A strukturális reformok szükségessége kapcsán, így most is, rendszeresen napirendre kerül a rokkantnyugdíjasok kérdése. Ennek fő oka, hogy a hasonló fejlettségű országokkal összehasonlítva Magyarországon jóval magasabb a rokkantnyugdíjasok száma. A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy mit tehet ezen a téren a kormány, és mekkora a politikai mozgástér valójában.

 Rokkantnyugdíjas alatt köznyelvi értelemben azokat az embereket értjük, akik a nyugdíjkorhatár elérése előtt egészségkárosodás miatt inaktívvá, azaz részben vagy egészben munkaképtelenné válnak. Számukra az állam négy különböző jogcímen adhat támogatást (természetesen nem egyszerre). A különbséget a számukra biztosított ellátások között az egészségkárosodás mértékében, azaz a munkaképességre alkalmasság alapján tesznek. A legújabb adatok szerint Magyarországon a nyugdíj korhatár betöltése előtti rokkantsági ellátást összesen 565 ezer ember kap.

Érdemes megnézni, hogy az elmúlt években hogyan változott e társadalmi réteg nagysága. 2008 elején még 658 ezren, és 2009. januárjában is 640 ezer ember kapott ilyen módon ellátást, míg ma 100 ezerrel kevesebben, 565 ezren vannak azok, akik rokkantsági nyugdíjat, rehabilitációs járadékot, egészségkárosodott személyek szociális járadékát, vagy rokkantsági járadékot kapnak. A csökkenés 80%-át a rokkantsági nyugdíjban részesülők számának mérséklődése hozta. E mögött egy nagyon jelentős változás áll, amely akkor politikailag nem váltott ki komoly ellenállást, ami annak tudható be, hogy a vizitdíj is ugyan ebben az időszakban került bevezetésre.

A teljes kasszát nézve látható, hogy nagyon jelentős összeget költ el a költségvetés azokra, akik az egészségkárosodásuk miatt nem tudnak dolgozni. Amennyiben nem nézzük azokat, akik rokkantnyugdíjat kapnak, de már elérték a nyugdíjkorhatárt (esetükben fel sem vetődhet az ellátás megvonása, vagy a munkaerőpiacra való reintegrációjuk), akkor azt látjuk, hogy a költségvetés majd 400 milliárd forintot tervezett ilyen jogcímen erre az évre.  Az összeg jelentős, de az egyén szintjén ezek az ellátások nagyon alacsonyak, főleg az egészségkárosodottak szociális járadéka esetében, vagy a rokkantsági járadék esetében, a megélhetésre sem elegendőek (átlagosan 30-33 ezer forint körüli havi ellátás).

2008-tól kezdve megváltozott az addigi rendszer szemlélete. Korábban ugyanis az egészségkárosodás mértékét vizsgálták, és ez alapján döntött az állam arról, hogy ad-e ellátást. Ezt a szemléletet cserélték fel arra, hogy a rokkantsági nyugdíj kérelem beadásakor azt vizsgálták mennyi munkaképessége maradt meg a kérelmezőnek. Azaz, képes lehet-e a munkaerőpiacra való visszatérésre. Ezért jelentősen szigorodott az orvosi vizsgálati rendszer, amely próbálta a korrupciót is kiküszöbölni, mivel szakértők szerint nem kevesen  kapt(n)ak rokkant nyugdíjellátást, olyanok, akik valójában nem lennének jogosultak. A vizsgálat eredménye alapján két csoportra bontották a kérelmezőket, egy részüknél olyan fokúnak tűnt az egészségi állapot változása, amely lehetetlenné tette számukra, hogy dolgozzanak, a másik csoportba azok kerültek, akiknek az állam próbált segíteni az elhelyezkedésben, mivel részben munkaképesnek tartották őket. A második csoport, mintegy ösztönzésként már nem is rokkantsági nyugdíjat, hanem rehabilitációs járadékot kapott. Ez a járadék már csak meghatározott ideig jár (maximum három év) és része egy program is, amelynek célja, hogy segítsen visszakerülni az egyénnek a munkaerőpiacra, például egy új szakma elsajátításával.

Az is lényeges változás volt, hogy nem csak azokat vizsgálták meg az új szempontok szerint, akik frissen kérvényezték a rokkantellátást, hanem fokozatosan az összes korábban a rendszerbe került ember munkaképességét is felülvizsgálták.  Jelentős változás volt továbbá, hogy újra szabályozták a rokkantnyugdíj melletti munka végzésének kérdését. A társadalom igazságérzetét olykor jogosan bántotta, hogy voltak olyanok, akik a biztosnak számító rokkantnyugdíj mellett ugyanúgy dolgoztak, akár idénymunkában, akár folyamatosan, mint a többi munkavállaló. A rokkantsági rendszer reformja során ezt is módosították, és jövedelemhatárhoz kötötték a munkavégzést, valamint jelentős szankciókat helyeztek kilátásba a szabályok megsértésének esetére.

Ezen intézkedéseknek tudható be, hogy egyre kevesebben kerülnek be a rokkantsági rendszerbe, vagyis egyre kevesebben választják ezt a lehetőséget a munkanélküliségből való menekülésre.  Az új belépők száma 2004-ben még 76 ezer fő volt, ez 2009 végére 49 ezerre csökkent. (2010-ben az első háromnegyedév adatai alapján némi növekedés tapasztalható.) Ehhez társul, hogy a már ellátásban részesülők közül is sokan kiestek a rendszerből, illetve a nyugdíjkorhatár elérésével lényegében végleg inaktívvá váltak a munkaerőpiacon.

Miután 2008-ban került bevezetésre az új rendszer, ezért egy újabb drasztikus beavatkozás ezen a területen nehezen képzelhető el. Természetesen kerülhet olyan helyzetbe a kormányzat, hogy a rokkantnyugdíj rendszer kapcsán is a költségvetési kiadások mérséklését szolgáló hitelesítő lépéseket kell tegyen. Megvizsgáltuk, hogy egy ilyen esetben milyen alternatívák állnak rendelkezésre.

Politikai kommunikációban jól hangzik, ha a kormány szigorúbb ellenőrzést rendel el a már rokkantellátást igénybe vevők körében. Ez jelentheti egy újabb felülvizsgálatát azoknak, akik számára az orvosi bizottságok megállapították az ellátást, de a nyugdíj melletti munkavégzés ellenőrzése is szigorúbbá válhat. Ennek pénzügyi hatása nehezen számszerűsíthető, ráadásul a végrehajtás során keletkezhet olyan helyzet, amely a közvélemény előtt negatív megvilágításba helyezi az egész intézkedéssorozatot. Ugyanakkor a kormány iránti nemzetközi befektetői bizalom erősítését szolgálhatja egy ilyen lépés.

A másik lehetőség az induló rokkant nyugdíjak mérséklése. Azaz, akik mostantól kapnak rokkantsági ellátást, azok számára már alacsonyabb összegű nyugdíj kerül megállapításra. Most 70 ezer forintot kap havonta átlagosan az, aki rokkantnyugdíjas, vagy rehabilitációs járadékos. Ha átlagosan mondjuk 10 százalékos havi nyugdíj csökkentéssel számolunk az új belépők számára, akkor kiderül, hogy ez csak kb. 3 milliárd forint éves megtakarítást jelentene a bevezetés évében, ami költségvetési szempontból elhanyagolható, a politikai kára viszont jelentős. Azaz, ez a lépés igazából csak prezentációs jelleggel bírna, amely szintén a kiadáscsökkentési szándékot bizonyíthatná a nemzetközi piacok felé.

A harmadik lehetőség a már megállapított nyugdíjak csökkentése. Ez biztosan komoly felháborodást váltana ki a közvéleményben, és olyan lépés lenne, amely kapcsán azonnal szociális érzéketlenséggel lehetne megvádolni a kormányt. Ezt pedig minden alkalommal kerülte a Fidesz, és ezért nem is várható, hogy egy ilyen érzékeny kérdés kapcsán akarna frontot nyitni a társadalom széles rétegével.

A Policy Agenda a tények ismeretében nem lát olyan mozgásteret, amely érdemi költségvetési kiadáscsökkenést hozhatna a rokkantnyugdíjak területén. Ugyanakkor a februárban bejelentendő kiadáscsökkentési csomagnak szinte kötelező elemként része kell legyen a rokkantság  területét érintő intézkedési csomag is. Ám ez a lépés csak arra szolgálhat, hogy hitelesítse az egész strukturális reform programot, hiszen az összköltségvetés egyensúlyára nincs hatással.