Kinyomtatom • Továbbküldöm • Hozzászólások (#54) • Megosztom

Orbán Viktor aligha kaphatott volna jobb hírt az előző hetekben, mint hogy Gyurcsány Ferenc folytatja a politikai túlélőshowját, s a jobboldallal vívott szócsaták után a saját pártján belül is nyitott egy második frontot.

Ma is sokan gondolják azt, hogy Orbánnak az egyre aktívabb politikai ellenfél majd púp lesz a hátán. Ez tévedés! Az egyre szaporodó válsághelyzeteket mind nehezebben kezelő kormányzatnak, s személyesen a miniszterelnöknek most úgy kell a hiperaktív Gyurcsány, mint egy falat kenyér, mert tetteinek felemlegetése azonnal tematizálja a közbeszédet, nevének említése mindig egységbe rántja a jobboldalt, s a médiában is azonnal össztüzet lehet nyitni az „őszödi böszme” és minden baloldali kezdeményezés ellen.

Gyurcsány Ferenc Fotó: MTI Fotó: Marjai János

Működhet bármennyire is autokratikusan és rosszul a Fidesz együttműködési rendszere, elég Gyurcsányt aféle vúdúbabaként elővenni és megszurkálni, s máris meg lehet bénítani az ellenfelet, el lehet terelni a figyelmet azokról a problémákról, amelyek kellemetlenek lehetnek a kormánypártnak vagy személyesen Orbánnak. Gyurcsány és a létező baloldal ma igény szerint démonizálható, illetve ha kell, akár kriminalizálható is, a miniszterelnök érdeke szerint lebegtetheti politikai ellenfele feje fölött a Damoklész-kardot. Ám perbe fogására egyelőre aligha kerül sor, mert a politika piacán a jobboldalnak nagyobb hasznot hoz az aktív Gyurcsány, mint ha mártírt csinálnának belőle. „Kinyírni” elég lesz akkor, ha igazán veszélyessé kezd válni a belpolitikai helyzet. Most azonban nem politikai hullaként, hanem virulens, fárasztani való nagyhalként érdekes Orbán számára.

Vabankra játszott, de vesztett

Márpedig Gyurcsány igencsak aktív és virulens, tudja, hogy idő van, s ha valamikor, hát akkor most kell visszatérnie a politikai arénába. Az előző egy év halogató, tutyimutyi „semmizése” tönkreteszi, s folyamatosan erodálja az MSZP-t, amely ezzel a vezetéssel és politizálással szinte minden esélyét elvesztette, hogy váltópárt lehessen, s képes legyen megszólítani azokat a jelentős tömegeket, amelyek immár a Fidesztől is elfordultak, s most „gazdátlanul”, elbizonytalanodva bolyonganak a magyar belpolitika sivatagában.

Gyurcsány – akitől a vezéri, prófétai szerep nem áll távol – ezért a közelmúltban bejelentette, hogy egy új, modern, balközép tömegpártot szeretne felépíteni, új társadalmi rétegeket, új korcsoportokat akar megszólítani, és ehhez új szemléletű pártra, más erkölcsiségre és őt támogató pártvezetésre volna szükség. Harcot hirdetett, frontot nyitott, s mint afféle türelmetlen politikai szerencsejátékos, vabankra játszott, és a jelek szerint vesztett. A párt vezetése a héten értésére adta, hogy nem kér a vezéri hajlamaiból, nem ért egyet elképzeléseivel. Az MSZP „arcai”, s a frakció tagjai is összezártak előtte.

A hét eleji kibővített frakcióülésen Gyurcsány reformtörekvései gyakorlatilag néhány óra alatt elbuktak. A hét platform közül hat már előzőleg nemet mondott neki. A párt erős emberei (Kovács, Puch, Szanyi, Hiller, Baja, Lendvai, Kiss) is sorra ellene nyilatkoztak. Az ülésen pedig kiderült, hogy a pártvezetésnek esze ágában sincs felrúgni az érdekeiket szolgáló mostani status quót. Gyurcsányt sikerült is megrendszabályozni, ráadásul a „pártütőt” kimondva – kimondatlanul, ismét Őszöd rémálma kísértheti, hiszen az ülés előtti napon valaki eljuttatta a Magyar Nemzethez azt a táblázatot, amiből kiderült, hogy Gyurcsánynak egyáltalán nincs komolyan vehető háttérbázisa.

Ugyanakkor az is nyilvánosságra került, hogy hónapok óta kapcsolatban áll egy olyan sikertelensége esetén „menekülési útvonalat” kínáló pártkezdeménnyel, amelyről elfelejtett beszámolni a pártvezetésnek. Ennek kiszivárgása után aztán már nem volt nehéz visszaverni Gyurcsány érveit, fenyegetéseit, aki másodszor is beleszaladt az „őszödi pofonba”. A frakciótanácskozásról ugyan kevés konkrétum szivárgott ki, de az nyilvánvalóvá vált, hogy Gyurcsány reform- – mások szerint – puccskísérlete nem sikerült.

Gyurcsány elhagyja a pártot?

Kérdés, hogy ennek tudatában a közeljövőben milyen fejleményekkel számolhatunk a baloldalon. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Gyurcsány elhagyja a pártot, mert biztosan nem nyugszik majd bele, hogy mellékszereplő maradjon abban a pártban, amelynek működésével, erkölcsiségével nem ért egyet (hacsak nem zsarolható olyasmivel, aminek esetleges kiszivárogtatása segíti a jobboldalt kriminalizálásában).

Gyurcsány tudja, hogy ezzel a pártvezetéssel, frakcióval nincs esély a megújulásra, s mivel eltökélten hisz abban, hogy neki sikerülhet az újrakezdés, valószínűleg átveszi a Demokrata Párt irányítását, s nyomában Vitányival, Bauerrel, Debreczenivel, Horváth Csabával és másokkal „új életet kezd”. A lehetőségei azonban meglehetősen korlátoltak. A frakcióból csak néhány embert tudhat biztosan maga mögött, a pénzügyi forrásai bizonytalanok (nyilvánvalóan elveszik majd tőle a kasszakulcsot). A kiszivárogtatott adatok szerint az országos bázisnak tekinthető Demokratikus Koalíció platform támogatottsága jelentéktelen, s a pártszavazáshoz is csak nehezen tudtak összegyűjteni ezernéhány szavazatot – azt is egy hét alatt. Gyurcsány népszerűségi mutatójára pillantva, illetve démonizálhatóságára utalva ez nem ad okot túlzott optimizmusra.

Ráadásul Gyurcsánynak nemcsak önmagát, de az új pártját, annak struktúráját, káderállományát is a nulláról kell felépítenie, s a magát vezéri szerepben látó politikus csak a régi elvtársaitól tud elszipkázni szimpatizánsokat, tagokat. Leendő pártjának bázisa zömmel idősekből, nyugdíjasokból, régi rajongóiból, kádárista káderekből állhat össze, a „jövő embere” azonban a fiatalokra nemigen számíthat. Színes fantázia kell annak feltételezéséhez, hogy Gyurcsány Ferencet széles körű társadalmi csoportok integrálójaként képzeljük el. Gyurcsány ugyanis nem képes belátni, hogy miközben azt vizionálja, hogy vezetésével alakul a Jövő, valójában ő sokak szemében a megtestesült Múlt, az, aki jelentős mértékben felelős mindazért, ami ezzel az országgal az előző 6-8 évben történt. S ezt nem bocsátják meg neki, pláne, ha a jobboldal is állandóan ezt sulykolja a médiában.

Megítélését tekintve jelentős pozitív fordulatra az MSZP-frakció sem számíthat. Bár a párt támogatottsága az elmúlt hónapokban a biztos pártválasztók körében végig 20 százalékos szinten maradt, a bukás óta a régi gárda nem tudott új szavazókat szerezni magának. Igaz, nem is nagyon töri magát ennek érdekében. A jelek szerint szép nyugisan végig fogják „alibizni” ezt a választási ciklust, hiszen sokan közülük éppen azért szálltak szembe Gyurcsány elképzeléseivel, mert féltik a pozícióikat egy megújult pártban.

Gyurcsány ebben a mai MSZP-vezetésben ezért nem is találhatott nagy számban partnereket, szövetségeseket magának. Ez a pártelit nem tanult a bukásából, a bukásért felelősök semmiféle következtetést nem vontak le magukra nézve, és nem is mutatnak hajlandóságot a megújulásra. S mivel a magyar választórendszer lehetővé teszi, hogy a „kiválasztottként” (egy-két kivételtől eltekintve nem választói akaratból, hanem listáról kerültek a parlamentbe) még három évig élvezhessék a politizálással járó kényelmes és jól jövedelmező pozícióikat, nem érdekük a változtatás. A hangadók (Kovács, Hiller, Balogh, Szanyi, Lamperth, Lendvai), s a háttérben meghúzódó emberek (Puch, Baja, Szekeres, Juhász) az előző két ciklus után ugyan megkapták a választóktól a bizonyítványt, de tőlük már - ahogy az általuk elnöknek kiválasztott Mesterházytól sem – nem várhatók csodák. Ez a frakció ma már lényegében egy olyan érdekcsoportot alkot, amely a parlamentben obstruktív és meddő ellenzékiséget képvisel, s ha éppen nem vív belterjes pozícióharcokat, akkor kifelé összezárva a saját érdekeit próbálja védeni, érvényesíteni.

Ez a baloldal – Gyurcsánnyal vagy Gyurcsány nélkül – ezért nem alternatíva a választóknak, amit bizonyít, hogy egy év alatt sem volt képes az Orbán-kormány mögül kihátráló, lemorzsolódó, csalódott, hétszázezres tömegből akárcsak egyetlen embert is maga mellé állítani. Az elhangzott nyilatkozatok szerint azonban ez a szocialista pártvezetést valójában nem érdekli, hiszen – ahogy Kovács László nyilatkozta – mennek tovább azon az úton, amelyen eddig is mentek. A nyilatkozat hátterében meghúzódó politikai gondolkodást alighanem most is az a hit motiválja, hogy a baloldalnak továbbra is megvan a társadalmi beágyazódottsága, s ha nő a kormánypárti erőkkel szembeni elégedetlenség, akkor a csalódott tömeg majd magától is áthullámzik a másik oldalra. Csakhogy a 2010-es történelmi bukás és a politikai elit zsákutcába vezető politizálása után ez most már végzetes tévhit, és súlyos politikai vakságra utal.

Székházpárt, szalonpolitizálás

A Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint a jobboldalból kiábrándultak nem fordulnak a baloldal felé, hanem elbizonytalanodva várakozó álláspontra helyezkednek. Magyarán: ez a régi arculatú székházpárt az álságos szalonpolitizálásával nem vonzó többé (az összes választókorúak körében most csak 12 százalék választaná). Az emberek a parasztvakításnál, az ígérgetésnél (lásd Szanyi kijelentését az ingyen bölcsödéről, óvodáról, menzáról) a mai helyzetben már többet akarnak. A szocik pedig a kiábrándultak, a megszorításoktól, szociális sebektől térdre rogyott ország számára sem személyükben, sem pártként nem jelentenek vonzó alternatívát. Nem kellenek! S ez érthető! Hiszen most, amikor a Fidesz hibát hibára halmoz, amikor széles tömegeket érintő szociális válság fenyeget, amikor egyes társadalmi csoportok már a parlament lépcsőjénél tüntetnek és követelnek, a párt szociális platformjának vezetője néma, nincs hír arról, hogy a párt vezetői besároznák a cipőjüket a vidéki földutakon, a cigány- és szegénysorokon.

A sajtótájékoztatókon is csak a megszokott politikai kamut hallani. Mesterházy pártelnöktől a kibővített frakcióülés után is csupán annyit lehetett megtudni, hogy a kilenc órás ülés után számos egyhangú döntés született. A pártban majd vitasorozatot indítanak (!) arról, miként lehetnek hitelesebbek a választók előtt. Egyhangúlag  elfogadták, hogy mindenki a frakció tagja marad. Azt is egyhangúlag szavazták meg, hogy elfogadhatatlan, ha bárki közülük más pártot szervez. Valamint a frakció azt is támogatta, hogy a választmány kiírja a Gyurcsány-féle pártszavazást, de további kérdéseket is javasol feltenni a tömegeknek.  Egy évvel a nagy bukás, a szemünk előtt kibontakozó mély szociális válság és Gyurcsány puccskísérlete után a baloldalnak ennyire futotta. A teljesen belterjessé (ismerősöm szerint túltenyésztetté) vált szoci vezetés ismét összezárt, s majd elvitatkozgatnak.

Szól a lélekharang, kinek harangoznak?

Ezek után nincs is más kérdés, mint az, hogy van-e olyan szimpatizáns, aki nem hallja a távolban a lélekharang megkondulását. Merthogy ennek az MSZP-nek harangoznak! Ennek az MSZP-nek így vége van. Mint a lemingek, mennek a pusztulásba. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy megjövendöljük, a küldetéses Gyurcsány nem fogja feladni a terveit, de a párt sem fogja alávetni magát az akaratának. A patthelyzet nyomán pedig előbb-utóbb bekövetkezik a szakadás, miközben a párt felemészti magát.

Utóirat: a cikk megírása után jött a hír, hogy Gyurcsány szócsövének, volt kommunikációs főtanácsadójának, Gréczy Zsoltnak a blogját az MSZP-hez közelálló stop.hu-n felszámolták. Gréczy utolsó publicisztikája (És mégsem szakad az MSZP) is eltűnt a népszava.hu-ról, így az már csak a jobboldalhoz közelálló mandiner.hu-n olvasható. A mandiner.hu főszerkesztője egyenesen felajánlotta Gréczynek, hogy a továbbiakban portáljára írhatja Gyurcsány-párti elmefuttatásait, amelyeket korábban – átvett anyagként – minősíthetetlen stílusban véleményeztek a törzsolvasók.

A politikai valóságshow bizonyára folytatódik, de a jövőre, s konkrétan a 2014-es választásokra gondolva arcunkra fagyhat a mosoly.