Népszabadság| 2012. július 14.

Azt mondja a tiszaigari paraszt, ráadásul ingerülten, hogy neki a saját szülőföldjén nem jut egy darabka föld se, mert mind a Kékessy úré lesz, aki vissza akarja állítani a háború előtti családi nagybirtokot.

Két álló éve épül a két világháború közötti új és úri Magyarország, végre kialakulni látszik a nemzeti nagytőkés és nagybirtokos osztály, amely a vállán viszi a haza súlyos terhét, ám a lakosság még mindig képtelen kellő tisztelettel illetni az ország nagyjait. Még az állami tévében is rendre Kövér urat mondanak, holott a házelnöknek a Horthy-évek protokollja szerint a méltóságos úr megszólítás dukál, mint ahogyan a Közgép-székház előtt rajcsúrozó elempés képviselők is tudhatnák, hogy Simicska Lajos nagyméltóságú úr, no nem mint Közgép-tulajdonos és a magyar köztársaság rendkívüli és állandó pályázatnyertese, hanem mint a miniszterelnök valóságos belső titkos tanácsosa.

Legalább a földhaszonbérleti pályázatok beindulásakor illett volna megtanulni a protokollt. Igaz, a helyzet nem mindig egyértelmű. Nemrég például a miniszterelnök látogatott el L. Simon államtitkár mintabirtokára gazdasági csodát nézni, ahol elégedetten nyilatkozott a gyümölcsösben dolgozó elítéltek teremtő munkájáról. Az erről szóló riportban csak úgy hemzsegett a sok úr megszólítás, egyedül az elítélteket nem urazták. Holott az úri Magyarország rendje szerint L. Simonnak mint képviselőnek a nagyságos úr megszólítás jár ki, sőt amióta államtitkár, egyenesen méltóságos úr a titulusa, akárcsak az országos rendőrfőkapitánynak vagy azoknak a magas rangú rendőrtiszteknek, akiket most csuktak le korrupció alapos gyanúja miatt.

Szerdán aztán az állami tévé focimeccset közvetített Fehérvárról, szokás szerint középpontban a VIP-páhollyal: Orbán úr, Garancsi úr, Hernádi úr, Csányi úr. Azt tudjuk, hogy az úri Magyarországon a MÁV meg a Posta vezérigazgatója méltóságos úr volt. De micsoda a Mol vezére? Vagy Garancsi úr, aki fehérvári futballklub-tulajdonosként a miniszterelnök kerékpárügyi biztosa címet is elnyerte? Nagyságos urak, netán főméltóságúak?

Nem magunk miatt kérdem. Mi már eljátszottuk alattvalói becsületünket, bennünket a köztársaság totál elfajzottá tett, mutathatják nekünk minden álló héten a fehérvári VIP-páholyt, akkor sem értjük, hogy miért kellene az ott ülőket ab ovo tisztelni, továbbá nagy ívben teszünk a Kékessyek meg a Szapáryak családi múltjára, a Nyergesek és Simicskák jelenére; semmi országos jó nem marad utánuk. Hanem az unokáink. Akik már ebbe születnek bele. Hogy amikor majd megjelenik L. Simon méltóságos úr a birtokon, reflexszerűen kapják-e le a kalapjukat, vagy pedig úgy kell nógatni őket? Félreáll-e autójával unokánk az úton, amikor Kékessy méltóságos úr épp kikocsizik? Mer-e unokánk Nyerges főméltóságú úr szemébe nézni, amikor az barátságosan barackot nyom a fejére, vagy pirulva lehajtja a fejét? Hálás szívvel köszönik-e meg majd a tiszaigari parasztok az erkélyről közéjük vetett krajcárokat a Szapáry-lány lakodalmán?

Ne felejtsük: az új, úri Magyarországot az unokák töltik meg majd élettel. Kérdés: igazodnak-e hozzá, vagy valami ősösztönből kifolyólag ők is rebellissé válnak, és lerázzák magukról ezt az egész társaságot, mint valami rossz tréfát?

Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom munkatársa