Így bukhat bele a Fidesz a kormányzásba Reszelik a narancstömböt Kerekasztalnál a tüntetők Egy hét, négy demonstráció. Sokféle arc, jelszó, de ami közös: elég a Fidesz-uralomból. A 168 Órának sikerült egy asztalhoz ültetnie a demonstrációk szervezőit, hogy kiderüljön, milyen várakozásaik voltak, s szerintük merre tovább. A kerekasztalnál Karácsony Gergely (LMP), Bauer Tamás (Demokratikus Charta), Kónya Péter (Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége) és Bodó Balázs (Milla, Egymillióan a Sajtószabadságért). KRUG EMÍLIA riportja. – Állóháború kezd kialakulni – jelenti Kónya Péter.
A hadszíntérről, a Parlament elől hívják épp, de kinyomja a mobilt. Ők most is harcban állnak. A többiek már túl szervezésen, engedélyeztetéseken, egyeztetéseken. Röpke vasárnap esti pihenő a Ráday utcai abrosz fölött.

– Mennyi lisztet spájzoljunk? – poénkodnak a rendvédelmissel, de senkin sem őszinte a mosoly.
– Mi nem fogunk visszakozni – dől hátra lazán a rendvédelmi vezér. – A kormány sem akar, hiszen ha enged a nyomásnak, akkor más társadalmi csoportok is megmozdulhatnak. Egyébként nem is értem, miért kell a mostani állományon bevezetni a szigorítást, hiszen csupán másfél milliárdot spórolnának vele.
Ha Kónyáékon múlik, nem fognak.

– Elmérték a tüntetésünk súlyát. Hiába, ők politikusok, mi stratégák vagyunk.
Somolyog. Nem véletlenül voltak hét közben csupán pár százan a demonstrációkon. Higgyék csak azt a vezetők, szombaton lesznek pár ezren, aztán hazamennek. Több tízezren lettek.

– A tűzcsapok kinyitásánál durvább ötletek is voltak, ezekről sikerült lebeszélni a kollégákat. De paraszthajszál választott el minket attól, hogy a tüntetők a Parlamentben kössenek ki. Jó lenne békés megoldást találni. Úgy gondoltam, a tüntetést is megpróbálják tárgyalással elkerülni.
Bodó Balázs is optimista volt.

– Őszintén hittem, hogy a parlamentben nem zombik ülnek, vagy legalább egy részük nem az, s a társadalmi ellenállás, a józan érvek fontosabbak, mint a frakciófegyelem.
Karácsony Gergely azt mondja, az LMP tudta, nincs hatása a végszavazásra.

– A tüntetéssel jelezni akartuk, hogy a ’89-es alkotmány nem egyenlő az írott szöveggel. A szellemisége nem vész el, ha civilek és politikusok is aszerint gondolkodnak. Az viszont fel sem merült, hogy a fideszes politikusok esetleg megváltoztatják a véleményüket. Amikor Schmitt Pált megválasztották, kerestem a kandi kamerát – nem hittem el, hogy titkos szavazáson is meglesz. Utóbb úgy láttam: az Alkotmánybíróság jogkörének csorbítása volt a lélektani határ. Akkor még néhányan beesett szemmel ültek a padokban. Rosszul aludtak. Azóta már jól alszanak. Sőt: inkább úgy vannak vele, ha nem szavazom meg, kereshetek magamnak helyet a Marson.
Bauer Tamás csendben ingatja a fejét.

– Minden, amit az alkotmányozás ügyében a kormányoldal tesz és mond, előre tudható volt. Legkésőbb a magánnyugdíjpénztárak államosításakor összezártak, kialakult az ostromlott erőd pszichózisa. A Fidesz-frakcióban mindenki Orbán Viktortól kapta a mandátumát, neki köszönhetik a választási győzelmet, aminek révén részesei a teljhatalomnak. Minél erősebbek az alkotmányozás elleni támadások, annál nagyobb az összetartás. Az egész országot megfélemlítették, de leginkább a fideszes képviselőket.
Bauer szerint a Fideszt nem izgatják az alkotmányvédő tüntetések.

A rendvédelmi dolgozóké annál inkább.

– Kemény Istvántól hallottam egykor: a kommunisták csak az erőre hallgatnak. A Fidesz is! Eddig egyetlen korláttal találták magukat szemben: az Európai Unióval és különösen a nemzetközi pénzpiaccal. Ezért kellett lemondaniuk a hiány növeléséről. Most itt a másik korlát, ott ül az asztal végén.
– Mi nem okoztunk meglepetést – mondja Kónya. – Előre lehetett tudni, hogy ezt az irányt nem fogjuk támogatni. Nem véletlenül voltak a tüntetésen „Viktátort nem szolgálunk” feliratok. Márpedig fegyveres és rendvédelmi dolgozók nélkül nem lehet kormányozni, főképp javítani a közbiztonságot.
Miközben valaha ez volt a cél.

– Átgondolatlan és arrogáns ötletek keveréke a kormányzás. De minél egyértelműbb a képlet, annál nagyobbat buknak – véli Karácsony.
De a „mikor” és a „hogyan” megválaszolása egyelőre nem időszerű a kerekasztal szerint.

– Nem az a kérdés, mikor lesz egy nagy, kétmilliós tüntetés, amelyen az óv- és a kegyszerárus egymás mellett boltol – mondja Bodó Balázs. – Számomra az az érdekes, hogy sikerül-e felébreszteni az emberekben a dühöt. Kizökkenteni őket abból az állapotból, amikor a politika azt jelenti, hogy négyévente megbüntetjük a hatalmat. Át kell kapcsolni a folyamatos, figyelő jelenlétbe.
Példát is említ. Amikor a facebookos csoport észrevette, hogy az MTI nem számolt be a tüntetésükről, e-mailek százaival kezdték ostromolni a távirati irodát, mondván: állampolgárként szeretnének híreket kapni. Pár órával később megkapták.

– Nem az a lényeges, hogy az LMP és a civilek, vagy a charta és a civilek, vagy épp az LMP és a charta összeáll-e. Az a kérdés, hogy a romák, a melegek, a tűzoltók, a munkanélküliek képesek-e képviselni az érdekeiket, és hogy a társadalmi csoportok egymás iránt is szolidárisak lesznek-e. Ha összefognak a hatalom ellenében, akkor egy párhuzamos társadalom jöhet létre.
– Párhuzamos társadalom alakult ki például Lengyelországban a Szolidaritás idején – folytatja Bauer. – Csakhogy a diktatúra megszűnte után a vezetők bevonultak a politikába, ott szembe is kerültek egymással, és a párhuzamos társadalom megszűnt. A politikai osztálytól függetlenül a Milla sem tudja befolyásolni a történéseket. Vagy párttá válik, vagy talál magának egy pártot. Vagy elhal.
– A Millában az a jó, hogy több kimenet van, és mindegyik szerencsés – magyarázza Bodó. – Ha a hetvenfős szervezőgárda kettéválik, és néhányan pártot alapítanak, jó. Ha a többiek megmaradnak civilnek, az is jó.
Karácsony szerint több folyamat zajlik párhuzamosan:
– A civil tüntetéseken megjelent a politikát figyelő és értő közönség. Emellett a parlamentben van egy szélsőséges Jobbik, egy agyonvert MSZP és a maga szervezeti problémáival küzdő LMP. Nem látom, hogy hol érnének össze. De szerintem nem is kell. Mi az LMP szavazóit tudjuk jól megszólítani, a többiek másokat. A lényeg, hogy mindenki a saját eszközeivel reszelgeti a narancssárga tömb sarkait. És az fogyatkozik.
Bauer Tamás vitatkozik. Szerinte a tiltakozások végül össze fognak állni. Indirekt módon máris kialakult az igazodási pont: a köztársaság.

– Orbán nem azért nem akart népszavazást az új alkotmányról, mert félt, hogy elveszítenék. Attól tartott, hogy közös frontban hozza össze az ellenzőket. Ez valamennyire a mostani tüntetéseken is létrejött, és csak idő kérdése, hogy nagyobb mértékben is kialakuljon. A társadalom egyelőre zavarban van. A többség bedőlt a Fidesznek, elhitte, hogy kolbászból lesz a kerítés. Időbe telik, mire tisztán kezdenek látni, és összekapcsolják a különféle folyamatokat, például az alkotmányozást és az életkörülményeik romlását.
Kónya Péter bólogat.

– A rendőröket nemcsak az alacsony fizetés bosszantja, hanem a jogbizonytalanság is, amelyet a kormány idézett elő. A sajtószabadság korlátait pedig a tüntetések kapcsán tapasztalták meg. Amikor a Parlamentnél az egyik napon négyszáz tűzoltó demonstrált, ez szóba sem került a hírekben. Jöttek is nekem az SMS-ek, hogy ez a sajtószabadság.
Vagyis a „mi ellen” már világos.



A többi kevésbé. Bodó Balázs akár új jobboldali párt körvonalait is felfedezni véli. Hiszen vannak olyan világlátott, nyelveket beszélő fiatalok, akiket egy Szijjártóval nem lehet megvezetni. Karácsony Gergely egyelőre nem számolja a százalékokat, inkább szakpolitikában és szervezetépítésben erősítene, s 2013-ra vár igazán számottevő növekedést az LMP támogatottságában. Bauer Tamás szerint sok múlik azon, hogy kialakul-e a Fidesszel szemben egy „mindenképpen szabadulni tőle” hangulat. Ha igen, a többi ellenzéki erő sem teheti meg, hogy nem lép szövetségre az MSZP-vel, mert akkor azt látják a választók, hogy készek hatalmon tartani a Fideszt.

Igaz, nem tudjuk, kik lehetnek a szövetségesek, milyen szocialista párt áll a rajtvonalhoz, s egyáltalán, milyen választási rendszerben. Csak annyit tudunk: a narancstömb reszelődik.