Szégyenkezem. A nemzet civilizált része szégyenkezik. Pedig azoknak kellene, akik oda sodorták az országot, ahol ma van: a választóknak és választottaiknak. Az új hatalomnak. Akik megtévesztették, elkábították és elcsábították a tudatlan tömeget. Akik visszaéltek százezrek bizalmával, reményeivel, tájékozatlanságával.

[A+ A-] [Nyomtatás] [Küldés e-mailben]   Ossza meg!

Szégyenkeztünk korábban is. Széchenyi Istvánnal és Wesselényi Miklóssal az 1848-49-es meggondolatlan, értelmetlen erőpróba miatt. Eötvös Józseffel és Jászi Oszkárral a tizenegymillió lelket számláló nemzetiségiek elnyomása miatt. A "Lex Apponyi" miatt. Az öngyilkos első "nagy háború" miatt. Odaveszett félmillió magyar katona, ám ez ma már senkinek nem fáj. Az elcsatolt hárommillió magyar és "az ország kétharmad része" ma is - kilenc hosszú évtized után fájdalmat, panaszt, gyűlöletet okoz e hazában. Értenénk, ha ebből derengene a kibontakozás. Később Szekfű Gyulával együtt szégyenkeztünk a "hárommillió koldus" miatt. "Kifordul az ember szájából a falat" - írta. Máraival együtt szégyenkeztünk a zsidótörvények miatt. Soha nem feledjük hatszázezer legyilkolt honfitársunkat. A második "nagy háború" több százezernyi magyar katonáját és polgári áldozatát. A rövid három év alatt elvesztett közel egymillió magyar életet. Őket siratjuk, akiknek semmi közük nem volt ahhoz az értelmetlen vérontáshoz, amibe uraik bután belevitték őket. A szégyen, a fájdalom, a reménytelenség lett úrrá rajtunk rommá lőtt-bombázott fővárosunk láttán. 

Arra ma is büszkék lehetünk, hogy a háború után talpra állt ez a letarolt, kifosztott, megtizedelt ország. Ám nem csak építettünk. Ártatlan emberek-családok üldözéséért, a koncepciós perekért szégyelltük magunkat. Hát már sohase lesz ennek vége? Sokan hitték, hogy "holnapra megforgatjuk az egész világot". Tévedtek, ennek esélye sem volt. Azok is tévedtek, akik azt hitték ´56-ban, hogy - a katonai-politikai megszállás ellenére - egy felkelést-forradalmat sikerre lehet vinni. Máig szégyellhetjük, ami Budapesten a Köztársaság-téren, Miskolcon és Mosonmagyaróvárott történt. Jellemző, hogy ma nem saját meggondolatlanságukat, a világ többi részét kárhoztatják azért, amit közben és utána megéltünk. Nem volt könnyű, de miután nagy nehezen mindenki megértette a nagyhatalmak matematikáját, ezt a tizenkét napot is túléltük. Az adott-kapott sebek felsorakoztak Trianon értelmetlenül felvakart sebei mellé. Mintha ezek nélkül minden rendben lenne ebben az országban. Mintha már semmi más bajunk-gondunk nem lenne. A magyarság nagy többségével együtt megnyugvással üdvözöltük az enyhülést. Megszállt országban reformokkal próbálkoztunk, ám többet akartunk-képzeltünk, mint amit az adott helyzet elviselt. 

És jött a várva-várt rendszerváltás. Nagyon sokan nagyon hamar kiábrándultunk belőle. Ma, húsz év után is szégyellhetjük a rendszerváltást követő néhány év dúlását a magyar gazdaságban. Amikor közel kétmillió - demokráciát, piacgazdaságot, polgári világot soha nem tapasztalt - magyar honfitársunk vesztette el a keresetét, létének, emberi mivoltának alapjait. Mohó, tájékozatlan és gátlástalan politikusok alkalmatlansága nyomán. Akik újra "lerakták" a "hárommillió koldus" országának alapjait. Szégyelltük a szocialisták és a liberálisok közreműködését a nyomor kialakulásában, hogy nem tettek semmit ellene. Szégyelltük a múlt századi német és magyar nácizmushoz nagyon hasonló "eszmék" megjelenését. A velük rokonszenvezők gátlástalansága mellett a szociálliberális hatalom bamba tétlensége tette lehetővé viharos terjedésüket. Most szégyelljük, hogy együtt kell élnünk vele.
Szégyellhetjük, hogy a szélsőségeseivel jól együttműködő, magát minden alap nélkül "nemzeti-keresztény"-nek nevező hatalom - a szociálliberálisok teljes csődje következtében - elfoglalhatta a hazánkat, Magyarországot. E sorok írója is azok között volt, akik időben figyelmeztettek: Magyarország vigyázz! Fehér bolsevisták készülődnek. Reménytelen vállalkozás volt. Pedig valójában nagyon kevesen várták vissza a fehéreket, vagy a bolsevistákat. Ám 2010-ben ettől a gátlástalan, zavaros, nem "nemzeti" és nem "keresztény" csapattól balra nem volt kire szavazni. Ez okozta a józan ész kiütéses vereségét. Ennyit a magyar választópolgárok mentségére el kell ismernünk. Néhányan azok közül a hölgyek és urak közül, akik a választás előtt nyugtatgattak bennünket: nem kell félni a Fidesz kétharmadától, most halkan elnézést kérnek. Tévedtem - mondják. Késő bánat. Van aki hallgat, nem kér bocsánatot, hogy ostobán félrevezette a választókat. Sokan hittek nekik. Nem kellett volna. 

Népünk civilizált fele meg csak döbbenten nézi, mi történt az elmúlt másfél év alatt. És szégyenkezik. Van is miért. Ez a régi-új - nem polgári, nem nemzeti, nem keresztény - hatalom saját, vállalható múlt nélkül a Horthy-rendszert hozza vissza. Márai Sándor - feltételezve, hogy a nagyhatalmak kivonják csapataikat Európából - a következőket írta 1949-ben: : "És aztán? Mit kezdek én? Hazamegyek egy Magyarországba, ahol az emigráns és hazai nyilasság, náciság tombol, kárpótolja magát, ahol dühös papok "nevelnek", ahol - torzabb és elvadultabb alakzatban - élni kezd a Horthy-világ kísértetjárása. Ez végzetes lenne."

Nincs mit hozzátenni. Mindez pontosan bekövetkezett vagy bekövetkezik. És valóban végzetes lesz az országra nézve. Nem olvastunk Márait, büntetésből itt tartunk. Nem kell rácsodálkozni arra, ami 2010-ben és utána történt-történik. Aki 1989-ben a Hősök-terén a gyászszertartáson hallgatta egy szakállas ifjú beszédét, az ma ne csodálkozzék. Ha nem vette észre, hogy egy fogyatékos műveltségű akarnok, egy veszélyes békétlen harsog a téren, többé ne politizáljon. Menjen el szociális gondozónak. Aki a mai hatalomtól mást várt, naiv álmodozó. Napjaink döbbenete az elhibázott rendszerváltás és az azt követő húsz év műve. A rendszerváltást követő első négy év ámokfutása után liberálisok és szocialisták közös vaksága-bűne. Megtört gerincű értelmiségünk csődje. Tisztelet Kertész Ákosnak és hozzá hasonló honfitársainknak.
Nem olvasunk eleget. Nem figyeltünk arra, amit Bethlen István 1944-ben a "súlyosan beteg lelkű, meghasonlott" nemzetről írt. Arra sem, amit Bibó egy évvel később, 1945-ben írt a magyarokról, "egy organikusan beteg szellemű, és beteg társadalmú ország"-ról. Régen el kellett volna kezdeni oktatni, művelni iskoláskorút és felnőttet. Jó szóval gyógyítani ezt a "beteg" társadalmat. Segíteni őket, hogy ki tudjanak jönni abból a kalitkából, amibe a Horthy-rendszer rasszista-soviniszta iskolája, sajtója, bulvár- és szépirodalma zárta szüleiket. Hogy mára ne legyen közel hárommillió funkcionális analfabéta az országban. Valami többet, valami jobbat kapjanak annál, hogy fél liter bor után eléneklik a székely himnuszt. 

Nem tudjuk, hogy a Kárpát-medence népei között felvirágzott sovinizmus mennyiben volt válasz a határokon túli hasonló politikákra. A megbékélés háttérbe szorult. A magukat "nemzetinek" nevezők nem tartották szükségesnek, mert így ismételgethették avítt bánatukat Trianon miatt. Mutogathattak "oláhra-rácra-tótra". A soviniszta uszítás még a "kenyér" helyett is sikeres pótszernek bizonyult. A liberálisok a véleményszabadság dogmájába vetett vakhit miatt ezzel nem foglalkoztak. A szocialisták egymással voltak elfoglalva. Észre sem vették, hogy a tudatlanságból, a legendákból, a tévhitekből milyen nagy baj lehet. Sajnos csak kevesen, sokan máig nem vették észre, hogy amikor megérkezett a huszonegyedik század, a Kárpát-medence közepén egy tizenkilencedik századból ittmaradt-lemaradt-"elkésett" Magyarországot talált. 

Ma szégyellhetjük, hogy "Isten a történelem ura". Nem ám csak a magyar történelemé. Nem. A magyar alaptörvény kijelenti, hogy Isten az egész világtörténelem ura. Nem tudom mit szól ehhez a holland, vagy az angol. Vagy az amerikai, ahol századokkal ezelőtt leírta egy Benjamin Franklin nevű gondolkodó ember: "Ha a hit vezet, vakon megyünk." E bölcsesség nem jutott el a magyar kormány köreibe. Nem csak azért, mert keveset olvasnak. Szerepet játszhatott ebben a magyar állam és a római egyház boldog összeborulása is. Hiába szégyelljük, képviselőjük évszázadok óta először második ember a magyar kormányban. Külön személyes szégyenem, hogy bár több száz oldalt írtam a trianoni béke előzményeiről, hibáinkról, mások felelősségéről, mindezek után jön egy "keresztény" ember, és Trianonról a legalpáribb sunyi legendát adja elő a tájékozatlan népnek. Nincs aljasabb dolog, mint tájékozatlan embereket félrevezetni. Hiányos ismereteit közhírré téve e politikus azt a Károlyi Mihályt vádolta, aki 1918. november 1-én, olyan időben lett kormányfő, amikor a Magyar Királyság nemzetközi jogi értelemben még nem, gyakorlatilag már nem létezett. Mert 1916-ban Erdélyt a Partiummal és a Bánát keleti részével együtt az antant szerződésben odaígérte a Román Királyságnak; mert 1917-ben Korfu szigetén a szerbek-horvátok-szlovének egyetértésben döntöttek a délszláv királyság megalakításáról; mert 1918 októberében a horvátok kikiáltották országuk függetlenségét; és mert 1918 októberében Prágában kikiáltották a Csehszlovák Köztársaságot. Ezekről miért nem beszél ez a "forradalmi" hatalom? (Máig nem vettük észre, mert zavar, hogy a csehek nem királyságot, hanem köztársaságot alapítottak. Nagy különbség volt ez a javukra, ezzel a király nélküli "Magyar Királyság"-gal szemben. És bár Ausztria is köztársaság lett, a csehek ismételten bizonyították, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában ők voltak a legfejlettebb tartomány. Az osztrákok csak utánuk következtek. Mi románokkal és jugoszlávokkal együtt híven őríztük a királyság avítt eszméjét. Nekik legalább volt hozzá királyuk.) Egy Czakó Gábor nevű író és mások történelmi ismereteit gyarapítandó mindezt megírtam. Hiába. A jelek szerint a miniszterelnökségen nemcsak a könyveimet, a 168 Óra című hetilapot sem olvassák. Pedig nem ártana. 

Károlyi Mihály egyébként - hűen követve a "vitéz nagybányai" tengerész koncepciós bíróságát - a ma uralkodó hatalomnak is útjában van. Azt találták ki, hogy átalakítják a Kossuth-teret. Károlyi szobra ugyan nem a Kossuth-téren van, ám fogyatékos műveltségű pártkatonák eldöntik, hogy visszaállítják a tér háború előtti képét. Azt most ne firtassuk, legyen ez az ő titkuk, hogy a nyilasok, vagy Horthyék korát szeretnék látni a téren. Az új hatalomnak sem Kossuth, sem József Attila, sem az "országvesztő" Károlyi nem kell. Miért? Mert mindhármukat a kommunisták tették a térre. És kiket tesznek a helyükre? Ha nem szivárog ki, magunktól nem jöttünk volna rá. Kossuth apánk helyére az 1848-as "nagy sikerű" Batthyányi-kormány szoborcsoportját, a másik két helyre Trianon két sírásóját tennék-teszik. Id. gróf Andrássy Gyulát, aki megbuktatta I. Ferenc József császár tervét, ami a Monarchia szövetségi állammá alakításával megmenthette volna a magyarok Magyarországát. És gróf Tisza Istvánt, aki - bár tudhatta az esélytelen, szomorú jövőt - aláírásával támogatta a Szerbia elleni támadást. Akit ez az új hatalom azért szeret ennyire, mert a nemes gróf karhatalommal verette ki az ellenzéket a parlament ülésterméből. Vonzó példa az új diktátoroknak. Három telitalálat. Egy csődkormány és Nagy-Magyarország sírját ásó két miniszterelnök - az ő szobraik "ékesítik" majd a Kossuth-teret. Végül is egy olyan országban, amely a bukásait - március 15-ét, június 4-ét, október 23-át - emelte nemzeti ünnepekké, ezt akár következetesnek is minősíthetjük. Tegyük azért hozzá: az idősebbje még emlékszik, hogy utoljára Rákosi korában cserélték ilyen eszelős buzgósággal a köztéri szobrokat. Árulkodó, hogy a hatalom kevéssé művelt képviselői milyen példákat követnek. Az ország civilizált fele meg döbbenten nézi közös szégyenünket. 

Mára mi maradt? Váci Mihállyal és a nyomorgó, "elhagyott" magyar milliókkal együtt panaszolom: 
"Volt itt dolog, nagy ügy, kárhozat annyi!
Lett volna - volt! - Miért élni, meghalni.
Voltak milliók - elhagyva ügyükben - 
kikért élhettünk volna vert hitünkben.
Volt pálya, ügy, elhívó kötelesség,
bíztató kor - közülünk várva hősét.
Ez az idő se nyújtott kevesebbet, 
csak mi - fiai voltunk kevesebbek:"

A demokráciának nevezett rendszerek sajátja - különösen olyan országban, ahol hiányzik a polgárság -, hogy időnként oda nem való, műveletlen-tudatlan emberek kerülnek miniszterelnöki, miniszterelnök-helyettesi, miniszteri és más kormányzati posztokra, továbbá frakcióvezetői, képviselői székekbe. E jelenség oldal- és rendszerfüggetlen, nevek felsorolásától ezúttal eltekintek. E személyeket arra buzdítanám: tájékozódjanak, mielőtt beszélnek. Okosodni nem szégyen és soha nem késő. Akik a történelem tényeivel össze nem férő, zavaros, téves nézeteket ápolgatnak, ne hirdessék. Hétpecsétes titokként gondosan őrizzék meg maguknak. Ne vezessék tévútra e jobb sorsra érdemes népet. Időszerű példa: Károlyi Mihály szerepe a trianoni békében ma már tájékozott körökben nem vitakérdés. Amiket erről leírtam - tények. A történelemhamisítás csak ideig-óráig "jön be". Egy idő után minden kiderül. 
Minden!