Nehéz eldönteni, milyen jelzőket alkalmazhatunk arra a cinizmusra, amelyet a magyar miniszterelnök tanúsított az Európai Parlament Magyarországgal foglalkozó, a magyar demokrácia-deficitről szóló plenáris vitáján. A vérforraló, a gátlástalan vagy a pofátlan-e a legkifejezőbb szó arra, amit tapasztaltunk?

Kettős mércét emlegetett, nyilván azt gondolta közben, hogy csak kevesen értjük, amit mond, nem vesszük észre, hogy a saját mondatai miként állíthatók szembe egymással, látványosan leleplezve az inkoherenciát, a valóság meghamisítását. Természetesen a konkrétumokat gondosan kerülte, ezért csak úgy általában utasította vissza sértetten a Tavares-jelentés megállapításait. Mint mondta, a részleteket azért mellőzi, mert a kormány egy memorandumban ezt megtette. (Hogy a memorandumban mi található, azt az Index például úgy foglalta össze, hogy „ahol a jelentés konkrét kifogásokat emel, ott politikai támadásról beszél, ahol elvekre hivatkozik, ott a konkrét kifogásokat hiányolja”.) Nincs kétségünk, hogy ez a jellemzés pontos, annak alapján, amit a saját fülünkkel is hallhattunk. Rendszeresen csúsztatva – egy sikerpropaganda előadása közepette – a magyar nép nevében kérte ki magának, hogy bírálják a kormányzását. Sok-sok magyar állampolgár jól emlékezhet még a letűntnek vélt időkre, amikor az iskolában arról tanult, hogy a szocializmust építjük hatalmas eredményekkel, amit a gaz imperialisták nem akarnak elismerni. Nagyjából ezek az emlékek, ez a feeling kelhetett életre bennük, bennem is, miközben azt hallgattam, hogy mi mindent értünk el: adósságcsökkentés, beruházások, foglalkoztatás, gazdaság növekedése – csupa olyan állítás, amelynek a napi valóság minden pillanata és tapasztalata ellentmond, nem beszélve az adatokról. (Lásd erről Fazekas Csaba írását.)

A leganakronisztikusabb és leglátványosabban önleleplező mégis az a mozzanat volt, amikor Orbán igazságtalannak minősítette, hogy egy többségi döntés elmarasztalhatja a magyar kormányt: „Nem akarunk olyan Európát, ahol a nagyobb visszaél az erejével, a többség visszaél a hatalmával.” (Értsd: olyan helyzetet, ahol az övén kívül is létezik többség, amely nem neki ad igazat.) Ez a mondat egyébként ez után következett: „Nem akarunk olyan Európát, ahol a kétharmados többségben kifejeződő egységet elítélik, ahelyett, hogy tisztelnék.”

Értsük világosan: itthon az 53 százalékkal megszerzett kétharmados parlamenti többség jó többség, azt tisztelni kell, annak ellenére, hogy átgázolt mindenkin, aki a politikai meggyőződésével kisebbségben maradt. Ez a kétharmad túlteheti magát az alkotmányos értékeken, felszámolhatja a fékek és ellensúlyok rendszerét, Orbán szónokolhat centrális erőtérről Kötcsén, szónokolhat a felesleges értékvitákról és a politikai ellenfelek történelmi kiiktatódásáról. Ennek a többségnek joga van több ciklusra saját pártja képviselőit független intézmények élére állítani, megakadályozandó, hogy egy választási veresége esetén politikai irányváltás következzen, de az Európai Parlament többsége nem állapíthatja meg erről a kétharmadról és erről a politikáról, hogy hatalmával visszaélve naponta sérti meg az európai demokráciák alapértékeit. Nem egyszerűen konkrét normaszegéssel – azokkal is –, hanem rendszerszerűen, a demokrácia szellemiségét semmibe véve.

Forrás

Ismerjük a nézőpontbeli differenciát: az esendő kisember másként látja, hogy ki fér fel a villamosra, attól függően, hogy ő már rajta van-e. Ha fenn van, akkor más már nem szállhat fel, mert túl sokan vannak, ha lenn áll, akkor kiabál, hogy középen még beljebb lehet húzódni. Erre a kisemberi gondolkozásra épít, ugyanezzel a logikával szónokol Orbán is demokráciáról és a demokratikus normák értelmezéséről. Van, amikor érzékenynek mutatkozik arra, hogy egy változásnak rendszerszerű hatása is van, képes észrevenni, hogy egy intézkedés, döntés kihathat az intézmények közötti egyensúlyi állapotokra is, és van, amikor nem óhajtja érteni az ilyesmit. Attól függ, lentről vagy fentről nézi. Amikor azt állítja, hogy a Tavares-jelentésben foglalt javaslat sérti az uniós alapító szerződéseket, mert az uniós szerződések által nem ismert egyedi intézményt akar felállítani, mert szerinte figyelmen kívül hagyja az EP hatásköreit, illetve az EU intézményei közötti feladatmegosztást, a tagállamok és az unió közötti jogi egyensúlyokat, akkor olyan típusú összefüggésekre hivatkozik, amelyek létezését máskor látványosan negligálja, ha nem áll érdekében tudomásul venni, hogy igenis vannak ilyen összefüggések. Például amikor mások – a hazai demokraták vagy az Európai Parlament képviselői – számon kérik rajta, vajon arra is feljogosítja-e a parlamentben megszerzett kétharmada, hogy felszámolja az alkotmányos intézményrendszer minden kontrollmechanizmusát. Miközben fájlalja az EU-ban olyan lépések megtételét, amelyekre eddig nem volt példa – de csak ő állítja, hogy rendszerszerű összefüggéseket is érintenek –, megfeledkezik arról, hogy éppen egy tagállam vezetőjeként tanúsított, valóban a rendszert erodáló magatartása hozta lépéskényszerbe az EU-t, ezért kényszerül megvédeni az Alapszerződés 2. cikkelyébe foglalt alapértékeket. Ha Magyarország ma nem lenne tagország, nem jelentene gondot Európa számára, jelenlegi állapotában egyszerűen fel sem merülne a felvétele.

Orbán szerint a Tavares-jelentés jelent veszélyt Európára nézve. Hát nem, igazi veszélyt az jelentett volna, ha az Európai Parlament nem áll ki többségi szavazással a Tavares-jelentés elfogadása mellett, az európai értékek védelmében. Ám nem így történt. Szerdán délután, éppen írás közben érkezett a hír, hogy „az EP plenáris ülése 701 képviselő jelenlétében 370 igen, 249 nem és 82 tartózkodás mellett fogadta el a Tavares-jelentést, fő megállapításaként azt, hogy a magyarországi jogi változások rendszerszintűek voltak, és eltávolodtak az unió szerződésének kettes cikkében foglalt alapértékektől.”

A kettős mércét (lásd erről Mihancsik Zsófia keddi írását) az is fémjelezheti, ahogyan a hírre a Fidesz és Orbán reagált. „Nem tudjuk elfogadni, hogy azt az alapszerződést, mely alapján – népszavazással is megerősítve – beléptünk az Európai Unióba, most valaki egyoldalúan felül akarja írni.” Azok vélik így tehát, akik szerint alkotmányozni, a hazai választási törvényeket átírni lehetséges egyoldalúan. Csakhogy nem lehetséges! Éppen ennek köszönhetik a Tavares-jelentés elfogadását.

Nem fognak belőle tanulni, most éppen az EU-t elítélő parlamenti határozat elfogadására készülnek.

Ennek a tanulságát viszont a hazai ellenzéknek kéne már végre levonni.