A Taj Mahal India jelképe, mely nem az uralkodó nagyságának állít emléket, hanem örök szerelemének. Shah Jahan feleségének, Mumtaz Mahalnak, örök szerelmének jeléül építette, aki a 14. gyermekének szülésébe halt bele. Íme, a halhatatlan szerelem legendás története.

A történet még 1607-ben kezdődött mikor is Shah Jahan trónörökös megismerkedett Arjumand Banu Begummal az akkori miniszterelnök lányával. Öt éves jegyesség után asztrológusok javaslatára 1612. május 10-én házasodtak össze, ekkor változtatta nevét az asszony Mumtaz Mahalra („a palota kiválasztottja”). Az asszony arra kérte férjét, hogy ha meghal, méltó emléket állítson szerelmüknek. Bár az uralkodónak a szokásokhoz híven több felesége és ágyasa is volt, de az igaz szerelmet Mumtaz Mahal jelentette számára. Mumtaz volt az egyetlen, aki részt vehetett a politikában és elkísérhette férjét a hadjáratokra is.

Boldogságuk 1631-ben ért végett, mikor a Burhanpurban folytatott hadjárat során az asszony belehalt a tizennegyedik gyermekük születésébe. Halálos ágyán megkérte férjét, hogy szerelmük emlékét tiszteltbe tartva több feleséget ne vegyen maga mellé.
Imádott felesége halála után a császár teljesen összeomlott, nyolc napig ki sem mozdult lakosztályából, majd mikor teljesen megőszülve kilépett pompás császári öltözékét fehér mohamedán ruhára cserélte és feleségének esküvői kéréséhez híven teljesítette ígéretét.

A Taj Mahal építése 1632-ben kezdődött a fővárosban Agrában a Yamuna folyó partján.  A gyönyörű épület tervezői között több név is felmerül. Némely források Geronimo Veroneo itáliai építész művének tartják, amit alátámaszt, hogy Veroneo valóban sokáig élt Agrában és itáliai vonásokat is hordoz az épület. Egy másik történet szerint az építész Ahmad Lahori volt, akinek az uralkodó megölette a feleségét, hogy jobban átérezze az ő fájdalmát, majd az építkezés befejezése után Lahorit megvakíttatta, hogy soha ne építhessen még egy ilyen csodálatos épületet.

A hófehér márványból készült síremlék két év alatt elkészült, de a teljes épületegyüttest közel 20 ezer munkás húsz éven keresztül építette.  A mauzóleumot két, vörös kőből épült mecset fogja közre. A nyugati oldalon álló mecset, mely valóban csak Mekka irányába alkalmas az imádságra. Az épület különlegessége a vörös homokkőbe elhelyezett fehér márvány, mely visszatükrözi a Taj Mahal képét. A keleti oldalon álló mecset, csak a szimmetriából adódóan díszeleg, ugyanis imádságra tájolása miatt nem alkalmas. A mauzóleum négy sarkában négy minaret áll melyek mindegyike 50 méter magas, különlegességük, hogy mindegyik torony kissé kifelé dől, hogy egy esetleges földrengés esetén megóvják a sírhelyet.

Maga a sírhely a 25 méter magas 18 méter átmérőjű kupola alatt fekszik, de a kíváncsiskodó szemek elől egy különleges finomsággal kidogozott márványrács védi.
A pompázatos építményre a császár valóban nem sajnálta a pénz. A építéséhez szükséges köveket a kontinens több országából hozták, a díszítőelemek közül a kristályt Kínából, a jáspist Pandzsábból a türkizt Tibetből. A Taj Mahal építéséhez 20 ezer munkást hívott a világ minden tájáról, akik több mint ezer elefánt segítségével alkották meg a mesterművet. A legenda szerint Shah Janah az építkezés befejeztével elrendelte, hogy az összes dolgozó kezét amputálják, hogy soha többé ne alkothassanak ehhez foghatót.

A hármas épület komplexum előtt elterülő kertnek is fontos vallási szerepe van. A Korán szerint a kert a Paradicsom szimbóluma. A halált jelképező ciprusok és az életet szimbolizáló gyümölcsfák övezte tükörmedencék csak fokozzák a látványt.
Janah sah álma volt, hogy a Yamuna folyó másik partjára a Taj Mahal tükörképeként felépítteti saját mauzóleumát is fekete márványból és az örök összetartozás jeléül egy híddal köti össze a két síremléket. Terve azonban nem válhatott valóra, mert fia az Agrai erődbe záratta, ahol élete végéig csodálhatta szeretett felesége sírhelyét. Végül a Taj Mahalba szerelme mellé helyzeték örök nyugalomra.

A síremléket 1983-ban a világörökség részévé nyilvánították.2007-ben beválasztották a