Budapest – A Galamus-csoport honlapján olvasható Fleck Zoltán jogszociológus legújabb, Satuban című írása, amelyben felhívja a figyelmet a kormánypártok legújabb törekvésére, hogy pártkatonákat juttassanak a bíróságok ülnöki posztjaira.

Fleck szerint a botrányos semmisségi törvény és a bírák felső korhatárát hirtelen nyolc évvel lecsökkentő alkotmánymódosítás után ez a harmadik olyan lépés a kormánypártok részéről, amellyel befolyásuk alá akarják vonni az igazságszolgáltatás utolsó, formálisan még független szeletét is. Ha ez sikerülne nekik, elmondhatjuk, hogy valóban kiépült a diktatúra minden elemét tartalmazó új államszervezet.

A Fidesz törvénykezés címén mást sem csinált az utóbbi egy évben, mint hogy párthatalma alá hajtsa az egész államgépezetet. Egy bábot ültettek a köztársasági elnöki székbe, komisszárokat küldtek az Alkotmánybíróságba (és hamarosan még többet is küldenek majd), miközben biztos ami biztos alapon, egyszerűen a pillanatnyi bosszútól hajtva, ennek a testületnek a jogkörét szinte a nullára redukálták, megalkották a világ- és Európa-szerte csodált új médiatörvényt – és a java még hátravan.

A sarkalatos törvények közül talán a legfontosabb a választási törvény, amely hivatott lesz szavazati jogot adni a határon túl élő nemzettársaknak – bár legfőbb funkciója nem ez lesz, hanem az, hogy valamiképpen kiiktassa még a lehetőségét is, hogy a Fideszt legális úton ki lehessen penderíteni a hatalomból. Úgy értem, hogy valaha is, de legalább Orbán Viktor életében. Utána az özönvíz, az már más tészta. Ha csak nem alapít dinasztiát, de erre még van ideje.

De mi az, amit a Fidesz már ma is megtehet? Maga alá hajthatja az igazságszolgáltatás teljes gépezetét. A rendőrség letartóztat és nyomoz, az ügyészséggel kézenfogva. Ez a két szerv már zsebben van. A büntetésvégrehajtás szigorúan őriz gyanúsítottat és elítéltet egyaránt – nagyon helyes. Egyeseknek tévét lehet beadni, színeset, laposat, másoknak eltörik a végtagjait a börtönben. Ez utóbbi a pech kategóriájába tartozik. Na jó, de még mindig ott van a bíróság. Egy izgága bíró véletlenül kiengedheti a gyanús alakokat, még ha azok, ne adj’ isten, szocialisták vagy liberálisok lennének is. Vagy ami még rosszabb: felmentheti őket, esetleg felfüggesztett börtönre vagy túl rövid szabadságvesztésre ítélhet egy Fidesz-ellenes csibészt.

Na de már a szocializmusban is azért voltak a népi ülnökök, hogy ketten kétoldalról megfogják szépen a burzsuj, egyetemet végzett bíró kacsóját, s a Párt által megszabott helyes irányba tereljék azt a szerencsétlen kispolgárt. Ez az intézmény valahogy túlélte a rendszerváltást, s éppen manapság bizonyosodik be, hogy jól tette.

Mint Fleck Zoltán felhívja a figyelmet rá: az éppen most folyó bírósági ülnökválasztásokon az önkormányzati képviselőtestületek számos, a bíróságok által javasolt ülnök újraválasztása helyett újakat ültetnek be a szakbírók mellé. Vagyis nem fogadják el a bíróságok által javasolt ülnököket. Fleck szerint ez a folyamat szinte észrevétlenül zajlik. Majd így folytatja: Annál nagyobb azonban e sunyi hatalmi játék tétje. Eddig a helyi képviselőtestületek nem éreztek felhatalmazást arra, hogy pártküldötteket delegáljanak a bíróságokra, most azonban megváltozott a helyzet, már van rá igény. Itt az alkalom: a jogállami elveket felrúgó Fidesz-uralom (…) az ülnökökön keresztül is nyomást kíván gyakorolni az igazságszolgáltatásra, a bíróságra.

Természetesen igazuk lenne azoknak a bíráknak, akik ilyen előzmények után, ismerve a Fidesz-hatalom logikáját, a következő értelmezési lehetőségeket fogalmaznák meg:

1. A büntetőügyekben és különösen a fiatalok büntetőügyeiben a kormányzat szigorítási hajlama nem érvényesülhet akadályok nélkül, mert a bírók hajlamosak lesznek szakmai elvekhez és pedagógiai megfontolásokhoz ragaszkodni, ezért elkötelezett pártemberekkel kell megtámogatni a kormányzati szándékokat. Ezt az értelmezést támasztja alá az is, hogy a fiatalkorúak büntető ügyeit kivették a kizárólagos illetékességi körből. Például a Fővárosi Bíróságon az évek alatt mégiscsak kialakult egy kiegyensúlyozott ítélkezési gyakorlat ezen a területen, ami zavarhatja a politikai szándékokat. Ám a feladattal odaküldött ülnökkel szemben nehéz dolga lesz a szakbírónak. Jogilag az ülnökök a bíróval egyenrangú szereplői a bírói tanácsnak, még ha ténylegesen döntő szerepe természetesen a tanács elnökének van. Ez azonban tudatosan és sunyi szándékokkal, az ülnökök ideológiai, politikai elkötelezettsége révén megváltoztatható.

2. Pártmegbízottakat azért kell a bírók mellé küldeni, hogy érezzék, az államnak és a pártnak nincs bizalma irántuk, és ez önmagában is elegendő hatással rendelkező lélektani eszköz: féljenek csak! Az eljárás önmagában, az a hír, hogy az ülnökök kiválasztása politikai motivációkkal történik, elegendő ahhoz, hogy befolyásolja a független bíróságok gyakorlatát.

3. A bírói kar (ahogy a köztisztviselők, rendőrök, tűzoltók, tanárok, orvosok stb.) egyre elkeseredettebb, és hajlamos egzisztenciális helyzetének romlására és autonómiájának csorbítására védekezéssel reagálni: például alkotmánybírósági beadványokat írnak, esetleg szervezkednek. Ilyen helyzetben jó lesz, ha érzik, vannak a közelükben olyanok, akik értik a párt szavát, és figyelnek.

A bírák túlnyomó többsége nem ítélkezett diktatúrában, nem ismeri azt a megnyomorító szorongást, amely nem engedi, hogy nyugodtan végezze a munkáját, amely megkeseríti hivatásának gyakorlását. Az elmúlt egy évben megtapasztalhatta, hogy a politikai nyomás képes egycsapásra megvonni ítélkezési autonómiáját, képes idősebb kollégáit minden átmenet nélkül nyugdíjazni, képes szakmailag tarthatatlan minőségű jogszabályokat kreálni és képes lesz igazgatási gyámság alá helyezni a bíróságokat. Ebből az következik, hogy képes mindenre, akár az ülnökválasztások átpolitizálására is. Aki még nem számolt le a magyarországi jogállammal, lassan elkezdheti. Ugyanis a bíráskodás átpolitizálása a diktatúra legegyértelműbb megjelenése – írja Fleck Zoltán a Galamus-csoport internetes oldalán.