Éjjel
csinálták, sunyin, sötétben. Rendőröket vezényeltek a térre, hogy
minden flottul menjen. Kordonok is voltak, ahogyan kell, nehogy kárt
tehessenek benne a tiltakozók. Sok szégyenletes szobrot állítottak már
fel ebben az országban, különböző rendű és rangú elkövetők, ez a mostani
gond nélkül belesimul e dicstelen sorba.
Szánalmas szomorújáték a javából.
Cinikus
és álságos volt már az indítás is. December 31-én, szilveszter napján
jelent meg a Magyar Közlönyben a szoborról szóló első közlemény. Az
eredeti szövegben szó sem esett áldozatokról, csupán a megszállásról.
Március 19-e volt az első határidő, akkor akarták átadni.
Aztán
mégsem adták át. A kétharmad kiszámolta, hogy nem éri meg, mert
politikailag nem kifizetődő a márciusi átadás. Több a veszteség rajta,
mint amennyit kaszálni lehet.
Lett
egy május 31-i határidő, ám az épp egybeesett volna a Kedves Vezető
születésnapjával. Zsenántnak érezték talán, hogy épp akkor avassák a
szobrot. Nem mintha ez számítana - számítóéknak semmi sem számít.
Aztán
teltek a napok, s olyan volt ez az egész, mint egy Hitchcock film.
Amiben akkor szorong a legjobban a néző, amikor épp nem történik semmi.
De tudni lehet, hogy történni fog, és ami majd megtörténik, az minden
korábbi történésnél szörnyűbb lesz.
Egy
hete már érezni lehetett, hogy valami készül. Benne volt a levegőben,
hogy hamarosan a helyére teszik a szobrot. A nyár közepén, amikor aki
teheti, nyaral, s amikor a nagy meleg miatt lankad a figyelem.
Július a hőség hava.
A július 20-ra virradó éj pedig mostantól a szégyenünk éjszakája.
Kommentáld!