Mivel a közszolgálatban a NER idején nem dolgozhatnak hülyék, egyértelmű, hogy szándékos provokáció történt. Nem is egy, kettő. Ezt régen szabotázsnak hívták.

Kedden este a Magyar Televízió kettes csatornája műsorát megváltoztatva, egy filmmel emlékezett az elhunyt Robin Williams-re. De nem ám a magyar népnek való Mrs. Doubtfire-t, még csak nem is a Jó reggelt, Vietnam!-ot sugározták. Nem. A Holt költők társaságát. Azt a filmet, amely a liberalizmus mozgóképes himnusza, amely gyűlöletesnek és gyűlölendőnek mutatja a hatalmi önkényen alapuló ostoba, tekintélyelvű szellemiség egészét és minden konkrét megnyilvánulását. Pontosan azokat, amelyeket jelenleg Orbán Viktor képvisel a leghatározottabban szerte e világon.

Mi ez a választás? Át tetszettek ezt gondolni, most komolyan? Hát azt tetszenek sugallni nekünk, hogy bármennyire sarokba vagyunk szorítva, nincs más út, mint a kiállás önmagunkért, a szabadságunkért, vállalva a lehető legsúlyosabb következményeket is? Hm.

Mindez néhány nappal azután, hogy a közszolgálati televízió "Biblia és irodalom" című, a vasárnapi "egyházi sávban" sugárzott műsorában Petőfi Sándornak egy erősen áthallásos versét elemezték.

Nem akartam hinni a fülemnek, amikor a háttértelevíziózásból eljutott a tudatomig, hogy miről beszél a műsorban ez az ember (Reisinger János irodalomtörténész).

Azt mondta, hogy Petőfi egyik nagy verse "Az ember". Az önzésről, a kevélységről, a gőgről szól.

"A kevélységnek, a büszkeségnek a körbejárása ez a vers. Hogy az embert ez teszi nevetségessé. És ez teszi egyszerre szalonképtelenné is ebben a világban."

"Hát hogy lehet, hogy ebben a rövid emberi életben az ember ennyire nem veszi észre magát, hogy minden az egyszerűségre, az alázatra kellene, hogy intse. De az emberben a bírvágy, az uralkodási vágy, a mások fölébe kerekedés valami olyan elementáris erővel tör fel. Na de hogy lehet, hogy az emberek ennek nem szabnak gátat, nem állnak ellent, nem küzdenek, hanem inkább kulturált, szalonképes formáival vonják be, hogy úgy tűnjék, mintha ez lenne az élet rendje és ez lenne az élet sora. Pedig nem ez."

"Petőfinél ez az állandó ellentét, hogy leigázni a másik embert, elvenni a másik ember szabadságát, Petőfi nagyon sokszor leírja a verseiben: "Állattá akarod tenni a másik embert?". Mert elvenni a másik ember szabadságát az annyit jelent, mint állattá tenni a másik embert. És ezeken az uralkodás, ez talán dicsőség? És akkor folytatja tovább, hogy mit jelent ez egy nemzeti keretben. Hogy egy nemzet életében mit jelent ez. Mit jelent egy világtörténelmi keretben. És egyáltalán, az ember, amivel kevélykedik, annak van valami valós alapja? Hát hódítál, népeket, országokat? Hódítani csak gyávákat lehet. Gyávák fölött uralkodni - ez az emberi dicsőség? A büszkeség és a dicsőségszomj, a büszkeségvágy és a dicsőségvágy. Az mutatkozik meg, hogy mennyire nevetséges, mennyire tarthatatlan, mennyire elfogadhatatlan ez."

"Azt mondja, az ember azáltal ember, hogy gondolkodik, hogy belátásra képes, hogy nem föltétlenül azzal méri magát, hogy ő mennyivel több a másik embernél. És a versen is ez gyűrűzik végig (...)."

PETŐFI SÁNDOR

AZ EMBER

Nincs nevetségesebb az embernél,
Oly kevélységben, olyan gőgben él!
A világot fitymálják ajkai,
S minth' az eget akarná szántani
Orrával, oly magasra tartja fel.
Kevély ember, miben kevélykedel?

Egy szempillantásnál mi rövidebb?
Ember barátom, a te életed.
Rohanva jő az idő s elrohan,
Egy kezében bölcsőd pólyája van,
S másikban koporsódra szemfödel.
Kevély ember, miben kevélykedel?

S mit végezhetsz egy pillantás alatt?
Hódítál népeket, országokat?
Hódítani csak gyávákat lehet,
S az uralkodás ilyenek felett
Dicsőség? ezt csak szégyenelned kell.
Kevély ember, miben kevélykedel?

S ha dicsőséget szerzél, nagy nevet?
Veled hal meg s a föld alá viszed,
Vagy, mint hű eb, kísér ki sírodig,
S ott őrzi azt egy pár kis századig,
S elébb-utóbb éhen-szomjan vesz el.
Kevély ember, miben kevélykedel?

Dicsőséged, neved maradjon! hol?
A nép is elvesz, melyhez tartozol.
Az ország, melyben most él nemzeted,
Tenger volt egykor, s újra az lehet,
S e föld is semmiségbe oszlik el.
Kevély ember, miben kevélykedel?

Koltó, 1847. szeptember

(forrás: mek.oszk.hu) - kiemelés tőlem - Poldi