Puskás Zsolt
Tekintetes Bástya Elvtárs-uram!
Méltóztasson számomra engedélyezni, hogy nyílt színen önutálatot gyakorolhassak!
Drága Bástya Elvtárs!
Kegyeskedjék részemre tízpercnyi önutálatot kiutalni valamelyik Magyar Csendőri és Királyi médiumukban!
Én, Pelikán József címzetes és örökös gátőr a lehető legszélesebb
nyilvánosság előtt szeretném elmondani, hogy mennyire utálom magam,
amiért jóra törekvő emberként szeretnék élni.
Drága Bástya Elvtárs!
Az történt velem ugyanis, hogy gépesített-lövész-fagylaltos-triciklis
buddhaként járva a vidéket, csak úgy, a magam módján, a magam
lehetőségeihez mérten elkezdtem segíteni a rászorulókon. Volt, hogy csak
pénzbeli kölcsönt nyújtottam, de előfordult velem, hogy magam gyűjtötte
élelem- vagy ruhaadományt hagytam ott, ahol éppen szükség volt rá.
Ebből még nem is volt baj! A megadományozottak örömében akár magam is
osztozhattam volna, míg az egyik polgártársunk meg nem köszönte a
segítséget.
Lefutva az adományozott és adományozó közötti álságos díszköröket,
amely ugye abban merül ki hogy „köszönöm, de nem kellett volna” versus
„tiszta szívvel, jó szándékból, lehetőségeimhez mérten adom”, szóval
mindezen díszköröket megfutva őszinte párbeszédbe elegyedtem rászoruló
polgártársunkkal, akit igyekeztem azzal biztatni, hogy majdcsak jobb
idők jönnek mindnyájunkra! Polgártársunk válaszán omlottam össze. A
biztatásomra adott válaszon, ami ebben öltött testet: „Tessen nekünk
elhinni, nekünk már a fülkeforradalom után sem lesz jobb! Nékünk már
soha nem lesz sem jobb, sem könnyebb!”
Bástya Elvtárs!
Tessen nékem elhinni, hogy nem a válasz igazságtartalmán döbbentem
meg, sokkal inkább az igaz válasz világított rá a lelkem legmélyét
nyomasztó érzéseim egyikére.
Egy oly mértékig felszínes, minden emberi és isteni mélységet
nélkülöző világban, amelyben élni kényszerülünk, még a jóra törekvésünk
is nettó gonoszság! Nettó gonoszság, amely az épp ügyeletes hatalmat
konzerválja, sőt, időnként legitimálja is. Hisz fülkeforradalmunkat
megelőzően is világforradalommal ugyan már kísérleteztünk, csak az
öntudatára ébredő ember szellemi forradalmát nem tudtuk nemhogy sikerre
vinni, de megkezdeni sem.
Drága Bástya Elvtárs!
Rádöbbenve arra, hogy a szellem forradalmát el nem érhetem,
kegyeskedjenek hozzájárulni ahhoz, hogy nyílt színen utálhassam úgy
önmagamat, mint a bennem élő, jóra törekvő embert.
Drága Bástya Elvtárs!
Tessen nekem elhinni, olyan lesz énnékem ez az önutálat kiutalás,
mint F. Nietzsche számára lehetett egykori kijelentése, miszerint „Isten
halott.”
Igen! Drága Bástya Elvtárs! Isten halott! És! Bástya elvtárs
engedelmével szabadjon hozzáfűznöm a filozófusi gondolathoz, hogy
halálával magával rántotta a legkisebb emberit, az emberi minimumot: az
emberben élő Embert. (Persze csak akkor, ha tetszik érteni, mire is
gondoltam.)
Igen! Bástya Elvtárs! Isten halott. Halott az ember, de él és virágzik a Párt.
Bízva Bástya Elvtárs megértő jóindulatában, önnön önutálatom kiteljesedésében reménykedve, elvtársi tisztelettel:
Pelikán József
gátőr
Kommentáld!