Lerogyott a kanapéra és majdnem rágyújtott az asztalon felejtett cigire. Pedig nem dohányzik, de most jól jött volna valami amivel babrálhat, amivel elterelheti a gondolatait a kinti világról. Fáradt volt, a tömeg ellenére magányos, úgy érezte nem érti őt senki. Ez pedig mindig feldühíti. Mit képzelnek? Irányítani akarják? Őt? Pedig ha ő egyszer kinyitja a száját, ha ő egyszer elkezd beszélni – hajtogatta magában, de hamisan csengett már ez a saját fülében is. Megcsúfolták. Megcsúfoltatták őt maga magával. Rohadtak!

Az volt a baj, hogy egyedül hagyták. Nem súgtak és nem integettek, nem adták semmi jelét, hogy baj lesz. Igaz a miniszterelnökök találkozóján módjuk sem volt erre, de azért tartja őket, hogy ezt megoldják. Mindent oldjanak meg. Időben! Neki ne jöjjenek, hogy ezt egy miniszterelnöknek magától is át kell látni, mert olyan egyszerű. Ne mondják, hogy hetek óta ezt szajkózta mindenki, mert aki a földre köp az egy földre köpő liberális mentségkereső az úristenit neki! Ő itt hajnalig tartotta a frontot, védte a szuverenitást akár gyerekkorában a felcsúti pajtát az utolsó szó jogán is! Nem, nem és nem! - ezt mondta. Mert ezt akarta mondani, és mert ezt csak ketten merték a Cameronnal. A többi nyápic meg csak lapított, mint az ötvenharmadik liter házipáleszt főzető jövedéki adócsaló.

Valósággal belerészegedett a pillanatba. Ébresztő puhányok! - ordította magában - na ki a kemény, Európa? Ki a király, a császár akit nem irányítanak?? Hol vannak a kincstári firkászok akik szétviszik a hírt? Hol adhatok interjút, hol mondhatom mindenki szemébe, hogy nesztek koki, köll-e még? Hol vannak ezek mikor beszélni, mit beszélni, ordítani akarok?! Élvezettel nézte a durcás és meghökkent arcokat a tömegben. Hogy be vannak tojva, muhaha, tele van a gatyesz kiscsikók, teccettetek volna....

Megragadta egy erős marok a felkarját, és húzni kezdte maga után. Tiltakozni próbált, de testi ereje kisebbnek bizonyult, így hagyta magát a terem csöndesebb részébe vonszolni. Körbeállták és eltakarták. Az egyiket megpróbálta bokán rúgni mert kitakarják a tévéstábok elől, vergődött, mint választási malac a Lada csomagtartóban, fújt némi nyálhabot, de nem szabadult. A fölé tornyosuló alak szája mozgott, ő pedig nem akarta meghallani, nem akart ráfigyelni ebben a történelmi pillanatban. IMF, költségvetés, államcsőd szavak repkedtek, ő meg kezdett kijózanodni az eufóriából: mivan, mivan-mivan-mivan? A tag pedig magyarázott az IMF-ről, aminek legnagyobb százalékú szavazatával az Unió bír. A kölcsönről, amit az Unió nélkül nem kapunk, mert nem kaphatunk. A fiskális fegyelemről, aminek harsány nemezése olyan, mintha magát rúgná tökön, hisz emlékszik, nem? Nem? Tényleg nem? Pedig az ő elnöksége alatt dolgozták ki a hatpontos csomagot ami kimondja, túlköltekezés esetén belebeszélés és picsán rúgás lesz a sorsa a renitensnek! Pont azt nem akarja aláírni, ami a nevéhez fűződik? Meg különben is emlékezzen mit művelnek éppen a költségvetéssel és a GDP növekedés számaival.
De a Cameron – kezdte, de leintették: Cameron védi a City-t, neki a pénzügyi piacokra is figyelnie kell. Mi az hogy védi a szitit? – sziszegte – adok én nektek olyan szitit, hogy fal adja a másikat! Nekem 19 megyére 23 megyei jogú városom van! Sőőőt, ha akarom 3200 városom lesz és mindet magamról vagy a családtagjaimról nevezem el, a mindeneteket! Az már a kommunizmus határát súrolná, nem? – kérdezte egy hang, mire elgondolkodott és ennyit mondott: háát, talán. Mire fölocsudott Szijjártó már a feléjük tartó EU küldötteknek magyarázta: Orbán Viktor miniszterelnök nem mondott nemet, a hivatalos álláspontja: talánra.

A szálloda felé nyugtalan volt. Nem értette ami történik, nem látta be miért kellett neki olyan butaságot mondani, mint a talán. Ő ilyet nem szokott, és nem is illik hozzá. Ő egy bevállalós igen, vagy egy határozott nem, de semmiképpen nem egy bizonytalan, a semmi közepén tántorgó talán. Alvás helyett is ezen rágódott, így kialvatlanul és morózusan zuttyant a limuzin hátsó ülésére ami visszavitte a helyszínre. Útközben felvázolták a forgatókönyvet: első dolga lesz hivatalosan is megerősíteni a talánt. Mindent megszerveztek, a sajtót hazaküldték, a Központi Hírgyár lesz csak jelen az eseményen, ezzel talán nyernek egy kis időt. Kiszállt a kocsiból, arcát csípte a hideg, remélte legalább ez természetes pírnak látszik majd a kamerák előtt, és nem pofaégésnek. Aztán mit volt mit tenni, odaült és kimondta hivatalosan is.A délelőtt megviselte. Érezte a sanda pillantásokat, elcsípett egy mondatfoszlányt, hogy a britek a Twitteren azon röhögnek, hogy azokkal a magyarokkal eveznek egy naszádban, akiknél veszélyben a demokrácia, és azt érezte felrobban ha nem csinál valamit. Körbe ülték a megmondóemberek, akik észérveket sorakoztattak az igen mellett, hajtogatták hogy nincs idő meg csináljuk már, Viktor, ő pedig csak nézett maga elé mélán. Mit tegyen? A talánja után üljön oda, és mondja bele a kamerákba, hogy bocsesz, inkább legyen mégis igen? Csinálhatja ezt a saját szájával? Azzal a szájjal, ami szerint itt a kokit meg a sallert ő osztja? Legyen az a látszat, hogy ennek ellenére kapott egyet és lefejelte a tárgyalóasztalt, azóta meg úgy bólogat, mint nejlonkutya a Videoton hangfalak között a Wartburg ablakban? Azt már nem! Mondja valaki más, mert ezt kívánja a Haza. Meg a NER. Meg az ő egója.

„A magyar kormány hajlandó aláírni az eurozóna tagállamainak kormányközi megállapodását, a magyar kormány nem utasította el a szerződés tervezetét." - mondta Győri Enikő európaügyi államtitkár.

Fáradt volt és teljesen kimerült. Nem akart már foglalkozni ezzel az egésszel. Gyurcit akarta, a Kusza Tekintetű Gyurcit, aki soha nem tette volna ezt vele. Ő hűséges és nem mond ellent. Ő az igazi lelki társ, aki tényleg megérti a gondolatait, aki belelát a fejébe. Hiányzott. Őt már nem tudta pótolni a saját szobabohóca, Szijjártó sem. A zsibongásban elképzelte amit Gyurci majd más értelmezést ad ennek az egésznek, és valahogy majd diadalt farag utólag a vesszőfutásból. Addig meg majd utálja ezeket, akik most arra kényszerítik megint, hogy sajttájazzon és kénytelen legyen maga is kimondani azt a rohadt szót amit ma nem akar többet hallani!Elkeseredésében elővett a hazait és megterített a dohányzóasztalon. Egy kis kolbász, egy kis házi kenyér, hagyma, és kitette a lapos üveget is tele hazaival. Azt hitte ez majd megnyugtatja egy kicsit, és nem kell rágódnia mi várhatja itthon. Az interneten már megint rajta röhögnek a rohadékok, kommentek százaiban ócsárolják, leszólják a kiállását, kiröhögik minden próbálkozását, mert ezek a szarházi trollok nem értik meg őt. Húzott egy mérgeset az üvegből, majd egy hagymás büfi kíséretében sóhajtotta bele az éjszakába:

– Ezek fognak szavazni 2014-ben. Bazmeeeeg!

Varánusz: Orbán: ha én egyszer kinyitom a számat!