Egy napja vizsgálom magam, hogy vajon érzek-e tiszteletet Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető iránt, amiért fellépett és normális beszédet mondott a vasárnap délutáni budapesti antifasiszta demonstráción.

Néhány tábla is hirdette a tüntetők kezében, hogy "RESPECT ROGÁN", ezért kicsit szégyenkezve állapítom meg, hogy nem, nem érzek.

Hogy mi ennek az oka?

Nem elsősorban a kétségtelenül bennem lévő ellenszenv, hogy ezt a rendkívül kínos parlamenti esetet a Fidesz láthatóan rég elvesztett becsületének helyreállítására próbálja felhasználni (de facto), amiben nyilván sikeres is lesz - különösen nemzetközi téren. Ezt tették egyébként már az eset másnapján, amikor lementek a spontán szerveződött tüntetés részvevői közé és néhányan felrakták magukra a sárga csillagot (lásd még: "tehénen a gatya").

Értem én, hogy most az újnácik elleni fellépés egységessége volt a fontos. Hogy demonstráljuk: ebben az országban a túlnyomó többség (számszerűleg és politikai szervezetek szerint is) nemet mond a fasiszta megnyilvánulásokra.

De a kormánypárt kényszerhelyzetben volt, nem is tehetett mást, el kellett küldenie valakit, ha nem akar olyan jelet adni, hogy Magyarország szívesen kiírná magát az európai kultúrnemzetek köréből. És nem az az ember jött el, akinek a szava igazán számít (még akkor is, ha folyamatosan csúsztat és hazudik). Nem Orbán Viktor vállalta a kínos szerepet: együtt szónokolni Bajnaival és Mesterházival. A miniszterelnök két nappal korábban, "szokásos pénteki rádióinterjújában" egyetlen büdös szót sem ejtett a parlamentben elhangzott náci beszédről, aztán elküldte Rogánt, s ezzel kipipálta a feladatot. (Mint látom, a parlament hétfői ülésén sem szólalt fel - na jó, ezt Mesterházi követelődzése nyilván el is lehetetlenítette, hiszen csak nem fog ő egy ellenzéki pártvezető felszólításának eleget tenni...)

Azt a Rogánt küldte, aki az elmúlt években cinikus, tenyérbemászó mosollyal és mondatokkal érzékeltette mindenkivel: a kétharmaddal azt csinálunk, amit akarunk. Azt a Rogánt, aki mindent bevállalt, mérlegelés és felelősségérzet nélkül adta a nevét minden demokráciaellenes parlamenti kezdeményezéshez, s láthatóan nagy örömmel veszi ki részét az ország minimum felét rendszeresen meg- és lealázó fideszes kommunikációból is.

Nem tudok mást mondani, nekem több kell, mint egy papírból felolvasott (bármilyen jó) beszéd. Rogán Antal számomra már rég nem létező tekintélyének "visszaállításához" tettekre volna szükség. Tettekre és eredményekre. Jogszabályokra, tisztességes, becsületes viselkedésre, hogy az elmúlt két év nemzetdúlásáért elvárható bocsánatkérésről már ne is beszéljünk.

Milyen érdekes a magyar közélet: Rogán fellépése máris tápot ad egyes kremlinológusnak arra, hogy feltételezzék, Rogán is ott lehet a következő ciklus miniszterelnök-jelöltjeinek sorában.

Jó, én is naív vagyok, de nem ennyire. Rogán most számára ismeretlen terepen, az "ellenség" (tegyük azért hozzá: a kedvező fogadtatására jól felkészített ellenséges tömeg) előtt teljesítette a rá kirótt feladatot. Nem gondolom, hogy ettől bármi megváltozik, s Orbán Viktor hirtelen áttér az autokrata kormányzásról a demokratikus országvezetésre, vagyis arra a politizálásra, amely a Magyarországon élők túlnyomó többségének érdekeit helyezi előtérbe, nem pedig saját vazallusainak és támogatóinak lelki, politikai és gazdasági szükségleteit, valamint saját glóriájának fényesítését.

És hát a dolognak egyéb veszélyei is vannak. Emlékezzünk történelmi tanulmányainkra. A Reichtag felgyújtása adott okot a weimari alkotmányban foglalt szabadságjogok felfüggesztésére, a totális diktatúra bevezetésére Németországban, 1933-ban. Igaz, Adolf Hitler akkor már hatalmon volt, a diktatúra bevezetése technikai kérdésnek számított.

Rogán Antal azt nyilatkozta a náci parlamenti felszólalás miatt összehívott rendkívüli házbizottsági ülést követően, hogy a legmesszebbmenőkig egyetért azzal, január 1-je után a levezető elnök kivezettethessen parlamenti felszólalót a teremből. Nos, Kövér László számomra ismeretlen eredetű gyűlölettől átitatott ülésvezetése okot ad némi aggodalomra: biztos, hogy ezt a lehetőséget a parlamenti demokrácia szabályait hetente megcsúfoló hatalom demokratikus eszközként, valóban úgy fogja használni, amire számítva a demokratikus erők annak bevezetését - nyilván - támogatni fogják?

Egyszóval: szép dolog volt a vasárnapi beszéd, de tessék a hétköznapokban, a napi munka során bizonyítani, hogy nem csak szavakban, nem csak ünnepi alkalmakkor fontos a jogállam,a  demokrácia.

Kíváncsian, drukkolva várom.