Panelfalon lóg a trikolór, otthoniban könyököl az ablakban az emeleti család. Ám a Nagy Ember még nem ért Ceglédre. Lent már az út menti rézsűre gyűl az ünneplő közönség: a helyi kardigánok, a kabátkák és blézerek, a babakocsik, a derekaknak döntött biciklik, a Csemege-nyugdíjasok, a kiskutyások, a baseballsapkák, a karba font és a hátra kulcsolt kezek.

– Neved? – kérdezi egy lobogó hajú lány, a mappája fölött rám vár a tolla.
– A tiéd? – kérdezek vissza.
Megütközik, mosolygósra vált:
– Csak a regisztráció miatt. Miniszterelnöki Hivatal.
Bemutatkozik. Robotmunkás. A főnöke is az, „futószalagon” avat: délelőtt Mezőtúron és Karcagon adott át egy-egy üzemet. Éppen idetart, hogy a felújított uszoda szalagját átvágja. A medencékben ugyan február óta úszkál az ünneplő közönség, de a kampány márciusban zajlik, így most kell ünnepelni, és punktum.

– Úszótársak vagyunk, ez köt minket össze – mondja egy középkorú asszony, és pirospozsgás, decens barátnőjére mutat. Mesélik, gyönyörű itt télen, amikor a termálvizű, nyitott medencében az úszókra nagy pelyhekben hull a hó. Mondják, a zuhanyzók már nagyon rossz állapotban voltak, mégsem kaptak el ott betegséget, nem ám! A takarítók példásan dolgoztak. – Nem beszélünk a politikáról. Én a Fodor Gábort szeretem, meg a liberálisokat. Mindig rájuk szavazok.

– Én meg a mostaniakra, mert szeretem a stílusukat, hogy olyan nyugodtak – szól közbe a társa.
– Nem erőszakosak?
– Dehogy! A fideszesek megbízhatóbbak a többieknél.
Elvégre a kiégett fű helyén is felgereblyézték a földet.

Ünnepi a díszlet: térdig érő piros oszlopok között kanyarog a nemzetiszín szalag. A színpadon a ceglédi címerszínek, kék-sárga virágok, oldalt kivetítők. Hátha itt lesz az egész környék. De túlbecsülték a tömeget.

A kék sujtásos fúvóscsapat a Szentek bevonulását játssza. Ritmusra jönnek a potentátok, integető tekintettel, sziával, puszival. A férfiak talpig fekete öltönyben, narancsos kravátliban, a nők koktélruhában – outfitjüket narancsrózsával dobva fel – sétálnak az úttestnek anyakönyvezett kifutón a rézsű népe előtt. Az uszoda mellett VIP-járda várja őket, ahol katonák, papok, sportolók (Kemény Dénes vízilabdatréner, Ungvári Miklós cselgáncsozó, Jansik Dávid és Szilárd úszók) és mindenféle rendű-rangú vezetők (Beck György, a Vízilabda Szövetség társelnöke, Pesti Imre kormánymegbízott) vesznek el a kedélyfokozó parolákban.

– Ez az én hazám – nyit a színpadon Varga Miki Nagy-Magyarország-nyaklánccal, címeres kitűzővel, hogy aztán félplébekes újkori polbít dalokban őrizzük a lángot, vigyázzunk a határon túli magyarokra, no és reméljünk.

Végre Orbán Viktor is megérkezik. Fekete kisbusz, fekete öltönyösök. Magyarország „örökös” miniszterelnöke végigjattol a VIP-járdán.

– Éljen a szabad sajtó! – emigrál tőle az úttestre, éppen mellénk Lázár János.

Hogy mit keres Cegléden? Azt mondja, a „főnökkel” járja az országot, ha az adott település és a kormányzat közötti „elvarratlan szálról” esik szó, adatokkal segíti a korteskedő Orbánt.

– Jól tájékozott optimista vagyok – mondja április 6-ról, bármit jelentsen is a mondat.
És ahogy jött, el is vegyül a ceglédiek között.


Nem csoda, hogy Lázár optimista, a ceglédi körzetben jól áll a Fidesz szénája. Az Abonyt, Ceglédet és Nagykőröst magába foglaló Pest megyei 12. választókerületben Romhányiné Balogh Edit független abonyi polgármestert indítják a kormányváltók. Őt az Együtt–PM jelölte.

– Mérsékelt balközép vagyok – mondja a telefonba.

Romhányiné a rendszerváltás előtt háziorvos volt, aztán tisztifőorvos, ’90 óta abonyi képviselő. A mostani választáson ellenfele Földi László ceglédi fideszes polgármester lesz. A Republikon Intézet elemzése a jobbos jelöltet hozza ki potenciális győztesként.

Hogy miért húz a Fidesz felé a környék?

Romhányiné szerint a főleg mezőgazdaságból élő lakosság nem bocsátotta meg az ötvenes, hatvanas évek erőszakos téeszesítését. Azt mondja, gáláns volt vele a fideszes jelölt, névre szóló meghívót küldött neki az uszodaavatóra. Ám a kormányváltók jelöltjét mégsem látjuk az ünneplők között, könyvvizsgálójuk temetésére kellett mennie.

Mondja, a helyi DK és az MSZP tüntetést akart szervezni Orbán ellen, de lebeszélte őket:
– Nem kell olyan beruházás ellen tiltakozni, amelyik jó a városnak, hiszen a negyvenezres településnek van saját úszócsapata. Az uszoda 1933 óta működik. Persze ha stadiont avatnának, ahhoz én is másképp álltam volna.

Érthető a tüntetést forszírozók indulata: amikor Bajnai Abonyban járt, a Jobbik az egyik térre akasztófát akart állítani, és jobboldalhoz köthető emberek körtelefonokkal igyekeztek összezavarni a Kormányváltók programjára igyekvőket.

Azt hallani, nemcsak a baloldalt aggasztja a Vona-párt előretörése: a fideszesek is tartanak attól, hogy bizonyos körzetekben a dobogó második helyére állhatnak a szélsőségesek.

– Ünnep, hogy megújult a város uszodája – csap bele Földi László, aztán jön a sikerpropaganda, el-elúszik a figyelem.
– Itt láttam meg először a későbbi feleségem – mutat a vizescentrum főbejáratára Beck György.
– Sokan vannak itt olyanok, akik nem csak az uszoda miatt jöttek – veszi át a szót Orbán. Ígéri, mellőzi a pártkampányt, de beszél majd a választásról. – A jó ízlést betartva – figyelmez a mutatóujjával.
Ez bizony cirkuszi mutatvány lesz.

– Jó látni, hogy gombamód szaporodnak a sportlétesítmények – kezdi. Ő csak tudja! Felcsúti házából is rálátni egyre. – Hiszem, hogy több van ebben az országban, mint amit gyakran magunk is elhiszünk róla – folytatja.

A tömegben felemelkedik egy Csak a Fidesz! feliratú tábla – péklapátra erősítve. Az Orbán-korszak szimbóluma lehetne.

A miniszterelnök nagy ívvel kanyarodik rá a kampányra. Először kiderül, hogy a kis Viktor és vele a „dunántúli fiúk” a történelemkönyvből hallottak először a Pest megyei kisvárosról. Kossuth ugyanis az itteni piactéren mondta el gyújtó hangulatú beszédét, ami miatt kétezer önkéntes lépett be a forradalmi seregbe.

És ezzel meg is érkeztünk: 
– Nem fogyott el a regimentünk, az eső sem esik, ami arra a híres kalapra hullott, de harcba hívom Ceglédet – jut el a lényeghez.
Kár; hol az ígért jó ízlés?

Azt mondja, újabb csatákat fogunk vívni a természettel, a brüsszeli bürokratákkal, a pénzvilág embereivel. Ehhez pedig egység kell. Uszoda se lett volna, ha 2010-ben nincs egység, meg rezsicsökkentés se. Érthető, ugye?

Visszasüpped, kishitűség, reménytelenség, mocsár – szónokol. Csak a szavakat jegyzem meg, az üzenet már elhangzott.
Aztán még leborul a nemzet nagysága előtt: – Férfiak volnánk, nem kenyerünk az érzelgősség, de köszönöm a ceglédieknek a biztatást.
Megtapsolják. Ő hálából a helyi potentátokkal megtekinti az erre az alkalomra rendelt úszóedzést. Sajtó nem lehet jelen, pedig Magyarország a medencében is biztosan jobban teljesít.

Nekünk Kovács Kati maradt, a fekete ruha és a zöld blézer, meg a szintis bácsi a kék-sárga virágok között. Kis jóindulattal hetvenes évekbeli a fíling, de végre jön a dal, amiért megmozdulnak a lábak, és a színpadhoz közelebb húzódik a közönség: „Maradni esztelenség, elmenni képtelenség, bilincsben él, aki téged így szeret.”