Ne haragudj kedves öcsém, hogy nem Miniszterelnök Úrnak szólítalak.

A rendszerváltás idején nagy reményű fiatalként robbantál be a magyar közéletbe, de pávatáncos viselkedéseddel ötvenévesen egy megtört öregember benyomását kelted, és szánalmas vagy.

Egykoron a barátaiddal együtt agyagba akartad döngölni a kommunistákat, majd körbevetted magad áruló kommunistákkal, és ma többen vannak a táborodban, mint bármelyik más pártban.

Valamikor a papoknak azt üzented, „csuhások térdre, imához” majd rájöttél, hogy sokat segíthetnek neked a hatalom megszerzésében és megtartásában, ezért elkezdtél nekik udvarolni.

A választások előtt mindent megígértél a népnek, és elhitetted, hogy veled eljön a Kánaán, ha rátok szavaznak. Majd olyan intézkedések sokaságát hoztátok a nép nevében, hogy sokan kilátástalan helyzetbe kerültek.

Azt is ígérted, hogy egymillió munkahelyet fogtok teremteni és bővülni fog a nemzeti jövedelem. Hát nem így történt.

Népszavazást tartattál arról, hogy nem lesz tandíj, majd olyan intézkedéseket vezettettek be, hogy alig van államilag finanszírozott felsőoktatás, és a tandíjat elneveztétek képzési költségnek.

Minden gondunkért az előtted lévő három kormányt és a külső tényezőket teszed felelőssé, és amit te teszel, az mind jó. Az önteltséged nem engedi meg, hogy legalább egyszer azt mondd, elnézést, tévedtem.

Olyan szabadságharcot indítottál, ahol nincs valódi ellenség, csak a te képzeletedben. Ez tetszik egynéhány hívednek, akik elvakultan követnek a virtuális csatákba.

A döntéseidhez mindig segítségül hívod a népet, valamilyen aláírásgyűjtéssel vagy nemzeti konzultációnak nevezett bohózattal.

A hobbid miatt milliárdokat költötök stadionok építésére, pedig a jelenlegiek is tátongnak az ürességtől, a magyar futball színvonaltalansága miatt.

Nemzetközi téren csak a diktátorokkal tudsz párbeszédet folytatni, és igazi demokratákat, a barátokat tartod ellenségnek, mert rávilágítanak a hibáidra.

Nemrégen súlyos vereséget szenvedtél Strasbourgban, amikor a Taveres-jelentés vitája volt, mert a leírtakkal szemben nem volt érdemi érved. Amikor Gabriele Zimmer képviselő asszony megkérdezte tőled, hogy minek mentél oda konfrontálódni, még a fejedet sem merted felemelni, csak néztél sunyin magad elé. Vereséget szenvedtél ettől a törékeny, de okos nőtől.

Azt mondod, hogy az EU parlamenti képviselők visszaélnek a hatalmukkal, és nem veszed észre, hogy ezt ti csináljátok, itthon a magyar parlamentben.

Vívod a saját háborúdat zsoldos csapatoddal, amely vakon követ, mert jól megfizeted. Ez a csata már rég elveszett, a csapatod tagjai is érzik a vereség szagát, és már van olyan is, aki dezertált, mert nem akar egy vesztett csata áldozata lenni.

Elveszítetted az önkontrollodat és a józan ítélőképességedet.

Jobban tennéd, ha visszavonulnál, amíg nem késő. Gondolj a családodra amikor, állandóan hadban állsz a demokratikus világgal és folytatod a virtuális háborúdat a fantom ellenséggel. A családod tagjai biztosan aggódnak érted, hogy épségben, egészségben látnak-e még a csata után.

Add fel ezt a harcot, mert egy-egy csatát megnyerhetsz ugyan, de a végén veszíteni fogsz, és  bukott hadvezérként vonulsz majd be a történelembe.

Inkább éld a nyugodt emberek életét. Nem várunk el ekkora áldozatot tőled. Szívesen lemondunk a harcodról, csak maradj életben, hogy elérd a nyugodt öregkort és mesélhess a dicsőséges harcaidról és a sok sületlenségedről az unokáidnak.

Gondold át, amíg nem késő!

Aggódó András bátyád