Bartus László: 

2013. augusztus 24. szombat 20:34

A magyar közélet elhasználja azokat, akik nyilvánosság elé állnak, bármilyen közszereplést vállalnak. Ez még akkor is így van, ha nincs egy párt, ahol magukat “kereszténynek” nevező politikusokat azzal a feladattal bíznak meg, hogy valakit tönkre tegyenek, és a “csőcselék-teológiát” évszázadokon át sikeresen használó katolikus egyház lócsiszára ezt minden lelkifurdalás nélkül meg is teszi. Következik ez a magyar ember kultúrájából, aki senkit nem becsül, nem értékel, nem tisztel. Aki közfeladatot vállal, azt különösen nem, azt célpontnak tekinti. Nem részesíti megkülönböztetett védelemben, mert a nyilvánosság szereplői sokkal inkább vannak hamis rágalmaknak kitéve, mint az egyszerű polgár. Minden hazugságot örömmel elhisz róluk, és nagy élvezettel pocskondiázza a vezetőit. Ezzel is kompenzál.

Ezt demokratikus, civilizált és kulturált országokban nem teszik. Tudják, hogy aki közszereplést vállal, nagy lelki terhet vállal magára, és támadásoknak teszi ki magát. De a magyar emberek többsége csak a Fradi-Dózsa ellentét színvonalán képes gondolkodni. Aki nem olyan mezt húz magára, mint az övé, azt halálos ellenségnek tekinti. Velük szemben minden eszköz megengedett, nem szab korlátot az esztelen gyűlöletének, amelynek kiváltó oka nem a másik ember személye, kizárólag a más színű mez, és az ahhoz társított asszociációk. Mindenkit valamilyen “csapatba” tesznek, a “csapatokra” negatív előítéleteket aggatnak, és azokkal azonosítanak mindenkit, akit a “csapathoz” tartozónak vélnek. Aki a magyar nyilvánosság elé lép, nem úszhatja meg a mocskolódást.

Vannak, akik ezt jól viselik, vannak, akik kevésbé. Az SZDSZ meghatározó politikusai közül többen inkább visszaléptek a magánéletbe. Más egykori liberálisok pedig a mocskolódás élére álltak, így vonják ki magukat az amortizáció alól: ha ők amortizálnak, maguk elégítik ki ezt a lelki szükségletet, akkor ők irányítják a gyűlölet irányát. A hálás tömeg ezért őket imádja. Ezt az utat beteglelkű emberek választják, akik a kisebbségi komplexusaik leküzdéséhez szükséges szeretet többletet így szerzik meg. Diktátor lesz belőlük. Egészséges felnőtt embereknek nincs szükségük erre, és inkább a nép felemelését és nevelését segítik. Jogállami demokráciák olyan szabályokat alkalmaznak, amelyek korlátok közé szorítják a tömegre jellemző alantas lelki szükségletet, az alaptalan vádaskodást, a szándékos mocskolódást, a személyiség elleni támadásokat. Minden embernek joga van a személyi integritása, a tisztessége megőrzéséhez akkor is, ha nyilvánosságot és demokratikus közszereplést vállal.

Bajnai Gordon azon kevés politikusok közé tartozik, aki viszonylag rövid politikai előélete alatt nem amortizálódott. Köszönhető ez részben a habitusának, konfliktuskerülő magatartásának, szelídségének, és annak a tulajdonságának, hogy nem a hatalom megszállottja. Ránézésre is jó ember. A “libaügy” tipikus rágalomhadjárat. Ennyi erővel bárki öngyilkos lehetne azért, mert felment a benzin ára, mert tönkrement a textilipar, elromlott az autója, csődbe ment a cég, ahol dolgozott. Ilyenek előfordulnak az életben, vannak olyanok, akiknek a házát elviszi a hurrikán, elveszítik a családjukat, a kezüket vagy a lábukat, aztán mégsem lesznek öngyilkosok. Az öngyilkos haláláért senki nem felel, csak az öngyilkos, legfeljebb a környezete, mely nem segíti át a nehéz időszakon, és nem vigyáz rá. Bajnai Gordon nem felel azért, mert egy iparág tönkre ment, és emiatt valaki öngyilkos lett. Ennyi erővel az Ikarus csődje után is öngyilkos lehetett volna a fél királyi város. Az a Fidesz-propaganda, amely ezeknek az embereknek a halálát Bajnai Gordon nyakába varrta, nemcsak tisztességtelen és aljas, hanem törvénytelen is, szellemiségében pedig a náci propagandának felel meg.

Bajnai Gordon tehát viszonylag tisztán úszta meg egyéves kormányzását, annak ellenére, hogy ő is a magyar ugar rendszerváltásának zavarosából érkezett. De nem közpénzekből gazdagodott, mint Orbán Viktor. Köszönhette ezt annak is, hogy válságmenedzselést vállalt, sikeres kormányzása a Fidesz érdeke is volt, mert annyival jobb állapotban vehette át Orbán maffiája az országot. Visszatérésével sokat várt, de amikor elhatározta magát, akkor a Magyarországon élő demokraták és a demokratikus Nyugat nagy reménysége volt, mert nem amortizálódott, van kormányzati tapasztalata, euroatlanti irányultságú, modern gondolkodású, szalonképes ember. Megoldhatja azt a problémahalmazt, amit ma Magyarország jelent egy megbomlott elméjű, gátlástalan és szélsőséges populista kezében.

Ezután Bajnai Gordon elkövetett minden hibát, amit el lehetett követni. Nem emlékszem egyetlen jó lépésére sem, amelyet politikai értelemben pozitívnak lehetne nevezni. Szimpatikus emberek esetében könnyen esünk abba a csapdába, hogy a csalódást okozó rossz döntéseket nem neki, hanem a “rossz tanácsadóinak” tulajdonítjuk, de Bajnai Gordon esetében nem vonatkoztathatunk el attól, hogy Szigetvári Viktor személyében kiválasztotta a rendszerváltás utáni magyar közélet egyik legkártékonyabb figuráját, aki egy típust is megtestesít. A “politológusoknak” azt a típusát, amely a maga szakmai bikkfanyelvével elhiteti, hogy valami titkos tudás birtokában van, amelyhez halandó nem érthet.

A magyar politológusképzés kitermelte ezeknek a hasbeszélőknek a kártékony tüömegét, akikből a feladatára alkalmatlan sajtó csinált megmondóembereket. A legegyszerűbb az volt az ötlettelen és lusta újságírónak, hogy felhívja valamelyik nagyokos “politológust”. Ezek egy része ártalmatlan, leszámítva azt, hogy minden alap nélkül beszélnek a levegőbe ostobaságokat, és csak növelik az általános zűrzavart. De van a magyar politológusnak olyan típusa, aki karrierista, aki különleges “beavatottságának” látszatát arra használja, hogy személyes karrierjét építse. Akiknek tanácsokat ad, azokat ugródeszkának használja. Arról nem megfeledkezve, hogy létrehozzon egy saját kommunikációs és tanácsadó céget, ahova lehet küldeni az állami- és pártmegrendeléseket. Létezik ilyen szakma a világban, Amerikában például sokan volt CIA alkalmazottakat foglalkoztatnak, igazi profikat. De a magyar változat egy élősködő, kártékony és hitvány réteget termelt ki, amely felbecsülhetetlen károkat okoz.

Bajnai Gordon első és legrosszabb döntése az volt, amikor Szigetvári Viktorra és stratégiai tanácsaira bízta magát. Ebben a döntésében már kódolva volt a bukás. Ezután már nem lehetett jó döntése. Szigetvári ideológusi szerepe nyilvánvaló. Minden politikai lépés esetében ő magyarázta meg a döntés mögött álló ideológiát. Megszólalásaiból egyértelműnek látszott, hogy a stratégiai elképzelések mögött ő áll. Ezt tükrözte az is, amilyen meghatározó szerepet játszott a Haza és Haladás Alapítvány munkájában, amelynek célja Bajnai Gordon leendő kormányzásának elméleti előkészítése volt. Szigetvári Viktor tanácsadóként egyedülálló kudarc-sorozatot tudhat magáénak. Miniszterelnökök, kormányok múltak ki a kezei között, miközben ő egy zseni misztikus légkörét teremtette meg maga körül. Tevékenysége időszakában az MSZP és a szocialista kormányok kommunikációja egy csődtömeg volt. Az MSZP veresége elsősorban kommunikációs csőd volt. Bajnai amerikai támogatóinak egyike egyszer azt mondta nekem, hogy Szigetvári pótolhatatlan, mert ismer minden választási körzetet, az ottani embereket. Mire azt mondtam, hogy ez nem egy vele született tudás, erre három hónap alatt bárki szert tesz. Másrészt az inkább hátrány, ha valaki nem friss kapcsolatokat épít. Megjegyzem, a Hit Gyülekezete informális kampánystábja annak idején nemcsak mindenkit ismert az összes körzetben, hanem az SZDSZ-korszakban még azt is tudta, hogy ki kire fog szavazni, és mi lesz a választás pontos végeredménye. Pedig mégcsak párt sem volt. Ez tipikusan olyan tudás, amelyhez nem kell zseninek lenni.

De Szigetvári körül kialakult egy misztikus tisztelet, miközben mindenki megbukott a kezei között, de ő maga soha nem bukott meg. Amikor kellett, belépett az MSZP-be, amikor az szolgálta az érdekeit, akkor kilépett belőle. Miközben magát “konzervatív-liberálisnak” nevezte, aminek semmi köze a szocialistákhoz. Szigetvári az a típus, aki katolikus piarista gimnáziumban végzett, diplomamunkáját Navracsics Tibornál írta, de a baloldalnak ad tanácsokat. Nem feledkezett meg arról, hogy tanácsadóból észrevétlenül politikussá, sőt párt(társ)elnökké váljon, ami súlyos szerepzavarra vagy beteges karrierizmusra utal. Állandó kísértése a tanácsadóknak, hogy egy idő után úgy érzik, jobban csinálnák, mint azok, akiknek tanácsokat adnak. De ez két külön szakma, két különféle tehetséget és karizmát igényel. Bizonyos színvonal fölött a tanácsadó tudja, hogy az ő szerepe nem azonos a politikuséval, nem vágyik a politikus helyére. Aki mégis, az nem megbízható ember. Profi tanácsadó nem is mutatkozik a nyilvánosság előtt. Aki nem így tesz, az elárulta magát, hogy dilettáns karrierista. A nagy tanácsadó cégeknél nem is egy ember, hanem egy csapat készíti a tanácsot, amelyet nem lehet egyetlen emberhez kötni. Az pedig végképp elképzelhetetlen, hogy valaki ezt misztifikálja, ebből csináljon politikai karriert, és riválisává váljon azoknak, akiknek tanácsot ad.

Szigetvárinak szerepe van abban, hogy Bajnai Gordon nem a baloldalra érkezett vissza a politikába, hanem kezdetben a létező baloldallal szemben határozta meg magát. A baloldal riválisaként kezdett “választási szövetség” szervezésébe. Szigetvári természtes előfordulási helye a keresztény-nemzeti jobboldalon lenne (míg Bajnaié a baloldalon). Erre predesztinálják egyházi középiskolai tanulmányai és habitusa is. Bárkivel bármennyiben fogadnék, hogy ha lesz árulója az ellenzéknek, aki bármikor hajlandó akár koalícióra is lépni Orbán Viktorral, akkor az Szigetvári Viktor lesz. Ha az érdekei úgy kívánják, belép akár a Fideszbe is, és ha még nem sújtotta Isten eléggé ezt a szerencsétlen országot, akkor miután Szigetvári tanácsadóként kinyírta összes lehetséges riválisát, a politikai színtérről eltűnő Fidesz helyébe lép, mint centrista polgári jobboldal. Azt nem állítom, hogy Szigetvári szándékosan tette tönkre Bajnai Gordon politikai pályafutását, de nem is lennék meglepődve, ha így lenne. Az viszont egészen biztos, hogy az együttműködés végeredménye ez lesz, ha Bajnai nem válik meg tőle időben, és kettejük közül Szigetvári éli majd túl. Miközben Szigetvári dolgozta ki a vesztes stratégiát. Hibát hibára, őrültséget őrültségre halmozott, de azokért soha senki nem vonta felelősségre. Azokba mégsem ő, hanem Bajnai bukik bele. Tíz hónap alatt ez az ember mindent mondott, és az ellenkezőjét is, de ezekkel senki nem szembesíti, ezekért soha nem felel. Tönkre tette egy tehetséges és kedves ember politikai pályafutását, ő viszont a felszínen marad.

Hibás volt az egész stratégia, hogy Bajnai a civil mozgalmak élén tér vissza, mert a politikában pártokra van szükség. A Millára való rátelepedés csak arra volt jó, hogy a Millát kinyírja. Hibás volt az a teória, hogy Bajnainak szövetség élére kell állnia, és szövetséget kell létrehoznia, amikor neki még pártja sem volt. Szövetkezni akkor kell, amikor van mire. Hiba volt ezt a szövetséget a baloldallal szemben definiálni, és ezzel az ellenzék nagyobb részét ebből kirekeszteni. Hiba volt fantomszervezetekkel társulni, akiknek annyi támogatójuk sincs, mint egy bélyeggyűjtő egyesületnek. Aztán hoppon maradva visszakanyarodni az MSZP-hez, és a nagy semmivel a háta mögött elvárni, hogy ezek után ő legyen az MSZP miniszterelnök jelöltje. És folytathatnánk a sort. Óriási hiba volt az ellenzéket belekényszeríteni a választási részvétel zsákutcájába, amikor a választásoknak sem a legitimitása, sem a tisztasága nem biztosított.

Anélkül, hogy részletesen elemeznénk azokat az esztelen kanyarokat, amelyeket Szigetvárinak köszönhetően Bajnai megtett, leszögezhetjük: ilyen gyorsan politikust még nem tettek tönkre. Kezdődött azzal, hogy Bajnai centristaként egy mérsékelt jobbközép párt helyét célozta meg, és olyan választási szövetség szervezésébe kezdett, amely a baloldal, az MSZP és a DK ellenében határozta meg magát. Ez kifejeződött abban is, hogy átvette a Milla retorikáját, amely az elmúlt húsz évet és az Orbán-rendszert egy kalap alá vette, és a 2010 előtti politikusokat is válogatás nélkül a szemétdombra ítélte. Ez a kommunikáció átvette az orbáni propagandagépezet több hazugságát is, hogy elhatárolja magát a baloldaltól, és jobboldali szavazókat szerezzen: ezek közül legfelháborítóbb a 2006-os őszi események tálalása, amely a szélsőjobboldal álláspontját tette magáévá, és a nyilvánvaló puccskísérletet a “rendőrterrorral” azonosította. Ha én vagyok akkor az MSZP elnöke, ezen a ponton közlöm Bajnai Gordonnal, hogy ő a baloldallal való mindenféle kapcsolatát ezzel a szöveggel befejezte. Hiába próbálnak majd köpönyeget váltani. Azt ugyanis már akkor lehetett tudni, hogy Orbán fasiszta rendszerének számottevő ellenzéke csak az elkötelezett baloldaliak és a baloldalhoz húzó liberálisok között van. Az a mérsékelt jobboldal, amiről Szigetvári hazudozott, a magyar belpolitikában nem létezik. A magyar jobboldaliság a belső harcokat követően visszatért a horthysta “keresztény-nemzeti” ideológiához, amely a konzervativizmust az antiszemitizmusra épülő nemzeti identitással váltotta fel, miután a nemzet fogalmát elszakította a liberalizmustól. Ennek tudományos irodalma van elvtársak, csak olvasni kéne néha. Ezért csak idő kérdése volt, hogy a “centrista mérsékelt konzervatív” jobboldali stratégia mikor bukik meg, és Szigetvári újabb pördületével Bajnai mikor sompolyog vissza a baloldalhoz.

Miután a baloldallellenes választási szövetség terve megbukott, Bajnainak egy szerencsétlen kábítószerfüggőn és egy leszerelt katonán kívül egyetlen támogatója nem maradt, önmagával és Szigetvárival volt szövetségben. Tömegbázisról nem beszélve: nem maradt más, mint visszamenni az MSZP-hez. Ez az egész dicstelen bohóckodás, a maga megalázó kanyarjaival csak azért élte túl magát, mert Bajnai Gordon személyéhez még mindig ragaszkodik a demokratikus Nyugat, és benne lát nagyobb fantáziát Mesterházyval szemben. Magyarországon is sokan emlékeznek még arra, hogy Bajnai rendbe tette az országot, és kormányzásához nem kapcsolódtak ideológiai harcok. Ez részben annak volt köszönhető, hogy a Fidesz őt nem támadta, másrészt válságkezelőként nem kellett ideológiai és politikai hitvallásokat tennie. Az viszont világossá vált, hogy Bajnai Gordon a jogállamiság és a liberális társadalom elkötelezett híve, ezért a demokratikus Nyugat erőlteti az MSZP-vel való házasságot. Az MSZP az első pillanattól kezdve nem gondolta komolyan, hogy Bajnai miniszterelnökjelöltje lehet, mert erről a pozícióról Mesterházy nem hajlandó lemondani, és a párt őskövületei is presztizskérdést csinálnak belőle. Nem beszélve az Audi-kulcsokról, amelyeket Mesterházytól remélnek. Bajnai visszatérése viszont kizárólag erre a pozícióra irányult, a demokratikus Nyugat erkölcsi támogatása és bátorítása is ennek szól. Nagyon visszatetszőek mindig az olyan hazugságok, amikor valaki elmondja, hogy nem akar miniszterelnök lenni, miközben nincs is más értelme a politikai színrelépésének, és ezzel a híveit is elbizonytalanítja.

Washingtonban is Bajnaiban látják a garanciát arra, hogy Magyarország visszatér a demokrácia útjára a klerikálfasiszta diktatúrából. Ez a feloldhatatlan ellentmondás áll a szövetségkötés körüli nehézségek hátterében. Mesterházy maga mögött tudja a legtöbb ellenzéki szavazó által támogatott pártot, ezért nem hajlandó személyes ambícióiról lemondani. Annak viszont semmi értelme nincs, hogy a sokkal nagyobb tapasztalattal és szélesebb látókörrel rendelkező Bajnai Mesterházy keze alatt vezesse valamelyik minisztériumot. Neki ennél szélesebb elképzelései vannak, az ő “elhívatása” ennél magasabb pozícióra szól. Bajnai mögött viszont nincs olyan támogatás, mint az MSZP mögött, amely ha egy szamarat indítana, akkor is lenne rá 15 százaléknyi szavazó (ha elmennek szavazni).  Az pedig már önbecsapás magasiskolája, hogy olyan pozíción vitatkoznak, amelynek elfoglalására egyiküknek sincs esélye, mert Orbánt nem lehet demokratikus választás útján leváltani, demokratikus választásokat ugyanis ő nem tart. Orbán ellenforradalmát először le kell győznie egy demokratikus forradalomnak, utána lehet osztogatni a pozíciókat és az Audi-kulcsokat. Csakhogy ez az ellenzéki magatartás az ellenforradalmat erősíti, és blokkolja a demokratikus forradalom felé vezető utat. A fejekben levő sötétség és a kincstári optimizmussal kérkedő hazug önámítás mindent elborít.

Bajnai nem tudta átvenni az ellenzéki vezér szerepét. Ez a mondat Szigetvári felmondólevelének indoklása is lehetne. Ez ugyanis abból a bolond stratégiából fakadt, amelyet Szigetváritól kapott, miszerint a lejáratódott baloldal (és különösen Gyurcsány és a DK) megkerülésével egy centrista pártot kell  létrehozni. Bajnai ideológiamentes világot kezdett hirdetni, amelyben szőnyeg alá akarta söpörni a az ideológiai ellentéteket és az ebből fakadó elvarratlan történelmi sebeket. Ez egyébként, ha tetszik, ha nem, a katolikus egyház stratégiája: nem látszani, észrevétlennek lenni, az ideológiai ellenfelet elaltatni. Mintha nem is lenne ideológiai háború, miközben ők tisztában vannak annak lényegével. Bajnai már visszatérésekor egy társaságba sorolta Mindszenty bíborost és Bibó Istvánt, mintha ők ugyanazt gondolták volna a szabadság alatt, és ugyanazért harcoltak volna 56-ban. Trianonnal kapcsolatban szintén a jobboldal elfogadhatatlan retorikájához csatlakozott. Annak alapján nyugodtan csatlakozhatott volna Németországhoz is a revízió reményében, ahogyan Horthy tette. A határon túli magyarokkal kapcsolatban is átvette az orbánista-horthysta hazugságokat. Ezeket a kérdéseket nem lehet politikai taktikázás tárgyává tenni. Ezek elvi kérdések. Euroatlanti elkötelezettségű politikus nem beszélhet úgy, mint egy nacionalista populista.

Bajnai Gordon kommunikációja más tekintetben azt a látszatot keltette, hogy ha nem veszünk tudomást az ideológiai ellentétekről, akkor azok nincsenek. Ő úgy próbálta a Fradi-Dózsa ellentétet elsimítani, mintha nem is lennének különböző csapatok, mintha a Fradi és a Dózsa ugyanabban a csapatban játszana, és a közös csapat színe zöld-fehér-lila lenne. Ez filozófiai és történelmi hazugság. Nem beszélve arról, hogy praktikusan politikai öngyilkosság. Orbán Viktor egy ideológiai állam eszméjével számolta fel a köztársaságot, ezért aki nem fordul szembe ennek az ideológiai államnak az eszméjével, az nem képes a köztársaság eszméjét helyreállítani. Nem számíthat a jogállam barátainak támogatására sem. Ez politikai és ideológiai vakság. Kelet-Európa nem Amerika, itt nem ért véget a második világháború, de talán még az első sem, és a felvilágosodás sem aratott végleges győzelmet. Itt ezeket a harcokat meg kell harcolni. Aki azzal a politikai programmal érkezik, hogy ezekről a harcokról nem vesz tudomást, azokat a szőnyeg alá söpri, annak nincs esélye, hogy kelet-európai államférfivá váljék. Alkalmatlan arra, hogy megvédje az országát az ordas eszméktől.

Arról nem vagyok meggyőződve, hogy Mesterházy Attila egyáltalán tisztában van-e ezekkel az ideológiai ellentétekkel, ezek gyökereivel és mibenlétével. Mint a fiatal generáció tagja, az MSZP-ben szocializálódott, ami rendkívül nagy hátrányt jelent, mert profi abban, amit el kellene felejteni, és megörökölte azt a súlytalanságot és ürességet, amely ezeket a nagyon fontos kérdéseket illetően a szocialista pártfejekben van. Félő, hogy a hatalom akarásán kívül, és az eddigi szocialista hatalomgyakorlási technikákon kívül sok egyéb elképzelése nincs a körülötte levő világról, és ha ez nem így van, akkor nagy hibája, hogy ennek ellenkezőjéről nem győzte meg sem a hazai demokratákat, sem a nyugati politikusokat és közvéleményt. Ezért csak azokra a baloldali szavazókra számíthat, akik környezetéhez hasonlóan nem látnak az orruknál tovább, és azokra a protest szavazókra, akik nem tudják, hogy az a stratégia nem stratégia, hogy bárki, csak ne Orbán. Ha ugyanis az MSZP visszatérne ugyanazzal a mentalitással, amivel őket 2010-ben gyakorlatilag halálra ítélték, annak egy újabb fasiszta diktatúra lenne a vége, mert az a mentalitás fasiszta diktatúrához vezet. A nép az ellen fellázad, és inkább beszavazza a fasisztákat vagy a nácikat, de ebből nem kér. Ez az oka, hogy ilyen szörnyűséges kormányzás mellett sincs megfelelő támogatottságuk.

Bajnai Gordonnak itt lett volna fontos szerepe, hogy harmadik utasként politikai alternatívát mutasson a keresztény-nemzeti fasiszta jobboldal és a mindent újraelosztó, korrupt, tolvaj, és ettől jellemtelenné váló baloldal között. 2010 előtt a két nagy politikai tömörülés egy olyan rendszerben folytatott hatalmi váltógazdálkodást, amelyben a hatalmon levő párt osztotta szét az ország minden gazdasági, pénzügyi, kulturális és szellemi erőforrását. Aki érvényesülni akart, annak be kellett állnia valamelyik bandába. Nem a jog, nem a szabadság, nem a tehetség, a szorgalom döntötte el, ki mit csinálhat, hanem valamelyik párthoz való kötődés. Nem a jog határozta meg ezeket, hanem a pártvezetés, a pártlobbik ereje és a kamarillapolitika. Ettől függtek a kinevezések, a megbízások, a megrendelések, a hitelek, a lehetőségek, az információk. Aki ezen kívül maradt, ha megdöglött, akkor sem juthatott hozzá a lehetőségekhez, és nem jutott előre. Formálisan többpárti demokrácia volt, de nem jogállam, mert nem a jog határozta meg a viszonyokat, hanem a pártbürokrácia panamái.

Erre a bulis működésre mondták ők azt tévesen, hogy ez a demokrácia és ez a kapitalizmus. Ezért a nép megutálta a demokráciát is és a kapitalizmust is, mert azzal azonosította ezt. Bajnai Gordon ideológusainak azt kellett volna észrevenniük, hogy a demokratikus alkotmányt felszámoló, egyszemélyes diktatúrához ez vezetett, mind erkölcsi, mind jogi értelemben. Ezért olyan programmal kellett volna előállnia, amely úgy szabályozza a demokratikus rendet, hogy az erőforrások elosztása valóban a jog uralma alá kerüljön. Nem az ideológiai ellentéteket kellett volna elsimítani, és azt mondani, hogy elássuk az árkokat a fasiszták és a demokraták között, hanem azt kellett volna meghirdetni, hogy az árok túloldalán levő fasizmust felszámoljuk, az itteni oldalán pedig megszüntetjük a kollektív lopás, a pártmaffiák, a pártpénztárosok antidemokratikus rendszerét. A jog mindenkinek egyformán biztosítja a lehetőségeket, és mindenki egyformán boldogulhat. Nem attól függ minden, hogy kinek vannak jobb pártkapcsolatai. Ez lett volna a “harmadik út”. Nem más, mint egy igazi liberális jogállam és szabályozott keretek között működő kapitalista gazdaság, amelyben boldogulni lehet.

Azért nincsenek az ellenzéknek támogatói, mert a lakosok, ha nem tudják is, érzik: a baloldali pártelit, médiaelit, kulturális elit azt várja, hogy Orbán megbukjon, és minden ott folytatódjon, ahol abbamaradt. Jönnek vissza a “mieink”, és megint jön a kivételezés, dől a pénz a központi utasítások szerint, kapjuk az állásokat, a protekcióra épülő lehetőségeket, a megrendeléseket, az állami hirdetőket. Szolgáljuk a pártot a sajtóban, mert a párt utasítja az állami cégeket, hány százmillióért hirdessenek a médiumunkban. Nem csoda, hogy ez a sajtó nem tud szabad lenni, és a “párttal” együtt sunnyogva várja a régi világ visszatérését. Ezek nem szeretik, ha valaki a baloldalt is kritizálni meri, és rontja a zsebük esélyeit. Na, erre a korrupt működésre és bandára nincs szükség, erre mondtak az emberek nemet. Mindenki látja, hogy azt várják, hogy felszabaduljanak nemcsak a másik maffia kiéheztetése, hanem a piac törvényei alól is. De akik nincsenek ebben az elitben, azoknak ez nem tetszik. Azok azt akarják, hogy ennek legyen vége. Aki eddig megtömte a zsebét, és nem tud megváltozni, az menjen el, kezdődjön egy új világ, és igazuk van. A korábbi pártkedvezményezettek összezárnak és megakadályoznak mindenkit, akik ezeken az érdekeken kívül állnak. Ezért nincs igazi radikális ellenzék. Aki nem áll be a korrupt társaság mögé a sorba, azt amortizálják. Jobban, mint a jobboldal. Ez a fő probléma, hogy a rendszerváltó demokratikus elit meghasonlott magával, korrupt lett, megrontotta a sok pénz.

Ezt kellett volna Bajnainak meghirdetnie, nem pedig Szigetvári esztelen politikai tanácsai szerint hánykolódnia. Az orbáni fasizmus elnyomáshoz, terrorhoz és nyomorhoz vezet. A szocialisták mutyis, kivételező, korrupcióra épülő, nem jogállami kormányzása pedig kivételezéshez, jogfosztáshoz, hátrányos helyzethez és népharaghoz. Ez a fasiszták malmára hajtja a vizet. Bajnainak azt kellett volna megígérnie, hogy egy igazi kapitalizmust és egy igazi jogállamot hoz létre, ahol nem azok boldogulnak, akik közel vannak a tűzhöz és a pártkasszához. Ahol nem a pártok osztják szét és rabolják szét az országot. Hanem ahol van civil társadalom, a hatalomtól független pénz- és tőkemozgás, szabad gazdaság és kultúra. Nem hal meg a civil társadalom, a polgári élet, gazdaság és kultúra, ha más kerül hatalomra, és nem is cserélődik annak klientúrája alapján. Meg kellett volna mondania, hogy a fasizmust tűzzel-vassal felszámolja, alkotmányosan tiltja be ezeket. Mesterházyval pedig megszüntet minden kapcsolatot, amint elkezd Orbánnal versenyezni a hazug szociális és adókedvezményekkel kapcsolatos ígérgetésekben. Ezek felháborító hazugságok, a világ nem így működik, csak Mesterházy és az MSZP tart még mindig itt. Magyarország szellemi színvonalát tükrözi, hogy ezzel a gondolkodással még bárki is támogatja őket. Egyszer Szili Katalin azt mondta nekem a Nap TV stúdiójában, hogy nem értem az állam szerepét: azt mondta, hogy az állam szerepe az, hogy újra elossza a megtermelt javakat. Ezt nem 1973-ban mondta, hanem 1998-ban. Ez a párt vezette ezt az országot több cikluson át a “kapitalizmusban”, és ez a párt várja, hogy a fasiszta rendszer után visszatérjen a hatalomba. Tragédia. Semmit nem tudnak a nyugati demokráciákról és a kapitalizmusról. Bajnai viszont igen, de képtelen tájékozódni az ideológiai kérdésekben. Márpedig Magyarországon enélkül nem lehet eligazodni, és az országot vezetni. Ebben a tekintetben pedig Gyurcsány Ferenc az, aki tudja, hol él. Ő látja legvilágosabban ezeket az ideológiai kérdéseket. A DK egyházpolitikai nyilatkozatai olyanok, mintha én írtam volna.

A jogállami, igazi kapitalista, “harmadik utas” politikában Bajnai Gordon első számú partnere Gyurcsány Ferenc és a DK lehetett volna, amely a legkorrektebb módon képviseli ezeket az elveket. A DK mögött tömörül a modern, felvilágosult szürkeállomány legnagyobb része, ez nem kérdés. A párt létrejöttében is azokkal az MSZP-s tradíciókkal szakított, amelyektől az MSZP-nek is meg kellene szabadulnia. De Bajnai és Szigetvári stratégiája az volt, hogy csak Gyurcsánnyal ne. Erre nem mentség, hogy Gyurcsány “nem volt jó miniszterelnök, nem volt jó vezető, és az sem, hogy személyes megnyilvánulásai időnként nárcisztikusak”. Az ő pártja körül tömörülnek a jogállam igazi hívei. Akárhányan vannak, ezek Bajnai természtes szövetségesei, nem a karrierista volt piarista diákok, és nem a korrupt rendszerükhöz ragaszkodó szocialisták. Azt nem tudom, hogy milyen személyes konfliktus terheli Bajnai és Gyurcsány kapcsolatát, mennyire erős a rivalizálás közöttük, de ez a két ember és két tömörülés áll legközelebb egymáshoz, az nem vitás (kivéve Szigetvárit, akit mint egy rákos daganatot kellene kivágni végre a balliberális oldal beteg testéből, és átengedni Orbánhoz, ahova való). Magyarország érdeke egy erős és szabad jogállam, piacra és versenyre épülő, jól szabályozott keretek között működő kapitalista gazdaság, amelynek a jogi kereteit kellene végre megalkotni. Fel kellene szabadítani a vállalkozásokat a bürokratikus akadályok többségétől. Amerikában a bejegyzési költségeken felül egy fillér nélkül alapíthatok részvénytársaságot, amellyel hidat is építhetek holnap, ha tudok, és valaki igényt tart rá. Magyarországon pedig nem lehettem újságíró vállalkozó sem, mert nem végeztem el azt az újságíró iskolát, amelyben én tanítottam, amelyben államvizsgáztattam, és amelyben másokkal együtt kvázi én adtam a diplomát. Akit kettessel átengedtem, de még egy betű nem jelent meg nyomtatásban tőle, lehetett újságíró vállalkozó. De én, a tanára, nem lehettem, mert nem végeztem el azt az iskolát, amelyben tanítottam. Ha lefizetek valakit, és szerzek egy hamis papírt, akkor minden rendben lett volna. Korrupcióval és csalással lehet a normális helyzetet megteremteni. Magyarország esztelenségekkel van tele, működésképtelen ország. Ezt kellene megváltoztatni. Egy szabad és jól működő országot kellene felépíteni, amely független a mindenkori hatalmi váltásoktól, és nem engedi ezt a rendszert megváltoztatni. Ebbe nem fér bele az orbáni fasizmus és a szoci korrupt klientúra-oligarchia működési módja sem.

Bajnai Gordon az első tíz hónapban megbukott. Köszönheti ezt részben magának, és nagyobb részben Szigetvárinak. De ez a bukás még nem végleges. Személyes és politikai képességeit az mutatja meg, ha ebből a helyzetből újra tudja definiálni önmagát. Ehhez elengedhetetlen, hogy Szigetvárit azonnal kirúgja. Nem kell sajnálnia azt, hogy az MSZP-vel való szövetség nem jött létre, ezt úgysem gondolta senki komolyan. Ezt kívülről erőltették, és a kudarccal végződött próbálkozásaik miatt kényszerültek bele. Az MSZP is boldog, hogy végre van mire hivatkoznia, és Mesterházy megszabadul a kihívójától. Az MSZP eddig is azon dolgozott, hogy Bajnait hatástalanítsa és amortizálja.

Bajnai Gordonnak képeznie kellene magát ideológiailag. A felesleges kanyarok után be kellene fejeznie a “szövetség” szigetváris ostoba monomániáját. Semmi szükség ezekre, itt senki nem akar semmiféle szövetséget, nincs is rá szükség. Ez egy bálvány lett, miközben az élet nem arról szól, hogy ők összefognak-e vagy sem. Tiszta fejjel és talán a fenti célkitűzésekkel saját politikai formációt kell létrehozni, normális nevet adni neki, és erősíteni, mert a 2014-es választásoknak – néhány megélhetési politikus parlamentbe kerülésén kívül – úgysincs tétje. Hosszú távra kell berendezkedni. Ki kell jönni abból a zsákutcából, ahova a nyugati elvárás sodorta Bajnait és az egész ellenzéket, hogy ezen a választáson mindenképpen részt kell venni, és meg kell próbálni Orbánt demokratikus úton mielőbb leváltani. Erre már nincs esély. Ezt már elpuskázták, amikor nem akadályozták meg, hogy forradalommá minősítse át a parlamenti választásokat, és hagyták, hogy megdöntse az alkotmányos rendet. Szembe kell nézni Orbán rendszerének jellegével és ahhoz kell igazítani a stratégiát. Vállalni kell a szókimondást és a nyílt konfrontációt. Abból lesz politikai támogatás, mert a nép azt várja, hogy valaki végre azt mondja ki, amit ők már gondolnak. Arra most ne vesztegessünk szót, hogy még egy rendes nevet sem találtak a pártjuknak: az Együtt-2014 név emlékeztet az összes szövetségkötési kudarcra, csak 2014-ig érvényes, attól kezdve pedig már a megsemmisítő vereségre is emlékeztet majd, és lehet megint új nevet találni. Ennyi esze nem volt senkinek, hogy erre rájöjjön.

Fasiszta rendszer van, ha még nincs is fasiszta terror. Nem kellene vajon befejezni a politikai taktikázást, hazudozást? Nem kellene végre egyenesen, természetesen és őszintén viselkedni? Nem kellene kimászni ebből a választási szövetség nevű hazug zsákutcából? Nem kellene végre arról beszélni, hogy ez egy illegitim rendszer, amit egyszerűen bojkottálni kellene?

Bajnai Gordonnak van még egy lehetősége. Ha tovább megy ezen az úton, akkor amortizálja saját magát. Menjen vissza október 23-a elé, és kezdje elölről az egészet ép ésszel. Kétszer nem hibázhat.