2012. április 11. szerda, 04:51 |
A protekcionizmus
szó jelentését nyilván mindenki ismeri: olyan gazdaságpolitikát jelöl,
amely a hazai piacot, pontosabban a hazai vállalkozókat védelmezi a
külföldi versenytársakkal szemben. Klasszikus korszaka a XIX. század
volt, amikor a különböző nemzetállamok különféle védővámokkal igyekeztek
megakadályozni a külföldi termékek megjelenését a hazai piacon. Mára ez
a rendszer jórészt elavulttá vált, különösképpen egy olyan gazdasági
integráció keretein belül, mint amilyen az Európai Gazdasági Közösség
(Közös Piac), illetőleg az Európai Unió. Gondoljuk legalábbis mi, az
ortodox módon gondolkodó konzervatív fejünkkel. De nem ám az unortodox
módon gondolkodó jobboldali plebejusok! Ők ma is megfelelő huncut
módszereket tudnak kitalálni egy protekcionista gazdaságpolitika
fölújítására. Például ezek közé tartoznak – egyfelől – a külföldi
cégekre kivetett különadók, legalábbis azokon a területeken, ahol –
másfelől – az itthoni kedvenceknek viszont előnyöket akarnak nyújtani.
A Heti Világgazdaság 12. száma érdekes adatokat közöl ezzel kapcsolatban (Magyar polcra magyar árut).
Eszerint a Tesco, a Penny Market, a Lidl, a Cora eddig soha nem látott
mértékű, százmillió forint fölötti büntetéseket fizetett olyan hibákért,
amilyen hibák megszüntetésére a CBA egyszerűen csak kapott két hét
haladékot. Összességében az extra adók felét a Tesco, a Spar, a Lidl, az
Auchan fizeti, szemben a kedvezményezett, minimálisan adóztatott magyar
cégekkel: az egyaránt milliárdos veszteségekkel küszködő Tesco 12
milliárd forintot, a Spar 6 milliárd forintot, az Auchan 2,5-3,5
milliárd forintot fizetett, szemben a CBA 300 millió forintjával. Na
persze erre azt lehetne mondani, hogy hiszen természetesen védjük a
hazai vállalkozásokat. Nos, erről van szó. Először is, hogy a hazai
vállalkozásokat védi a kormány, nem pedig a hazai fogyasztókat. Az
infláció átlagos mértéke tavaly 3,9-4,9 százalék volt, azonban ezen
belül az agrártermékeké 6,6–6,7 százalék, vagyis a hazai vállalkozók
támogatása a hazai fogyasztók rovására történt. És hogy másodszor még
miről van szó, arról mindjárt.
A további huncut módszerek közé tartoznak azután az ún. plázastop
(a 300 négyzetméteres határral, no meg az ez alóli fölmentésekkel
titkos grémiumokban), vagy a különféle monopóliumok, mondjuk a dohány,
illetve a cigaretta monopóliuma, a hazai termelő diktálása alapján
szabályozva. Ide tartozik továbbá a demagóg propagandával népszerűsített
bankadó sávjainak olyanfajta szelektív megállapítása, hogy az a kormány
kedvenc tőkéseinek kedvezzen, illetve ha valamelyiküknek mégis
kedvezőtlen lenne, akkor ennek ellensúlyozása másfajta kedvezményekkel.
Constructive protectionism – flickr/designwallah
Vagyis itt nem egyszerűen protekcionizmusról van szó. A klasszikus
protekcionizmus ugyanis általánosságban védi a hazai vállalkozókat, nem
sajátos szelekciók alkalmazásával, tehát nemcsak a kormányközeli
cégeket. Azt a rendszert, amikor az illetékes hatalmasságok
szisztematikusan a saját rokonaikat és barátaikat részesítik előnyben,
hagyományosan nepotizmusnak nevezzük (a latin nepos =
unoka, unokaöcs szóból); magyarul, ugyancsak hagyományosan,
„uram-bátyám-rendszernek” is szoktuk mondani. A szocialista-liberális
kormányzatokról ma is el van terjedve az a meggyőződés, hogy jellemző
volt rájuk a korrupció. Ez a meggyőződés azonban eléggé kevés konkrét
vádemelésben és még kevesebb bírósági ítéletben öltött eddig testet, azt
pedig senki nem állította eddig sem, hogy ezt a korrupciós folyamatot
nem egyes korrupt egyének, hanem szisztematikusan a
szocialista-liberális kormányok szervezték volna. A most elharapózó
nepotizmus azonban, amint a naponta érkező hírek mutatják a pályázat
nélküli megbízások tömegéről kormányközeli cégeknek, manapság
nyilvánvalóan rendszerré vált.
Kommentáld!