Keresem a megfelelő dakota közmondást, de mivel Ülő Bika sziú volt (hunkpapa, ha már mindenünk a pontos meghatározás), talán nem is lenne ideillő, már csak azért sem, mert én a Nagy Magyar, nem kevésbé Nemzeti Ülésről akarok értekezni, amit miniszterelnökünk mutat be saját elmondása szerint.

A párhuzam egyébként azért nem erőltetett, mert Ülő Bika elég szigorú csávó volt, mondhatnám, hogy durván reagált szuverenitásának megsértésére, elég csak a Little Bighorn-i csatára gondolni, minek keretében megsemmisítette a fehérek seregét, és nem ejtett foglyokat.

Kétségtelen azonban, hogy nem is kért tőlük készenléti hitelt, nem jelentkezett fehérnek az első adandó alkalommal, ráadásul a saját földjén harcolt a megszállók ellen, akik éppen azon voltak, hogy úgynevezett civilizáció keretében kiírtság őt és társait.

A mi Nemzeti Ülő Állatunk már két hónapja ücsörög a tárgyalóasztalnál, de a béna és udvariatlan IMF csak nem hajlandó leülni vele tárgyalni, pedig ő türelmes, állítólag még a mosdóba sem ment ki a két hónap alatt, így születtek meg a sarkalatos törvények és az alaptörvény.

Két hónap hosszú idő, a meghatott nép üdvözli és helyesli Orbán Viktor kitartását, és jogos dühvel fordul a gonosz Bank ellen, amelyik ilyen faragatlanul bánik egy önálló állam vezetőjével, ráadásul az IMF a mi bankunk, hogy rohadna meg. Decemberben hazahúztak bejglizni, és azóta is elfelejtettek visszajönni, biztos várják a húsvétot, mert ezeknek a karvalytőkéseknek minden fontosabb az üzletnél: család, vallási ünnepek, tévéműsor, síugrás, mittudomén.

Van egy barátom, aki az utolsó beat-költő, és nem hatalmazott fel, hogy a nevén nevezzem, de esküszöm, hogy létező személy, tehát ez a barát már vagy harminc éve ül, mert egyszer kitalálta, hogy a világ tartozik neki. Nos, nem csak úgy általában, hanem konkrétan 500 millió dollárral, és amíg meg nem adja, addig ő bizony ülni fog, nem hajlandó dolgozni vagy sétálni, csak ül és várakozik, cserében viszont megfogadta, ha megérkezik a lé, felépíti belőle, pontosabban a feléből, Mozart szobrát, mert nagyon szereti Mozartot.

Lennének odds-aim, hogy melyiküknek érkezik meg hamarabb a tárgyalópartnere, de nincs kedvem elrontani az örömüket, ha egyszer szeretnek várni, akkor várjanak. Csak arra próbálom felhívni az olvasó figyelmét, hogy várni olyasmit érdemes, ami egyszer megjön. Nyugdíj, miskolci sebes vonat, villanyszámla, szirénázó mentőautó a kormányfőért, mivel ezek a dolgok biztosak, jönnek akkor is, ha nem várják őket, tehát a várakozás ténye és a bekövetkező események szinkronban vannak, míg az 500 millió dollár és az IMF egyáltalán nem fog jönni, hiába várja bárki, mert az ilyesminek feltételei vannak.

500 millió dollár például akkor érkezik, ha valaki ötezer évig dolgozik ügyvédként az Egyesült Államokban (na jó, +/- ezer év), de közben nem veszi fel a fizetését, mert valami szép dologra gyűjt (Mozart szobor), aztán amikor leteszi a munkát és visszavonul kertvárosi otthonába, jelzi cégének, hogy utalhatnak.

Az IMF esetében ennél valamivel könnyebb a helyzet, mert az EU és a Valutalap világosan megmondta, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy tárgyaljanak. Nem sorolnám fel mindet, de a lényeg az, hogy legyünk szívesek normálisan viselkedni, ne szarjunk bele a kézbe, ami enni ad, igyekezzünk demokratikusan kormányozni és ne építsünk klerikálfasiszta államot, mert az rosszul mutat a térképen.

Ha ezekkel megvagyunk, akkor jönnek és tárgyalnak. Ha nem, akkor zsibbadtra ülhetjük magunkat.

Na, mármost én és a szomszédban lakó Krizsán Pista bácsi nincs abban a helyzetben, hogy klerikálfasiszta államot építsen vagy ne építsen, ilyeténképpen kénytelen vagyok úgy értelmezni az elvárásokat, hogy Orbán Viktorra vonatkoznak. Amennyiben pedig így van, akkor nem az asztalnál kéne ülni, hanem rohadt gyorsan megváltoztatni néhány törvényt, kirúgni néhány embert, mintha ők tehetnének az egészről és jelezni, hogy kész van.

Ennyi az egész, még egy folyamatosan leépülő politikus is megértheti, ha odafigyel.

De nem figyel oda, csak a hangokra, amelyek a fejében szólnak, és azok azt javasolják, hogy várjon.

Ennek csak egyetlen kimenetele lehet: megérkezik Buffalo Bill, beveszi őt a cirkuszába, és Orbán Viktor szerte Európában önmagát fogja alakítani, amint ül az asztalnál és várja a tárgyalódelegációt. Nem lesz ugyan akkora sikere, mint Ülő Bikának, aki mégiscsak egy törzsfőnök és sámán volt, lehetett mire büszke, de a gyerekek, asszonynépek és ráérős ficsúrok azért majd megnézik, dobálnak neki rágcsálnivalót és aláíratják vele a vicces alaptörvényt, amit eltesznek emlékbe.

Ricsaj lesz és villogó fények, a töppedt fejű öreg ex-miniszterelnök pedig néha dühösen felnéz, jönnek-e már az IMF emberei, majd visszaejti fejét a mellére és érthetetlen nyelvén valamit motyog magában. Ha valaki megpróbálja megdobálni aprópénzzel, azt természetesen elvezetik.

A háttérben ott áll Mozart szobra, ami időközben mégis elkészült.

Egyetlen, de óriási különbség csak az lesz, hogy amikor Ülő Bika járta a világot Buffalo Bill vadnyugati show-jával, az nem az ő szégyene volt.