Az emberi elme egyik legcsodálatosabb képessége a felejtés. Történjék bármi, előbb-utóbb napirendre térünk felette; az emóciók vesztenek élességükből, az ügyek lassan feledésbe merülnek. Hacsak nem gondoskodik valaki az ellenkezőjéről.

Ma világosan látjuk, a 2012-ben lemondásra kényszerült államelnök nem vétett az új rend alapszabályai ellen. Mivel az alkalmasság és a morál már nem szerepel a kritériumok között, kinevezőjéhez pedig mindvégig lojális maradt, csak idő kérdése volt, mikor tér vissza a közéletbe. Rejtély, hogy ezt miért a kiváló pénzügyi szakemberről, dr. Hagelmayer Istvánról elnevezett díj odaítélésével vélték megoldani az arra illetékesek. A díjosztó kuratórium üléséről kiszivárgó hírek talán magyarázatot adnak erre.

Már az első körben elvérzett az a javaslat, hogy Pált apostollá nevezzék ki, és elsősorban nem is a várható egyházjogi problémák miatt. Más, súlyosabb veszélyek fenyegettek itt. A javaslat ellenzői úgy érveltek, hogy elég bármilyen apróság, akár egy nyelvhelyességi ellenőrzés nélkül elküldött levél a korinthosziakhoz, és Magyarország ismét a liberális sajtóhiénák célkeresztjébe kerülhet. Diplomáciánk erejét jelenleg a svéd köztelevízió ellen, ráadásul idegenben megvívott küzdelem köti le, óvatlanság lenne újabb frontot nyitni.

Élénkebb vita kísérte azt az ötletet, hogy Pál Grétsy László-díjat kapjon, a magyar nyelv megújításáért kifejtett, minden kétséget kizáróan elévülhetetlen érdemeiért. A jelenlévő szakértők  úgy vélekedtek, tisztán alkotmányjogi szempontból nincs akadálya annak, hogy az állam szót az elkövetkező években egy l-lel írjuk; a parlamenti frakció egyhangú jóváhagyása felől pedig még csak kételyek sem merültek fel. A mindig  józanul és racionálisan érvelő pénzügyminiszter azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeket. Elismerte, hogy a díj új lendületet adna a rezsicsökkentésért folytatott harcnak, hiszen ha az államot  a jövőben egy l-lel írnánk, az az eddigieknél is merészebb, egész pontosan ötven százalékos csökkentést tenne lehetővé ezen a magyar háztartások számára fontos területen. Sőt, ha az intézkedést egy későbbi időpontban az állomás szóra is kiterjesztenénk, egy új magyar húzóágazat alapjait vethetnénk meg, amely a nyelvtani rezsicsökkentés néven vonulhatna be a közgazdaságtudomány történetébe. Kínának új ábécét adhatnánk el, ami önmagában is sokmilliárdos exportnövekménnyel kecsegtet. Rövid távon azonban szembetűnőek a hátrányok: a táblák és feliratok kényszerű cseréjéből adódó költségek akár az államháztartás egyensúlyát is megbonthatnák.

Igazi magyar leleményességről tanúskodik, hogy a volt államelnököt többen is dr. Schmitt Pál-emlékéremre tartották volna érdemesnek. Úgy érveltek, szokatlansága ellenére sem precedens nélküli, ha valakit a saját maga által alapított díjjal tüntetnek ki. Példának okáért Napóleon sem várt  VII. Pius pápára, és maga helyezte fejére a császári koronát, államfői mivoltukban pedig Napóleon és Pál lényegében kollégák. A javaslat végül a jelenlévő jogászok ellenállásán bukott meg, akik kifejtették, hogy a volt államelnök doktori címét az az orvosegyetemi szenátus vonta meg, amelyet a mai napig sem sikerült emigrációba kényszeríteni.

Mint ismeretes, Pált végül a pénzügyek területén kifejtett, kiemelkedő teljesítményekért járó Hagelmayer István-díjjal tüntették ki. Nincs élő ember, aki meg tudná mondani, mire fel. A díj mindenesetre arról tanúskodik, hogy a kormány a helyén van, sőt a nemzetközi pénzipar ármánykodása és a fenyegető baloldali sortüzek árnyékában is képes gondoskodni hétköznapjaink derűjéről.