtalant az akkori szocialista pártból. Lendvai Ildikót**, akit, hát tényleg, arról ismerünk, hogy ötvenmilliós nejlonszatyrokkal szokott rohangálni, hogy kussoltassa a párt korruptjait. Gyurcsány Ferencet, aki Zuschlag szerint „mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá”, mindig azt mondta, hogy „rendben van” (mármint a csalás). Kár, hogy egy lehallgatott telefonbeszélgetés szerint, amelyet annak idején lejátszottak a bírósági tárgyaláson – s amelyet akkoriban, Gyurcsány sportminisztersége idején (2003. május–2004. szeptember) nem ám a Századvég Fidesz-propagandistáival folytatott Zuschlag, kifejezetten azzal a céllal, hogy a kampányban újabb ugródeszkát biztosítsanak a Fidesz összes politikusának, képviselőjelöltjének ésszóvivőjének – Zuschlag ennek épp az ellenkezőjére panaszkodott.

„Ezt nem érti a Feri, hogy ez egy pénzből és erőből működtetett rendszer.” „Én elmondtam, hogy bele fog ebbe bukni, ha ebbe bele akar nyúlkálni.” „Azt mondta, nem, én tévedek. Mondtam jó, Feri, meglátjuk majd négy év múlva.” „Épp az a baj, hogy a Ferinek… küldetéstudata van… Ez súlyos betegség. Tényleg azt hiszi, hogy mindenki más hülye, korrupt disznó állat rajta kívül.” Zuschlag nem sokat tévedett. Gyurcsány tényleg belebukott, csak éppen hat év kellett hozzá.

A megbízható, szavahihető és erkölcsileg feddhetetlen Zuschlag ma arról mesél, hogy amikor ő még bejáratos volt az MSZP-hez (aminek legalább nyolc éve), volt egy széf, „tele volt pénzzel, volt benne vagy pár száz millió forint. Ott állt a régi székház második emeletén, rajta egy MSZMP címerrel”. És büszkén vállalja: „Amúgy meg volt, hogy vittem abba a széfbe pénzt én is, valami negyvenmillió forintot, bevezették a kockás füzetbe azt is.” Tehát összességében „biztos hogy pozitív az egyenlegem”, mondja, mármint ami az államtól el- és a széfbe belopott pénzeket illeti.

Az embernek hányingere támad. De sajnos nem a múltban, hanem a jelenben támad hányingere.

Igen, Tóbiás Józsefnek igaza van. A Zuschlag-féle 72 millió forintra tényleg az MSZP kormányzása idején derült fény. Igaza van abban is, hogy az ügy lezárása, Zuschlag elítélése azért sikerülhetett, mert akkoriban még lehetett ellenőrizni a hatalmat, ami viszont a mostani kormányra nem igaz. Abban is igaza van, hogy mind a Simon-, mind a Zuschlag-ügyben az érintettek vállalták a felelősséget, elhagyták a pártot, lemondtak a tisztségeikről és álltak a vizsgálat elé.

Az viszont kár, hogy a szocialista pártot az elmúlt négy évben csak konszolidálni sikerült, látványosan megújítani, egyben látványosan eltépni a korrupt múlthoz fűződő kötelékeket nem. Mert akkor Zuschlag meg a Századvég, meg a Fidesz most akár a feje tetejére is állhatna, kiröhögné őket a közvélemény, ha tíz évvel ezelőtti ügyekkel hozakodnak elő. Az a közvélemény, amelyet, sajnos, igen kevéssé érdekel az is, mi a különbség a között, hogy egy párt vagy a tagjai időnként nem törvényes módon jutnak pénzhez, meg a között, hogy a választói felhatalmazással totálisan visszaélve egy kormányzó párt és az egész udvartartása iparszerűvé teszi az állam le- és a magántulajdonok elrablását. És bizonyos szempontból érthető is, ha az istenadta nép egyenlőségjelet tesz a sunyi és a szemérmetlen lenyúlás vagy a 72 millió meg a sok-sok milliárd közé. Az ő szempontjából a logika ugyanaz.

Bár lehet, hogy arról van szó, hogy ha az ember ebben az országban korrupcióra adja a fejét, érdemes gátlástalanul csinálni. A szemünk láttára gazdagodnak fideszes politikusok, nagyvállalkozók és gázszerelők, és a legkevésbé sem érdekli őket, ha ennek megannyi nyomát és bizonyítékát nap mint nap elénk tárja a sajtó. Nem védekeznek, nem magyarázkodnak, nem veszik fel a kesztyűt, nem zárják ki a pártból – nem dobják oda áldozatként – a korrupciógyanúba keveredett politikusaikat. Teszik a dolgukat. És a magyar közvélemény nagy része láthatóan úgy gondolja, hogy ez így van jól. Mert minden szentnek maga felé hajlik a keze, mert a hatalom mindig is így működött, mert ugyan ki ne tenné ugyanezt a helyükben, ha lehetősége volna rá stb. Mert az a lényeg, hogy ezek közben a hazára is figyelnek, lám, visszaszerezték a függetlenségét, és lám, a népre is gondolnak, adtak neki is rezsiforintokat. Szemben a szocialistákkal, akik még azt is visszavették, amit adtak. Legalábbis az istenadta így tudja, így hiszi. Elhiszi.

Nem sokkal ezelőtt a Simon-ügyről szólt, ma a Zuschlag-ügyről szól a nyilvánosság (köztük egy kis Őszöddel). És maradnak észrevétlenek, legalábbis minden következmény nélküliek a sajtóban szétszórva közreadott, de akár könyvekben is összegyűjtött, jól szervezett Fidesz-gazemberségek. A Fidesz szavazótábora nem csökken, az MSZP által dominált kormányváltó szövetségé nem nő, növekszik viszont az egyetlen „tiszta” párté, a „két korrupttal” (meg a cigányokkal, plusz a zsidókkal meg Európával) leszámolást ígérő Jobbiké.

Jézusom, micsoda ország ez! Népet, sajtót, pártokat beleértve.

Mindenkinek igaza van, aki elmenekül innen.