Több történelmi témájú szakkönyvben meg
szépirodalmi alkotásban is olvastam, hogy 1944 végén, amikor az első
orosz katonák már megjelentek Budapesten a város úgy élte életét mintha
mi sem történt volna. Jártak a villamosok, működtek a színházak a mozik,
gesztenyét árultak az oktogonnál. Az összeomlás csak akkor következett
be, amikor elkezdtek tényleg lőni.
Ahogy a hazai sajtó (nem) kezeli az
ukrajnai eseményeket kicsit hasonló élményem van. Tényleg olyan nagyon
messze van az az Ukrajna?
Észtországban három napja más sincs a
sajtóban, mint a háborús veszély. Szeptember 3-án ráadásul Tallinnba
érkezik Barack Obama, teljes a beszarás (meg a lelkesedés is persze).
Jól jellemzi a hangulatot, hogy tegnap kb. egy órára elment az internet a
belvárosnak azon a részén, ahol a parlament is van Tallinnban és
azonnal a 2007-eshez hasonló orosz hacker támadásra gyanakodtak.
Magyarország olyan kurva biztonságban
érzi magát, míg Észtországban amerikai ejtőernyősöket hamarosan
harckocsizó egységek követnek, a napokban németek vették át a légtér
őrzését, és akárhányszor megyek vidékre, látom az erdő szélén esőben is
sátorponyva alatt tankkilövőst gyakorló észt és amerikai katonákat. Az
orosz légierő napi menetben sérti meg az észt légteret, nincs két
hónapja, hogy egy orosz hadihajó elzárta Litvánia egyik legfontosabb
kikötőjét. A hajó csak akkor vonult el végül, amikor a litván
haditengerészet kiadta a tűzparancsot és ezt az oroszok tudomására
hozták.
Itt egyáltalán nem vicc az, ami most
Ukrajnában történik. Obama érkezése kifejezetten kockázatos vállalkozás
akkor, amikor a Szentpétervár környéki alakulatok légvédelmi rakétái 300
km-es körzetben bármit leszednek az égről, és láttuk mi történt a maláj
géppel. (A balti államok orosz megszállásának tervéről és a környéken
elhelyzkedő orosz alakulatokról itt írtam egy részletes bejegyzést)
Namost ebben a hangulatban kokettálni az
oroszokkal, lesajnálni a nyugatot és úgy beszélni értékmentes
külpolitikáról, hogy a leginkább a veszélyeztetett szomszédok és
szövetségesek melletti kiállásra lenne szükség, hihetetlen otrombaság.
Itt már nem csak arról van szó, hogy szalonképtelen az idegesítő kis
paprikajancsi, hanem saját barátainkat áruljuk el a bajban.
Kommentáld!