Orbán a világ ellen

• Seres László

2012.01.15., 14:00 2012.01.15., 17:27 9078 27

A nemzeti együttműködés rendszere sem a magyarokkal, sem más nemzetekkel nem képes együttműködni. A rendszer békés egymás mellett élést akart a világ maradékával, kicsit félreismerve a Magyarországon kívüli világ némely lényeges elemét, működési módját, ilyeneket.

„When I'm drivin' in my car
and a man comes on the radio
he's tellin' me more and more
about some useless information
supposed to fire my imagination.”
(The Rolling Stones: I Can't Get No Satisfaction)

Magunkra maradtunk. Országunk első embere a szent meggyőződés lángpallosával vívja szabadságharcát a minket szántszándékkal gúzsba kötő Nyugattal szemben, s eme meggyőződésében segítségére van a gyorsnaszádot repítő keleti szél, a sziklaszilárd kínai-szaúdi tengely, az unortodox gazdaságtan, a kereszténység VV-sített változata, valamint az a kádári szervilis tömeg plusz lakájmédia, amely azért fogadja el minden szavát, mert ő mondja.

De mit mond ő? Mi motiválja Orbán Viktort, mi lehet a célja? A közeli, khm, vállalkozók és lobbisták kézből etetése? Az ország teljes átnevelése, elhoffmanrózsásítása? Létező kis pártokkal dekorált, olajozottan működő pártállam létrehozása? A középosztály létrehozása, majd – ideiglenes, alig pár évtizedig tartó adópolitikai ellehetlenítés után – helyzetbe hozása? A legközelebb még a Krugman-féle NYT-blogger járhat az igazsághoz, aki szerint Orbán egyszerűen csak 25 évig hatalomban akar maradni, ennyi.

Zárjuk rövidre a történetet, véletlenül se spekuláljunk vagy shortoljunk: teljesen mindegy, Orbán mit akar. Az eredményt látjuk. Az irracionalitás mint rendezőelv olyannyira átvette a terepet, hogy még komoly gondolkodó is halál komolyan elképzelhetőnek tartja pl. a szándékos államcsőd, mint cél előidézését. Ami feltételezi azt, hogy Orbán még azon az áron is uralkodni akar, hogy az a 93 ezer négyzetkilométernyi izé, ami valaha a hazánk volt, nagyjából annyit ér majd, mint egy bolgár szakmunkáról lekoppintott doktori disszertáció.

Hagyjuk is a szándékot, az Nürnbergben vagy Hágában sem szempont. Bőven elég, ha megnézzük, mit csinált eddig az országgal. Ez ugyan kellő magyarázattal nem szolgál, de arra azért jó, hogy világosan lássuk, mi vár ránk a ciklus hátralévő, kétszázhúsz esztendőnek tűnő két és fél évében.

*

Magyarország az EU és Amerika páriája és szégyenfoltja, ami nem nagy csoda. Magyarország pro forma köztársaság, de facto alkotmányos pankráció, hivatalos nyelve a schmitt, fizetőeszközén alkotmányosan nem lehet változtatni, a nép jellemző állapota a borderline személyiségzavar.

A nemzeti együttműködés rendszere sem a magyarokkal, sem más nemzetekkel nem képes együttműködni, sőt politikai és gazdasági autarkiát épít. Miközben a vicc az, hogy egyáltalán nem ez a célja – a rendszer békés egymás mellett élést akart a világ maradékával, kicsit félreismerve a Magyarországon kívüli világ némely lényeges elemét, működési módját, ilyeneket.

Magyarország első emberét náci egyenruhában ábrázolja a Le Monde karikaturistája, a Le Soir kalóznak nevezi, akinek módszerei „üvöltést váltanak ki Európában.” A The New York Times szerint „vészjóslóan” távolodunk a demokráciától – és mindez még nagyjából a legkíméletesebb, amit a nyugati sajtó az elmúlt hónapokban megeresztett róla. Rólunk. A „konszolidáció” és a valóságtól való „elrugaszkodás” olyan fokú, hogy heteken belül ismét az ENSZ napirendjére kerülhet a magyarkérdés.

Igen ám, de van ezzel szemben egy másik valóság. Az, amelyről ideje lassan tudomást vennie a sok orbánofóbnak, akiket könnyűszerrel elvakíthat a nyugati hiperaktivitás, a napi Facebook-os vicc- és kritika-termés, melyek már-már egy tömeges népi felkelést vetítenek előre: az utca „elsöpri” a nemtetszikarendszert, a piacok „megbuktatják” Orbánt, és utána megint minden jó lesz. Nem lesz jó. Utána is itt él velünk az a sok ember, aki támogatásával vagy passzív közönyével életben tartja a rendszert. Bármilyen rendszert, csak mondják meg neki, mi az állás, és neki ott mi a dolga.

Ezt a velünk élő párhuzamos fideszes világot építi Orbán régóta, és ha úgy látja, hogy homokszem (ill. esetünkben: a teljes Kalahári-sivatag) kerül a gépezetbe, akkor frusztrált. Frusztrációját pedig oly módon fejezte ki legutóbb, hogy külföldi újságírók előtt az I Can't Get No-t idézte a BBC tudósítója szerint. Nick Thorpe felidézi, hogy Orbán neki 2010 őszén azt mondta, most „nem a fékek és egyensúlyok idejét” éljük, amiben, ha az idézet pontos, egyrészt a most, másrészt az egyensúly az érdekes, hiszen a fékek és ellensúlyok kiiktatása nyilván nem csak a mostnak szól. Megáll az idő, óra indul.

*

Orbán pedig továbbra is ül az autóban, a pályán meg az elkoptatott közhely szerint mindenki más szembejön. Mindenki más? Nem, ott utazik vele a lelkes, de borzalmas tagság, a „békemenetelő” holdudvar, klientúra, a Simicska- és Széles-művek teljes alkalmazotti köre, amely a jelek szerint komolyan úgy gondolja, hogy nemes szabadságharc folyik, csak éppen abban egyelőre csatát vesztettünk. Eljött a kapituláció ideje, feltett kezekkel bár, de okosan, ravaszkodva, és mindig a Nemzet Érdekét nézve, de meg kell állapodni a rontásunkra tört zúgó viharral.

„El akarják taposni az országot” - üvölti a Magyar Hírlap címe, amelynek fejléce alatt azért helyet kap az igazán fontos hír is: „Lezsák csatlakozik a békemenethez.” „Brüsszel fogást keres rajtunk” - hörög a Magyar Nemzet egy hasábon, a fő helyet ugyanis itt is a lényeg foglalja el a címlapon: „Washington óvó tekintete Gyurcsányon”. Meg a buzikon, ez a kettő a lényeg. A kormányhoz való távolságtartást kicsit kulturáltabban kerülő Heti Válasz címoldalán maga a vezénylő tábornok, sárga esőkabátban, utalva a legendás meglátásra, mely szerint ha orkán jön, fel kell venni az esőkabátot.

Ez az a réteg, amelyik a Kádár-kor jó ideig hatékony hazugságát átvéve azt hirdeti, hogy ha a kormányt Nyugaton támadják, azzal valójában „minket”, magyar embereket támadnak. Mert mi kiállunk a szuverenitásunkért, ők meg „eltaposnák” azt. Mert mi modellértékűek vagyunk, sokan „kopíroznának” minket, és Brüsszel meg akarja akadályozni, hogy a páratlanul sikeres unortodox különút példát statuáljon (már amennyiben különutak tudnak statuálni). Ilyenek ezek. „Féltik a pénzüket”, a nemzeti cégeiket, a bankjaikat, a nemzeti kajajegy-rendszert – igen, így már minden érthető.

A haza nem lehet ellenzékben? De, most ott van, és egy másik Stones-dalt dúdol: „You're obsolete my baby, My poor old fashioned baby...” (Out Of Time).