Kezdjük mindjárt magunkkal. Mi, egyszerű átlagemberek.

Vegyük tudomásul és neveljük rá gyermekeinket, hogy nincsen ingyen leves.

Vegyük észre, hogy az országban, a világban körülöttünk nem ellenségek élnek, hanem országok, emberek, amelyek és akik ugyanúgy boldogulni szeretnének, mint mi.

Akarják a jobb életet, ezért képezik magukat, dolgoznak, vállalkoznak. A célok elérése természetesen alakít ki versenyt és együttműködést egyszerre. Jobb munka, magasabb szakképzettség természetesen eredményez jobb életet közösségnek és egyénnek egyaránt.

Jobb életet csak jobb teljesítmény, jobb produkció biztosít stabilan, hosszabb távon.

Csak akkor van remény a jobb életre, ha akarjuk is ezt, és az akarat tettekkel párosul.

A másra és mástól várás csak másodlagos, vagy sokadlagos jólétet, illetve leszakadást eredményezhet. Hiszen másoknak is küzdeniük kell a jólétükért. Elsősorban ezzel vannak elfoglalva, és ez természetes.

Egyénként és országként is szükségünk van azonban másokra is. Nem vagyunk sziget.

Életünk lehetetlen a körülöttünk lévő szűkebb és tágabb világ nélkül.

Csak akkor várhatunk valamit a világtól, ha képesek vagyunk valamit mi is nyújtani számára.

Együtt kell működnünk. Az együttműködés alapja, hogy a munkánkra, tudásunkra szüksége, igénye legyen másoknak. Magyarán, tudásunknak és munkánknak versenyképesnek kell lennie, különben nincs ok, hogy az óriási versenyben, túlkínálatban bennünket válasszanak.

Szerencsésebb országok természeti kincsekkel is rendelkeznek. Mi a versenyben csak  akarattal, képzettséggel, tudással és vállalkozói innovációval, hatékony, minőségi munkával tudunk helyet biztosítani magunknak.

Ezekre kell hát magunkat, és gyermekeinket  felkészítenünk.

Váltsunk korszakot. Szakítsunk sok régi hagyományunkkal.

Azokkal a hagyományainkkal, amelyek versenyképtelenné tesznek, a fejlett világ és a jólét perifériájára szorítanak, végül lesüllyesztenek bennünket.

Ezek: a lelki restség, az akarathiány, a tetteket helyettesítő ábrándozás és sok-sok beszéd, az irigység, a tolerancia hiánya és nem keveseknél a gyűlölködés, mások hibáztatása bajainkért.

A felsorolás nem teljes, de kiemelten is ide kívánkozik a politikai közömbösség és ellentéte, a politikai vakhit.

Tudnunk kell már oly sok csalódás, kiábrándulás után, hogy a politikai elittől nem várhatjuk egyéni sorsunk jobbra fordulását és az ország felemelkedését. A politikai pártokban és vezetőikben nem hinni kell, hanem meg kell tőlük követelni, hogy programjaik a mi személyes szabadságunkat legjobban biztosító demokratikus közéletet, munkánkhoz, vállalkozásainkhoz versenyképességünket biztosító feltételeket tartalmazzanak. Bizalmunkat, szavazatainkat ennek és csak is ennek alapján, a programjaik ismeretében adjuk nekik.

Ehhez politikailag tájékozottnak kell lennünk és erre önműveléssel fel kell készítenünk magunkat.

Hogy hamis ígéretek, hangzatos szólamok, politikai manipuláció meg ne téveszthessen bennünket a jövőben. Hogy a kis, apró engedményeknél vagy időleges személyes előnyöknél értékesebb legyen számunkra a demokrácia, az egyéni szabadságjogaink. Hogy soha többé ne tudjon önös politikai érdek mély, megosztó, országot lehúzó politikai árokkal kettészakítani bennünket, ne szakítson szét családokat, munkahelyi, emberi közösségeket, barátságokat. Hogy soha többé ne kelljen alkalmazkodnunk küldetéses vezérekhez, ne kelljen félnünk, a saját hazánkban. Hogy jogrendszerünk és közpénzeink kizárólag és átlátható módon csakis a köz érdekeit szolgálják. Hogy újra hinni tudjuk, sorsunk elsősorban önmagunkon, az akaratunkon, a tehetségünkön, szorgalmunkon, a teljesítményünkön múlik.

A jelenlegi kormányzó hatalom nem ezt az utat kínálja.

Szavazzunk a változás lehetőségére.