Lázár János szerint a Mazsihisz ultimátuma az, ami „nem befolyásolja jó irányban a zsidók és a magyarok együttélését”. Ez mi? Először is mi az, hogy „a zsidók és a magyarok együttélése”? Lázár Jánosnak és a kormánynak, amelynek államtitkára, a zsidók nem magyarok? Ez az a kérdés, amit nagyon sokan felvetnek, joggal. Orbán „az Önök közösségéről” beszél, amikor a Mazsihisznek ír. Ez meg mi? Magyarországon – vezetéknevükről ítélve – sokan szlovák, horvát, német, román származásúak. Navracsics Tibor horvát, Torgyán József román, Schmitt Pál német származású lehet, gondolom. Gyurcsány talán szlovák származású, ki tudja. És vagyunk Magyarországon vagy százezren – hogy mennyien, senki nem tudja – akiknek a szüleit, nagyszüleit a magyar állam a harmincas–negyvenes években zsidóként tartotta számon, nemet mondva ezeknek a százezreknek az asszimilációs törekvésére. Valamennyien magyarok vagyunk. Egyaránt magyarok.. A Mazsihisz a vallásos zsidók egyik szervezete, őket képviseli, senki mást. Azt a vita, amely a Veritas Intézet igazgatója, a Sorsok Háza és a Szabadság téri emlékmű körül folyik, nem magyarok és zsidók, ahogy ezt Lázár – és a mögötte álló Orbán – a választások előtt, nyilvánvaló megfontolásokból – beállítja, hanem magyarok és magyarok vitája. A vitában az egyik oldalon azok a magyarok állnak, akik szerint a magyarok nem fogadhatják el, hogy a kárpát-medencei magyarok egy része a szomszéd országokban kisebbségi sorban él, ezért utólag is helyeslik a Horthy-rendszer revíziós politikáját, és ebből vezetik le Magyarország második világháborús szerepvállalásának elfogadását, hovatovább helyeslését. A másik oldalon pedig azok a magyarok, akik szerint Magyarországnak békében kell élni a szomszéd népekkel, tudomásul kell vennie a két világháborút követően kialakult határokat, utólag esztelennek tartják a revíziós politikát és azt, hogy Magyarország Hitler és Mussolini szövetségeseként belépett a háborúba. Az egyik oldalon azok vannak, akik eltüntették Károlyi Mihály szobrát, és felállítják Tiszáét, akik eltüntették Budapestről a Roosevelt-teret, és szobrot állítanak Vass Albertnek, a másikon azok, akik ragaszkodnak az első, második és harmadik köztársaság hagyományához. Az egyik oldalon azok, akik a zsidókat mint nem magyarokat különböztetik meg a magyaroktól, a másik oldalon azok, akik felháborítónak tartják az effajta kirekesztést. Szakály Sándor történelemképe, a Szabadság téri emlékmű az első álláspontot képviselő magyaroknak tetszik – őket képviseli a Fidesz és a Jobbik, őket képviseli az Orbán-kormány. A Szabadság téri emlékművet azok a magyarok tartják történelemhamisításnak, akik a három magyar köztársaság hagyományát őrzik, akik szerint helyes kitartani a második világháború után létrejött humanista, antifasiszta konszenzus mellett, amely elutasítja az effajta kirekesztést. Ezt a konszenzust Orbánék szisztematikusan elutasítják, Orbán Tusnádfürdőn minden nyáron rúg egyet bele.

Amikor Orbánék a maguk világképét alaptörvényben, szobrokban, utcanevekben, országgyűlési politikai nyilatkozatokban erőltetik rá az országra, akkor ők tettekben adnak ultimátumot a többi magyarnak. Lázár számára az az ultimátum, ha valaki erre nemet mond. Mint most a Mazsihisz is. A Mazsihisz nemje azért zavarja Lázárt, mert annak sajátos pozíciója miatt nem tudja úgy figyelmen kívül hagyni, mint a többi magyar nemjét.