Rendszerszervezők

Pártunk és kormányunk közoktatással és felsőoktatással kapcsolatos intézkedéseinek sanyarú következményei lesznek a szegényekre nézve, de még az elszegényedő  középosztály sem remélhet szép jövőt gyermekeinek. Persze a társadalmi mobilitás beszűkülése nem új jelenség. Az 1945 utáni, adminisztratív úton serkentett nagy mobilitás már a Kádár-korszak konszolidációja után lelassult, majd visszafordult, hogy aztán a szűkülés nagy lendületet vegyen 1990 után. A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok terjedésével párhuzamosan egyre szegregáltabbá vált a középfokú oktatás. Amíg 1974-ben a gimnáziumban tanulók 48 százalékának volt fizikai foglalkozású az apja, addig az 1997/98-as tanévben már csak 22 százaléknak. Ráadásul a nagyobb továbbtanulási esélyt biztosító hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumokban csak 7 százaléknak.*

 Ezt az eleve meglévő tendenciát csak erősíti a gimnáziumi helyek csökkentése. Ám ezen kívül is nagy változások elé nézünk: meg fog változni a szelekció elve is. Persze nem a deklarált elv, amely szerint csak a tudás és a teljesítmény dönti el, hogy kit vesznek föl, hanem a valósága. Eddig azoknak is volt esélye tovább tanulni, akik „csak” kulturális tőkét hoztak otthonról, pénztőkét nem. A gyerekükre figyelő értelmiségi szülőknek eddig meglehetett az a jóérzésük, hogy ha nem is keresnek jól, sok érzelmi és szellemi befektetéssel biztosíthatják gyermekük jövőjét.

 Mostantól kezdve azonban a továbbtanulást biztosító csökkenő gimnáziumi helyekre jórészt csak azoknak a gyerekei fognak bejutni, akiknek van pénzük arra, hogy az oktatási szabadpiacon vegyék meg azt, amit az általános iskolák nem adnak meg. Ebből a már erősen megszűrt társaságból fog aztán kikerülni az a csoport, amelyik az ugyancsak csökkenő felsőoktatási helyeket fogja megtölteni. Az ingyenes helyeket azok a gyerekek, akiknek jó képességeire szüleik már idejekorán rásegítettek drága pénzen vásárolt különórákkal, külföldi nyelvtanulással, a fizetős helyeket pedig azok, akiknek ugyan nincsenek kiemelkedő képességeik, de szüleik ki tudják fizetni a különböző álnevek alatt bujdosó tandíjat. Vagyis mindkét helyet a gazdagok. Az otthonról hozott kulturális tőke pedig pénz nélkül semmit nem fog érni.

 A Rákosi-korszakban a középosztály csak anyagilag deklasszálódott, de kulturális tőkéjét megőrizve a következő generációban vissza tudott kapaszkodni.** Az Orbán-rendszer tökélyre viszi a módszert: kulturálisan is lezülleszt, és innen már nincs visszakapaszkodás.

 De nem is ez a legnagyobb baj, mert majd lesz új értelmiség és új középosztály – bár a családokban fölhalmozott kulturális tőke elfecsérlése társadalmi értelemben nagy pazarlás. Az igazán nagy pazarlás azonban az, ha egy társadalomban egyre több tehetséges gyerekről ki sem tud derülni, hogy nagy teljesítményekre lenne képes. És miért nem derül ki? Mert nem „jó helyre” születtek. Annak az elit oktatási rendszernek, amely most itt körvonalazódik, ez a legszörnyűbb következménye.

 A tudást mérő nemzetközi PISA vizsgálatoknak van egy része, amelynek nem sok figyelmet szenteltek. Mindenki csak arról beszélt, hogy mennyivel kevesebbet tudnak a magyar tanulók, mint a vizsgálatban részt vevő többi nemzet tanulói. Csakhogy a vizsgálat azt is kimutatta, hogy a tudásszint általános gyengesége vagy erőssége összefügg a társadalmi különbségekkel. A legjobb teljesítményt nyújtó négy skandináv államban alig volt különbség a magas és az alacsony iskolai végzettségű szülők gyermekeinek tudása között. Ott tehát az iskola csökkentette az otthonról hozott kulturális különbségeket. Magyarország a skála másik végén foglalt helyet: a húsz vizsgált ország közül nálunk volt legnagyobb a különbség.

Más nemzetközi kutatások is arra figyelmeztetnek, hogy az elitoktatás nem ment meg egy társadalmat a lecsúszástól. Egy 1996-os felnőttolvasás-vizsgálatban az a Svédország érte el a legjobb eredményt, ahol egyszersmind a legkisebb volt az alacsony és a magas iskolázottságú családokból jövők teljesítménye közötti különbség. A legnagyobb a különbség Magyarországon volt, és ez a rendies vonás általánosan gyenge teljesítménnyel párosult. Nagyon gyenge teljesítménnyel! A magyar felnőtt lakosság harmadáról kiderült, hogy szinte képtelen megérteni, amit olvas, ezért még az is nehézséget okozna neki, hogy szakácskönyvből főzzön ebédet. További 43 százalék talán nem maradna éhen, ha szakácskönyvből kellene főznie, de az már nagy nehézséget jelentene számára, ha munkájához valami újat kellene tanulnia. Mit is jelent ez? Jelenti például azt, hogy Magyarországon a felnőtt lakosság harmadának nincs, további 43 százalékának pedig kevés esélye van arra, hogy a munkaerőpiac változásait önképzéssel vagy továbbképzéssel követni tudja, ily módon reménytelenül leszakad. És ha a lakosság háromnegyede szakad le, akkor az ország szakad le. Ez arra figyelmeztet, hogy hiába biztosítunk az elitnek magasabb szintű oktatást, egy nemzet csak együtt tud emelkedni. És süllyedni is.

Ha a dolgok az orbáni úton mennek tovább, akkor már csak egy halvány remény marad. A mai bunkó újgazdag politikusok gyerekeinek kultúrája talán kifinomultabb lesz, és bennük feltámad az a társadalmi felelősségérzet és lelkiismeret, ami szüleikből hiányzik.

 Andor Mihály