Várhelyi Attila
Nem szeretnék a jó Pangloss mester szerepében
tetszelegni, és azt állítani, hogy a szocialista- szabaddemokrata
kormányok idején kisded hazánk volt a mindenható kalpagján a bokréta, de
az azért mégis soknak tűnik, hogy még a ma reggeli légyszarért is „a”
Gyurcsányt teszik felelőssé azok, akik képtelenek rendeltetésszerűen
használni a légycsapót, holott a hozzávaló állami támogatások (vö:
használati utasítás) teljes arzenálját bírják; közülük is kifejezetten
rühellem a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, aki Kálmán Olga
színe előtt képes volt a szájára venni a felsőoktatásért tüntetők
„elejét”; és még a bőr sem sült le egészséges tápláléktól fényes szép
nagy arcáról, amikor meg kellett volna magyaráznia, mégis miként jutott
arra a triviális következtetésre, hogy a HÖOK elnöke két kollégium és
három egyetemi büfé privatizációja közben a hazát is árulja.
Ez a Parragh azóta van a „bögyömben”, amióta elintézte Őfelségénél,
hogy a vállalkozásoknak kötelező legyen a kamarai tagság, és az ezzel
járó kötelező tagdíj; miközben az a szomorú valóság, hogy az így megfejt
vállalkozások leginkább csak azt fizetik meg, hogy a kormánynak –
számos szóvivőjén, „hetiválaszán”, „magyarnemzetén”, békemenetén, az
alkotmánybíróságon, a professzorok „vattányi” körén és az egész
„századvégen” kívül – még egy kamarai elnök is védelmére siessen, ha
szükséges.
Azért az gyanús, ha valamit vagy valakit ennyire kell védeni.
Lyman Frank Baum kedves könyvecskéjében olvashatjuk, hogy amikor
Dorka és a barátai számon kérték a nagy varázslón az ígéreteit, a Totó
kutya által véletlenül ledöntött spanyolfal mögött egy kopasz fejű,
csupa ránc ábrázatú kis öreg emberkét találtak.
– Én vagyok Óz, a hatalmas, a félelmetes – szólt egy regénybeli
favágóhoz a kis öregember remegő hangon. – Ne üss meg, kérlek, és
megteszek mindent, amit csak kívántok.
Ha a nagy Óznak lett volna egy Parraghja, az oroszlán gyáva, a
szalmaember buta, a bádogember még mindig szívtelen lenne, és Dorka
sohasem jutott volna haza, viszont a keleti boszorkány uralkodna
mindenkin, aki – szerencsétlenségére – Smaragdvárosba pottyant.
Kommentáld!