Vártam, vártam, vártam, hátha történik valami. De persze nem történt: ez, régóta tudjuk, egy következmények nélküli ország. Nekem meg inkább Naivisztánban kellene élnem, és nem itt. A lengyelországi lehallgatási botrány magyar száláról beszélek természetesen.

A lengyelországi lehallgatási botrány magyar száláról beszélek természetesen. Nem a miniszterelnök úr feltűnő oroszbarátságáról, annak minden részletét, beleértve a nyelvészetieket is, már kimerítően pertraktálták szerte az unióban, hanem az olajcég elnökének történetéről. Hogy egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy magyar olajcég, kinek elnökét egy szomszédos országban komoly bűncselekménnyel gyanúsították meg, és elfogatóparancsot adtak ki ellene. Ebből neki hazai pályán semmi hátránya nem lett, hiszen mi másképp vélekedünk az esetről, de szegény vezérelnök nemigen utazhat azóta Európában: és ez fájó veszteség az ő magasságában. Nem csoda hát, hogy szeretett volna kibújni a hurokból, kifőzték hát a jogászai, hogy valaki perbe hívja itthon ebben a tárgykörben, s a bíróság legott fel is menti, és ez az ítélet mentesíti aztán külhonban is: jöhet-mehet kedvére.

Ezt a remek plánumot mesélte el a magyar olajvezér a lengyel olajvezérnek, s ezt mesélte tovább a lengyel miniszter barátjának egy varsói étteremben, irigykedve egy kissé, hogy minálunk milyen olajozottan mennek a dolgok. Merthogy a magyar olajgarcha még azzal is eldicsekedett (a lengyel szerint), hogy a független bíróság ripsz-ropsz meghozza majd a felmentő ítéletet, így ő a nyáron már repülhet.

Nem tudjuk persze, mindez igaz-e vagy sem. Hogy a lengyel azt mondta-e, amit hallott, vagy az ujjából szopta az egészet. Ilyenek ezek a polákok, kitalálnak mindenfélét. A magyar olajcég nem is kommentálta az esetet, mendemondákkal, mondván, ők nem foglalkoznak. Mi mást is tehetnének?

De a bíróságnak csak kellett volna valamit mondani. Hisz ez a történet, úgy, ahogy van, lehallgatás nélkül is botrány. Hogy valaki kreál egy ügyet, maga hozza a feljelentőt – családban marad –, s aztán előre megmondja nemcsak az ítéletet, hanem a kihirdetés időpontját is.

Senki sem érzi úgy, hogy valamit szólnia kéne?

Egyébként arra is nagyon kíváncsi volnék, hogy zajlik ez a történet a valóságban. Hogy az olajember felhívja a törvény emberét, ugorjon föl hozzá pár percre, volna itt egy javaslat? És amikor a törvény embere megérti, mire volna igény, bólint, és azt mondja, menni fog, bízd rám a dolgot. Esetleg adj egy interjút utána, hogy mennyire izgultál. Vagy az egészet a titkárok intézték, akik félszavakból értik egymást? Vagy csak egy SMS ment, aztán valami pompás kerti partin ittak egymás egészségére?

Remélem, nem valami elegáns étteremben beszélték meg a dolgot! Mert az mostanság nem biztonságos. Lehetne aztán magyarázkodni doszt.