A kormoránhalászatot már több mint egy évezrede, pontosabban 1300 éve űzik Kínában és Japánban, mely mit sem változott az idők során. Régen virágzó iparág volt, sokan éltek ebből a  halászati formából.

A kulturális örökség részeként nyilvántartott „ukai”, azaz a kormoránhalászat ma már inkább csak turistalátványosság. Mindössze néhányan maradtak, akik ebből a tradicionális halászatból élnek, mert a kifogott zsákmány értéke önmagában nem lenne elég a megélhetéshez.

Május 11-én, a halászati szezon kezdetén tartják meg a kormoránhalászat ünnepét.

A halászati módszer lényege, hogy a madár nyakára egy hurkot kötnek vagy egy karikát erősítenek (melyhez esetenként egy hosszú madzagot kötnek) ezzel megakadályozzák, hogy a nagyobb halakat lenyeljék, amire azért van szükség, mert ha tele van a hasuk kevésbé motiváltak a halászatra. 

A zsákmányszerzés után a madarak csőrükben a hallal visszatérnek a csónakhoz, ahol a halászok a csapdaként szolgáló torkukból kiveszik a halat. Ám nem maradnak ők sem finom falat nélkül, a "munka" után megkapják a jussukat.

Tradicionális viseletben, éjszaka indulnak halászni, fáklya fényével (kagari-bi) csalogatják a csónak (ubune) köré a halakat. A halász (usho) és segítői 5-6 méter hosszú bambusztalpon vagy csónakban állnak s azt evezővel hajtják.

A kárókatonát a vízbe löki vagy veti, mely a halfogás után a vízszínére jön csőrében a hallal azért, hogy lenyelhesse; ámde meghiúsítja ezt a nyakán lévő zsinór vagy gyűrű, melynek folytán kénytelen-kelletlen a tutajhoz úszik.

Ha elég közel jutott a halászhoz, akkor zsákkal, hálóval vagy merítőszákkal kifogja a madarat, elveszi tőle a halat, de megoldja nyakán a hurkot, hogy a jutalmul nyújtott hálafalatot lenyelhesse.

A különlegesség ebben a több mint ezer éves kapcsolatban, hogy a madarak nem fogságban születnek. Minden egyes halász maga idomítja be saját "halászait". A befogás pillanatától szoros kapcsolatot tartanak fenn a madárral, az első hetekben ketrecben tartják, fejüket és hasukat simogatják, masszírozzák és folyamatosan hozzászoktatják a nyakukon lévő gyűrűhöz.

A kárókatonák rendkívül ügyesen halásznak, zsákmányaikat a víz alatt üldözve kapják el. Mi teszi a kormoránt ilyen sikeres halásszá? Ellentétbe a vízimadarak többségével farktőmirigyük váladéka nem teszi vízhatlanná tollazatukat, így tollazatuk lemerüléskor átázik ez megkönnyíti a víz alatti úszást. Mozgásuk a víz alatt leginkább egy vidráéhoz hasonlítható.