Ma, 14:03

Nincs indok, ami itt tartaná az energiacégeket, ha a lakossági szolgáltatást tényleg nonprofit tevékenységgé teszi a kormány. A burkolt államosításhoz akár ezer milliárd forintos hitel is kellhet.

Egyelőre nincs hivatalos javaslat - leginkább kormányelőterjesztés - arról, miként kell értelmezni azt a miniszterelnöki kitételt, hogy az energiacégek a lakossági szolgáltatást nonprofit formában végezzék. Persze, nem a nonprofit szó okoz fejtörést. Az annyit tesz, hogy a közmű szolgáltatók nem realizálhatnak profitot azon az energián, amit az embereknek adnak el. A hivatalos kormányszóvivői magyarázat szerint persze ez nem jelenti azt, hogy egyetlen fillért sem termelhetne pluszban az energiacég: a vásárlás és rendszer-fenntartás költségeit kivasalhatná a lakosságból, de az osztaléknak búcsút kellene mondania. Magyarán, a nonprofittá erőszakolás egyik útja, hogy az állam addig csökkenti, amíg eltűnik a "lakossági haszon".

Ebben az esetben indokolt a kérdés, hogy miért is érné meg a külföldi befektetőnek. Ha saját tőkét fektetett be, akkor sincs semmi értelme, hogy egy hatalmas, profitot nem termelő összeg feküdjön az infrastruktúrába, amit egyébként rendszeresen kell fejleszteni és karbantartani. Ráadásul a befektetés soha nem térül meg. (Ha hitelből nyomult a szolgáltató, akkor még erőteljesebb a megtérülési kényszer.) Emlékeztetőül: Varró László az index.hu-nak adott interjújában a rezsicsökkenés hullámaként már áramkimaradásokat vizionált. Ugyanis, magyarázta a Nemzetközi Energiaügynökség gáz- és villamosenergia piaci divíziójának vezetője, a hálózatok műszaki színvonala fokozatosan romlik. Ha a hálózati fejlesztések elmaradnak, ennek következményeként ellátási zavarok jöhetnek. Magyarországon - a 2011-es gyakorlatot nézve - egy tipikus hálózati elemet 150 évente cserélnének le. Csakhogy egy ilyen berendezésnek nem 150 év az élettartama, hanem például egy vezetéknek 30-40 év, egy transzformátornak nagyjából 20 év.

Az augusztus végi adatok igazolni látszanak a szakembert : a 2013 második negyedévére vonatkozó beruházási statisztika azt mutatja, hogy az energiaszektorban továbbra is csökken a beruházási hajlandóság, az idei első félév az elmúlt 5-6 évben a legalacsonyabb beruházási értéket produkálta, mindössze 38,4 milliárd forint értékű beruházás valósult meg a hazai energiaiparban, ami 13,4 milliárd forintos visszaesést jelent 2012 első félévéhez képest. (Megjegyzendő: az erőteljes recesszió azért csak most érezhető igazán, mert a hatalmas szektor a "nehézségi erő" okán jóval lassabban reagálta le a 2008-ban kirobbant válságot: a recesszió előtt megindított beruházások zöme megvalósult. Igaz, a 2011-es beteljesedés után az energiaszolgáltatók erőteljesen visszafogták a fejlesztéseket. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a lakosság százmilliárdos nagyságrendben nem fizeti a sárga csekket, így az energiatársaságok még kevesebből gazdálkodhatnak.

Magyarán, az állam addig csökkentheti az árakat, míg a szolgáltatók úgy érzik, ideje menniük. Nyilván a miniszterelnök is erre jutott, hiszen mint mondta, a társaságok "megkereshetik az államot, hogy nem kívánnak nonprofit tevékenységet folytatni. És itt van az eddigi beruházás, tárgyaljunk róla". Persze, ebben az esetben nem a lakossági szolgáltatás nonprofittá tételéről, hanem remek fedősztorival ellátott államosításról van szó, aminek a végén az adófizetők állnák a cehhet, hiszen a költségvetés ez esetben kénytelen megvásárolni az energiatársaságokat. Az állami akvizíciók pedig nem a racionalitásukról ismertek. Példának okáért az E.ON-ért fizetni tervezett 260 milliárd becslések szerint a háromszorosa a cég piaci értékének. (Ahogy durván túlárazva, mintegy 500 milliárd forintért vásárolták meg a MOL-pakettet is.) És "kicsiben" sem megy ez másként: Budapest is mintegy 15 milliárd forintot volt kénytelen leszurkolni a Fővárosi Vízmű kisebbségi tulajdonáért, noha ennél kevesebbet ér. 

Egyes kalkulációk szerint a hat-hat regionális áram-, illetve gáztársaság megvásárlása mintegy 1000 milliárd forintot emésztene fel - ilyen irdatlan summát csak hitelből tudna előteremteni a költségvetés. A kölcsönt persze az adózok fizetnék meg. Ráadásul az adóforintok költésének vélhetően a vásárlással sem lenne vége, hiszen a gázbizniszben a költségek domináns részét vagy importált földgáz, vagy importált berendezés adja. Ezeket euróban vagy dollárban, és piaci árfolyamon kell megvenni. A Gazprom vagy a Siemens nem mérlegeli, hogy nálunk mennyit keres egy ápolónő vagy egy tanítónő, és az sem hatja meg, hogy milyen anyagi helyzetben leledzik a magyar büdzsé. Magyarán: ha a lakossági tarifa nem fedezi a költségeket, akkor a hiányt a költségvetésnek kell kipótolnia, megint csak az adózók pénzéből. Ha pedig ez a forrás elapad, akkor jöhetnek az újabb adók vagy megszorítások.

nepszava.hu