Meghátrált az Európai Bizottság a magyar kormánnyal folytatott hosszú kötélhúzásban – immár nem szükséges megvárni a Magyarország ellen indított három kötelezettségszegési eljárás végét ahhoz, hogy megkezdődhessenek a hiteltárgyalások az IMF-fel. A Bizottság a jegybanki függetlenség kérdésében beérte a kormány garanciájával arra, hogy a vitatott rendelkezéseket nem alkalmazza a bankelnök jövő tavasszal esedékes váltásáig; a másik két kérdésben pedig az Európai Bíróság fog dönteni.

A hírre erősödött a forint, valamelyest magához tért a budapesti tőzsde, s ami a legfontosabb: megdőlni látszanak azok a feltételezések, hogy a magyar kormány csak taktikai okokból hangoztatja tárgyalási szándékát, a valóságban nem is akar megállapodni az IMF-fel. S bár a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás nem volt témája az Orbán–Barroso-találkozónak, nyilván jótékonyan hatott, hogy a tárgyalás előtti napon a magyar kormány nyilvánosságra hozta a Széll Kálmán-terv javított változatát.

A terv 2012-re és 2013-ra számos új adónemet szándékozik bevezetni, amelyekről bizonyosan komoly viták lesznek még. Az adócsökkentés és adóegyszerűsítés kormánya már eddig is igen érdekes pályát futott be kétéves regnálása során: egykulcsossá tette a személyi jövedelemadót, ugyanakkor megemelte a társadalombiztosítási járulékot, megszüntette az adójóváírást és csak úgy futtában megjavította a forgalmi adó európai rekordját. Legfontosabb céljait azonban nem sikerült elérnie; az újraelosztás kritikusan magas mértéke nem csökkent, az adózás pedig nemhogy egyszerűsödött volna, a számtalan új adónem miatt egyre bonyolultabb lett. Mindez hosszú történet – mi itt most csak az új  adócsomag koronaékszerét, a pénzügyi tranzakciós adót próbáljuk meg nagyító alá venni.

Kanyarodjunk vissza egy pillanatra a Tobin-adó ötletéhez és az Európa Parlament ehhez kapcsolódó irányelvéhez. A Tobin-adó alapvetően a befektetési célú, illetve a spekulációs pénzmozgások és a valutakereskedelem lefölözésére s ezzel fékezésére irányul. Az internetes tőzsdei kereskedelem elterjedése óta a pénzforgalom megsokszorozódott: részvények, kötvények, összetett befektetési termékek naponta többször is gazdát cserélhetnek, arbitrázsműveletek ezreit lehet elvégezni akár naponta, egyetlen monitoron. Mindez ugyan hozzátartozik a piacgazdaság működéséhez, mértéke azonban eltúlzott az áru- és szolgáltatási forgalomhoz képest, piactorzító hatású és nagymértékben hozzájárul a tőzsdei és valutaárfolyamok ingadozásához. A Tobin-adó azzal, hogy egyfajta minimumkritériumot állít a befektetési termékek és a valutakereskedelem forgalma elé, fékezi ezeket a negatív tendenciákat – ezért is irányozta elő bevezetését az Európai Unió. Megvalósítását akadályozza, hogy a pénzügyi szolgáltatásokban piacvezető Nagy-Britannia és számos északi tagállam ellenzi, az unió szakértői pedig még a közelébe se jutottak a megadóztatandó műveletek meghatározásának. Mindenesetre a Tobin-adót azokra a nemzetközi pénzügyi műveletekre is ki akarják vetni, amelyekben bármelyik résztvevő EU-tagállam, így a forgalmat akkor is adó sújtaná, ha az egyik partner valamelyik adóparadicsomban van bejegyezve.

Az az ötlet azonban, hogy Tobin-adóval egy ország teljes pénzforgalmát megterheljék, sehol még csak fel sem merült. Ha valaki ismeri James Tobin munkásságát, az ezzel kapcsolatos irodalmat, az Európai Közösség vitáit és határozatait, a svédországi adókivetés tapasztalatait, a francia elnök tervezetét, rögtön meg is érti, miért. A munkamegosztást leképező pénzforgalom tranzakciós adója kolosszális méretű adóhalmozódást tartalmazna: csak a bankközi pénzforgalom volumene legalább tizenötszörösen, a csekkbefizetéseket hozzászámítva még nagyobb mértékben  haladja meg a nemzeti összterméket. Tévedés az áfával való összevetése is: az általános forgalmi adó (amit minden normális országban hozzáadottérték-adónak neveznek) ugyanis pontosan a munkamegosztásból eredő adóhalmozódást van hivatva elkerülni. A pénzforgalomra általánosságban kivetett adó a modern gazdaság lényegét tükröző munkamegosztást büntetné; kivetése az ország beláthatatlan versenyhátrányához, a nemzetközi gazdasági életből való kiszorulásához vezetne.

Voluntarism – flickr/now and then

A történet hasonló a sokat emlegetett bankadóéhoz: a Fidesz a válság kezelésére szolgáló nyugat-európai intézkedéseket eltorzítva, eredeti értelmükből kiforgatva, bizarrabbnál bizarrabb kitalációit forradalmian új gazdaságpolitikának próbálja meg eladni. Propagandagépezete emelt fővel asszisztál ehhez. Pedig az Orbán-Matolcsy-féle gazdaságpolitika már tavaly novemberben összeomlott, amikor kiderült, hogy a magyar gazdaságot a nyugdíjpénztárak kirablása és a válságadók ellenére sem sikerült növekedési pályára állítani és a piacról finanszírozni. A nemzetgazdasági miniszter Európa csődjéről, a romok alól való kimentésünkről, forradalmian új adórendszerről vizionál, miközben ugyanennek az Európának a peremére sodorja az országot. Most viszont új korszak kezdődik: a nyugdíjvagyont felélték, a válságadókat 2013-ra meg kell szüntetni, így már csak a lakosságot és a legszélesebb vállalati kört lehet megsarcolni.

A közvélemény még fel sem ocsúdott, a nemzeti messianizmus átalányban fizetett kis úttörői már elkezdték a közvélemény megdolgozását, mondván, hogy az átlagembernek a tranzakciós adó csak havi néhány száz forint terhet jelentene. Hogy mit jelentene a cégvilágban, nyilván fel sem tudják mérni. Az európai gazdasági döntéshozók – akik, mondhatni, szinte isszák az unortodox közgazdaságtanunk sikereiről szóló jelentéseket, csak éppen a tételeit nem óhajtják alkalmazni – értetlenül állnak a fejlemények előtt. Az államszocializmus bukása óta példa nélküli, hogy egy európai ország ilyen módszeresen rombolja saját gazdaságát, hogy a jelen konfliktusai elől egy idealizált, a valóságban soha nem létezett múltba és unortodoxiának hazudott voluntarizmusba  próbáljon menekülni. A teljes pénzforgalomra kivetett tranzakciós adó szerzőjéről egy normálisan működő európai országban napok alatt kimondanák a verdiktet: nem iskolaérett.

Ideje, hogy valaki nálunk is kimondja.

Endrődi Gábor közgazdász, cégvezető