Kinyomtatom • Elküldöm •Hozzászólások (#239)

Két és fél év sodródás, spontán ötletelés, hasraütés és seggrepacsi után végre van iránya a kormányzásnak. Kirajzolódott a motiváció.

Ezt természetesen nem úgy kell érteni, hogy ebből kisül majd valami hasznos vagy legalább működőképes. Vagy kimegy a jegyző mindenkihez regisztráltatni, vagy nem megy. Felmerülhet még, hogy kizárólag rézkarcon, újévkor, cilinderben lehessen feliratkozni, kampányolni pedig csak a Fidesz.hu oldalán, továbbá hogy ne indulhassanak a választáson olyan szervezetek, amelyeknek neve számot tartalmaz. Szóval az az ostoba, alkalmatlan balfaszkodás, amit a gazdaságtól a külpolitikáig minden területre alkalmaztak eddig, ezután is velünk lesz. De már legalább nyilvánvaló, mire megy ki a disznótánc a jégen.
Tele a gatya, ez a helyzet.

Nagyjából egybeesett két felismerés mostanában. Az egyik, hogy nem megy. Az istennek se. Hogy a kormányzás: kudarc. És nem tudnak már ezen a röppályán sokat módosítani, az beismerés lenne, és felvetné a személyi következményeket. Bele kell állni ebbe, és csinálni tovább, akárhova visz. A másik, hogy van alternatíva. És mivel semmiféle sikernek jele sem látszik a választásokig már, egészen hihetőnek tűnik, hogy a választók többsége kormányt akar váltani 2014-ben, azzal az érett megfontolással, hogy bizony Bajnai és a szocik ennél azért jobban muzsikáltak, és komplett megyéket nem loptak el.

A kudarc megítélése természetesen szubjektív: nem igaz, hogy mindenki rosszabbul él, mint négy vagy nyolc éve. Szép sikereket is hozott ez a kurzus, például Kerényi Imrének vagy Csizmadia Lászlónak, de ne feledkezzünk meg Rogán Antalról sem, aki úgy tette zsebre a keze ügyébe kerülő, hogyismondjam, sikert, hogy mellé még megkapta a közpénzekkel ékesített becsületrendet is. Próbálunk velük együtt örülni, de nehéz.

Politikailag azonban kudarc az, amit a választók többsége annak talál. És nyilván azt vették észre, hogy a megmaradt támogatók felét kézből etetik, a másik felének a viselkedésére pedig még a lemmingkutatók nem találtak kielégítő magyarázatot, mindenesetre a kettő együtt is elég vékonyka réteg.

Konkrétan bukásra állnak a fiúk. És most pánikolnak.

Egyelőre két ötletük van, az egyik ez a nevetséges kavarás a választási törvénnyel. Inkább eltörlik a lakcímnyilvántartást is, gombhoz varratják a pufajkát, mert akkor majd meg lehet indokolni. Pedig előkerültek már enélkül is szép kerek mondatok arról, hogy a vadbarmok jobb, ha nem szavaznak. És ez egyébként igaz is, például milyen jó lett volna, ha 2010-ben, sőt már 2008-ban sem megy el szavazni egy sereg vadbarom. De hát ez ellen meg nem az a célszerű intézkedés, hogy berángatjuk az embereket az önkormányzathoz feliratkozni. Nem, ez nyilván arról szól, hogy ők úgy gondolják, mind egy szálig elbuszoztatják a Kubatov-lista népét , az ellenzék meg nem tudja mozgósítani a saját szavazóit.

A másik pánikreakció a fent említett Csizmadia László szép sikerével fonódik össze. Cs. L. a magyarországi civil társadalom legendás alakja, eleget letett az asztalra ahhoz, hogy ő ossza a civil támogatásokat. Nem álszerény ember, hamar kiszámolta, hogy ha őt erre a polcra teszik, akkor ő a legnagyobb civil, tehát az ő cégének jár a legtöbb pénz. Amiből aztán békemeneteket szervez, továbbá prospektusokat postáz arról, hogy Bajnai Gordon egy mocsári szörny. És mellesleg ugyanez a ráolvasás megy hónapok óta a pártsajtóban, valamint különféle egyéb szórakoztató vinnyogások arról, hogy kiknek miért nem kéne összefogni.

Mint a fenti hadműveletekből látszik, a fiúk nem éppen zsenik - hiszen ezért is állnak bukásra. Hozzáférnek az összes közpénzhez plusz az uniós támogatásokhoz, szinte minden intézményt kézivezérelnek. De hiába, ha nem tudnak vezetni. Ezektől a trükköktől nem megijedni kell - az mostantól Orbán Viktor dolga.

El kell vinni az embereket regisztrálni, igen. Össze kell dobni rá a pénzt, szerezni buszt és sofőrt, reklámszakembert és grafikust, együttműködni nemcsak pártokkal és mozgalmakkal, hanem például azokkal az önkéntesekkel, akik még járnak lenn a reménytelenség vidékein ruhát osztani vagy tanítani. Meg kell keresni azokat, akik tavaly még féltek támogatni bármilyen ellenzéki tevékenységet, mert azt hitték, sosem lesz ennek vége: most vége lehet, ha tesznek érte.

Össze kell rakni azt a kommunikációs felülettömeget, amely könnyedén beéri a közmédia, az udvari sajtó és a sunyi direktmarketing hatékonyságát. Szóban, Facebookon, a megmaradt sajtóban és ügyes médiahackekkel - ami egy lengyel alpinistának sikerült zsebből, arra képes lesz az ellenzék is. Obama mellett nemcsak profi stábok kampányoltak, hanem kisboltosok, bloggerek, hírességek és helyi menő csávók - önként. Hiába megy ki a négymillió harcikártya, ha azt a többség azonnal a szemétbe, vagy ami még helyénvalóbb, a mémgenerátorba hajítja, és kiröhögi.

A rendszerváltás okkal hagyott hiányérzetet maga után, mert azt nem mi csináltuk. Nem voltak mögötte tevékeny tömegek. Ceauşescu ellen többen tüntettek itthon, mint az MSZMP ellen. Most Orbán Viktor a maga módján ezt valóban pótolhatja: az ő elzavarása tömegekből válthatja ki a katarzist, a jól végzett munka örömét. Ha részt vesznek benne. Alkalmat kell teremteni nekik, hogy megtehessék, ki-ki a maga eszközeivel. Yes, we can.

Egy kérdés még maradt: hogy miért félnek ennyire a bukástól.

Jó okuk van rá. A rendszerváltás másik nagy adóssága, hogy a felelősségre vonás elmaradt. Nehéz dilemma volt ez akkor, most is az lesz. A kétharmad végül is azt jelentette a kezükben, hogy bármilyen gennyes féregséget szempillantás alatt beleírhatnak az alaptörvénybe, és onnantól az de jure nem is gennyes féregség, akkor se, ha bűzlik és araszolva közlekedik.

Nem attól rettegnek már, hogy a vezérlőpultot, a jó kis játékukat elveszik tőlük. Hiszen rájöttek, hogy ez a játék nem is való nekik, nem tudják kezelni, folyton megveri őket a gép. A felkérdezéstől, a vagyonosodási vizsgálattól, a büntetéstől félnek. Nem alaptalanul.

Nos, fiúk, ez attól is függ, hogyan viselkedtek mostantól a végkifejletig. Két okos stratégiát is ajánlok. Az egyik: tudni kell kiszállni a buliból. Nyugi, ez teljesen konzervatív-kompatibilis magatartás, Horthy apánk is megpróbálta a kiugrást. De elkésett, és elcseszte. A sokkal fasisztább románok időben átálltak, és jól is jártak. Azok meg nagyon rosszul, akik az utolsó töltényig kitartottak a bunkerben. Elközelgett a pentitók ideje.

A másik tanács azoknak szól, akik maradnak az állampártnál. Lehet még egy picikét itt genyóskodni, de nem sokat. Innentől minden aljasság a bűnlajstromot gazdagítja, és a számonkérés annál hevesebb lesz, minél unfairebb a játszma. Akció és reakció. Package, you know. Nem okos dolog a vég kezdetén regisztrálni az elsőként megfingatandó bűnözők listájára.

Ja és hogy akkor mit csináljatok addig? Nos, meg lehetne próbálkozni mégis egy csipet Jó Kormányzással. Többet használna, mint ezek az átlátszó trükkök. Ki tudja, még enyhítő körülmény is lehet belőle.