Aix-en-Provence, a térség szellemi központja
Amit korábban képzeltem, azt leginkább Aix-En Provence városa cáfolta
meg. A városba érkezve monumentális szökőkút köszönt minket, ami a
franciák által annyira kedvelt körforgalom közepén áll, egymás mellett
léteznek a régi házak és a modern épületek.
Nyüzsgő város ez, divatos emberekkel, trendi ruhákkal, zsúfolt
éttermekkel és kávézókkal. A szökőkutakkal szegélyzett sétáló utcán
haladva lassan eljutunk az ó városba, ahol meg egy másik világba
csöppenünk.
A virágpiac a vidéki életet utánozza itt a város közepén. A város egyik
kiemelkedő pontja az óratorony, hiszen a középkorban nem volt
mindenkinek zsebórája, ezért szükség volt egy köztéri időjelzőre. Az óra
érdekessége, hogy az időn kívül az asztrológiai jegyeket és az
évszakokat is jelzi. Az évszakok négy szobor formájában váltakoznak.
Jelenleg a tavasz mutatta meg magát, bár az időjárás bőven nyári volt.
Az óvárosban sétálva rengeteg a szökőkút. Az ódon házfalak között akár
több órát is el lehetne tölteni, ha időnk engedi, üljünk le egy kávéra
az egyik hangulatos teraszon.
Roussillon, az okker szülőhazája
Roussillon felé fényképezővel a kezemben, az ablakra tapadva utazom.
Ez az a táj, amiről annyit ábrándoztam! Hatalmas szőlő földek,
monumentális fák, rezidenciák a semmi közepén, egyszerűen nem lehet
betelni a látvánnyal. Célállomásunk felé haladva egyre sárgább minden,
hiszen a város az okker bányászat központja. Amikor nekem azt mondja
valaki, hogy okker, a szemem előtt látom a sárgás színt. Illetve láttam
eddig. A bányához érve a narancssárga és sárga minden árnyalata elém
tárul.
A bánya jelenleg is üzemel, a hegyekből nyert porból festéket állítanak
elő. Itt sétálva két útvonal közül választhatunk, melyek segítségével
körbejárhatjuk az okker hegyeket, így különböző látószögből tekinthetjük
meg az ezerszínű képződményt. A sétánál egyre figyeljünk, olyan ruhát
és cipőt vegyünk fel, amit nem sajnálunk, ha kicsit sárga lesz. Én erre
nem gondoltam, így most csak reménykedek, hogy az okker szín csak az
emlékezetemben marad meg, de a cipőmben nem.
Az út koronája, Eze falu
A programot olvasva nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget az utolsó
célállomásnak, pedig talán ez az egyik legcsodásabb hely, ahol valaha
jártam. Eze egy nem kevesebb, mint 3000 fős ékszerdoboz.
A város egy dombra épült Monaco és Nizza között. A domb tetején egy
egzotikus botanikus kert varázsolja el a látogatókat, miközben alant a
mélykék tenger hullámzik. Nem is tudjuk eldönteni, hogy a tájat vagy a
különleges növényeket csodáljuk. Vannak itt 3-4 méter magas kaktuszok,
sehol nem látott pálmák, színes virágok, szobor remekek.
A dombon felfelé haladva egyre nagyobb szeletet látunk a francia
Riviérából és a mögötte elterülő hegyekből. A város tetején egy térkép
segít elhelyezni a látogatót az azúr parton. Most a világ tetején érzi
magát az ember és legszívesebben örökre ott is maradna.
Visszaúton, Olaszország felé haladva még egy rövid pillantást vetünk
Monaco felhőkarcolóira, az utasait váró hatalmas tengerjáróra és az azúr
kék tengerre. A francia körutazás mérlege: 3 500 km buszozás,
megszámlálhatatlan csodás pillanat, néhány pohár francia bor és egy
hatalmas tányér kagyló.
Kommentáld!