„Olyanok lábát is amputálják ma Magyarországon, akiknél ez
értágítással elkerülhető lenne, ám a finanszírozás a mai napig az
elavult technikákat preferálja” – állította a napokban egy konferencián
Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász. Bánsághi Zoltán, a Magyar
Kardiovaszkuláris és Intervenciós Radiológiai Társaság elnöke a
Világgazdaság érdeklődésére ezt tulajdonképpen megerősítette azzal, hogy
elmondta: amíg az úgynevezett intervenciós radiológia keretében végzett
érmegnyitáson az alulfinanszírozottság miatt több tízezer forintos a
veszteség, addig egy amputációért a kórházak többet kapnak, mint
amennyibe a beavatkozás kerül.
Batthyány István, a Szakmai Kollégium
Radiológiai Tagozatának elnöke úgy fogalmazott: „nagyon nincs jól, ha
jobban fizetik az amputációt, mint a lábak megmentését”. A szakember
szerint a problémát csak tetézi, hogy a finanszírozás nem is teszi
érdekeltté különböző kórházi osztályokat a náluk fekvő páciensek
átirányításában a radiológiára, ehelyett a betegeket inkább a saját
lehetőségeik között igyekeznek ellátni.
Mindezek, valamint a cukorbetegek számának drámai emelkedése miatt
Magyarországon jelenleg évente körülbelül 9 ezer lábat amputálnak,
csaknem a kétszeresét annak, amit a 80-as években. Bánsághi Zoltán
szerint azonban ezeknek a drámai következményekkel járó operációknak
több mint a fele elkerülhető lenne, ha létrejönne az intervenciós
radiológiának a szakma által évek óta szorgalmazott országos hálózata.
Ehhez – amerikai adatokat alapul véve – a töredéke elegendő lenne
annak, amibe össztársadalmi szinten az amputáció következményei – a
kórházi kezelés, a rehabilitáció, a művégtag, a rokkantási ellátás, a
kieső munka stb. – kerülnek: az előbbi költsége csupán évi 1-1,5
milliárd, míg az utóbbi összességében évi 30 milliárd forintra rúg.
A szakma konkrét javaslata az – tájékoztatott Batthyány István -,
hogy a jelenlegi angiológiai laboratóriumok bázisán első körben hozzanak
létre egy 12-13 centrumból álló országos hálózatot, amelyet később egy
minden megyében 24 órán keresztül elérhető hálózattá bővíthetnének. A
centrumok az „over night” szisztémát alkalmazva nem igényelnének többet
három-négy ágynál, hiszen a betegek egy, legfeljebb két éjszakát
töltenének bent, akinek hosszabb utóápolásra van szüksége, azt a beteget
más osztályokon látnák el a továbbiakban.
A radiológusok hangsúlyozzák: természetesen a modern technikák
alkalmazásával sem lehetne mindenkit megóvni az amputációtól, ennek
száma a diabétesz járványszerű terjedésével mindenütt a világon nő. Ám a
centrumok létrehozásával, a cukorbetegekkel foglalkozó „érteamek”
felállításával jó esély van arra, hogy a mintegy hétszázezer cukorbeteg
közül sokkal többeknél fedezzék fel még akkor az érelzáródást, amikor az
az intervenciós radiológia eszközeivel orvosolható.
Jelentős lemaradásban
Az intervenciós radiológiai beavatkozások olyan eljárások, amelyek
során képalkotó készülékek (röntgen, ultrahang CT, MR) segítségével
kimutatott kóros elváltozást kezelnek. A szakmában ma nagyjából
háromszázféle, nagyrészt katéter terápiás eljárást alkalmaznak
világszerte. Ezek közé tartozik az értágítás, az érelzárás, az
úgynevezett stentek beültetése, a nem éreredetű daganatkezelések, a
nyelőcső- bél tágítások, az epeúti szűkület vagy elzáródás átjárhatóvá
tétele, az urológiai: húgyutak szabaddá tétele, valamint a folyadékok,
tályogok leszívása.
Az intervenciós radiológia az elmúlt évtizedekben világszerte gyorsan
tért hódított, mert kis metszéssel mélyen fekvő területek is elérhetők,
gyors felépülési idővel, más, nagy műtéti beavatkozásokhoz hasonló
eredmény mellett alacsonyabb halálozással jár, és mivel így
csökkenthetők a kórházi költségek és minimalizálható a kórházban töltött
idő, a hagyományos módszerek kezelési és ápolási költségeinél kevesebbe
kerülnek. Magyarország korábban élen járt az intervenciós
radiológiában, azonban az elmúlt húsz évben jelentősen lemaradtunk a
környező, de még inkább a nyugat-európai országoktól.
Szerző: Haiman Éva
Kommentáld!