A miniszterelnök azt állítja: neki papírja van arról, hogy jó úton jár. Úgy gondolja, hogy amit eddig művelt az ország gazdaságával, az „történelmi áttörés”; az Európai Bizottság papírja igazolja elhíresült jobb kezének unortodox túlmozgását, meg az ő dacos-kurucos szembeszegüléseit.
Orbán büszkén lobogtatja a brüsszeli országjelentést, mámorosan próbálja elhitetni velünk, hogy idehaza minden rendben van. Ne tartsuk különösnek, ha netán azzal is előáll: egész Európa őt csodálja. Ne ellenkezzünk, ne vitatkozzunk vele. Így is elég zaklatottnak és kimerültnek látszik, nyilván nem emlékszik arra sem, hogy kiktől, milyen módszerrel, mennyi pénzt kellett elszednie ahhoz, hogy Brüsszel ne vonja meg tőlünk az uniós támogatást.

Arról a nyugat-európai fővárosról van szó, amely most – láthatjuk – elismeri, méltányolja őt, habár nemrégiben még gyarmatosítani akarta hazánkat, lekezelte szabadságharcot folytató nemzeti kormányunkat, amely ugyebár szembenéz a diktátumokkal, nem enged sem Moszkvának, sem Brüsszelnek, jelentsen ez bármit is.

Néhány elemző szerint a miniszterelnök mindig tudja, mit beszél – mi ebben nem vagyunk olyan biztosak. Próbáljuk követni szövegeinek kacskaringóit, de amikor előadta, hogy ő a nyolcvanas években „nem a diktatúra ellen harcolt, hanem azok ellen, akik a diktatúrát csinálták”, egy pillanatra mégis elállt a lélegzetünk. Csak nem? Bár némelyek úgy hiszik, Orbán csak szót tévesztett, szerintünk visszamenőleg is eszmét váltott, illetve nincs már olyan esztelenség, amelyet ne tudna megmagyarázni a pártszolgálatos bértollnoksereg, amelyből ne lehetne szállóige, netán transzparens egy kormánypárti békemenet élén.

Nemcsak fáradtnak látszik, durcásnak is. Állandó sértődöttsége átjön diplomáciai mosolyain, egész politikai marketingjén, amely gyakorta nélkülözi a minimálisan elvárható modort és logikát; egész oldalas pimasz és hazug hirdetésekben támadja az IMF-et, amelytől több tiszteletet követel, és egyben pénzt remél, de hetykén azt üzeni: nélkületek is jól megvagyunk, harcaink sikeresek, sarcainkat csak most kezdik utánozni szerte a kontinensen.

Lódításaihoz kevélyen domborít, de ez sem kompenzálja érvei laposságát. Szónoklatainak bizonyos részletei szorongásaira utalnak, meg arra, hogy adott esetben rémképeitől milyen irányba menekülne: „Reméljük, a demokrácia helyett nem kell új politikai rendszert bevezetni.” Ezt a rejtélyesnek tűnő kijelentést nem nehéz megfejteni: fékezhetetlen hatalmi ambíciójától hajtva egyszerre készíti elő magának az utat és az ürügyet.

Szellemesnek és találónak szánt hasonlatai egyre zavarosabbak és durvábbak. Már leszállt a döglött dakota lóról, most a fejbe vágott döglött kutya van műsoron, meg az, hogy pénzügyi szempontból „Magyarország az Európai Unió sikeres országainak csoportjába tartozik”. Nyomatékkal mondja: „Ez most először világos!”

Ne civódjunk vele, ha világos, hát világos. Sötét sejtéseinket jobb, ha visszafogjuk, hiszen Orbánnak egyébként is joga van előadni mindenféle kényszerképzetét.

Tudják: papírja van...

Mester Ákos