Emelkedik a nyugdíjkorhatár :
A társadalmi munkamegosztás újraszervezése
és az időskori foglalkoztatás átalakítása egyszerre oldja meg az
elöregedő társadalmak és a gyengülő növekedési kilátások jelentette
fenyegetéseket - vázolja programjának főbb pontjait
.
A nyugdíjak elértéktelenedése és a nyugdíjkorhatár kitolása
megkerülhetetlen folyamatok, ezért arra kell törekedjünk, hogy
előnyünkre fordítsuk őket - ami, mint látni fogjuk, egyáltalán nem
lehetetlen.
Folyamatosan növekszik a 60 évesnél idősebb lakosok
részaránya, így továbbra is egyre kevesebb fiatalnak kell eltartania az
egyre bővülő idősebb generációt - ráadásul a demográfiai változások
immár nem csak a fejlett országokat érintik. Földünkön alig vannak olyan
fejlődő államok, melyek társadalmai egészséges, piramis alakú korfát
rajzolnának. Mindez óriási szociális felszültségeket okoz, mellyel a
fejlett országokon kívül már többek között Kínának is szembesülnie
kellett.
Az elöregedő társadalmak munkaerőpiacának egyik legnagyobb problémája
a munkaerő túlkínálata. Miközben az idősebb korosztály reálbéreinek
alacsony szintje is a nyugdíjkorhatár kitolását ösztönzi, az egyre
lassuló gazdasági növekedés mellett az is gondot jelent, hogy a fiatal
munkába lépőknek elegendő munkahelyet teremtsenek. Mivel így a fiatalok
jó részének nincs állása, a családfenntartásra is képtelenek, ami
egyszerre torzítja az adott társadalom korfáját, valamint csökkenti a
felosztó-kirovó nyugdíjrendszer fenntarthatóságát.
Kemal Derviş szerint a megoldás az idősödő korosztály növekvő
szabadságigényének kielégítésével érhető el. A fizetett szabadnapok,
vagy a részfoglalkoztatás növelésével egyszerre lehetne kiszolgálni az
idősebb korosztály rekreációs igényeit, valamint részmunkaidős álláshoz
vagy szakmai gyakorlathoz juttatni a munkaerőpiacra lépő fiatal
munkavállalókat. Ennek egyik eszközeként rendszeresen, hosszabb oktatási
periódusokban vehetnének részt az alkalmazottak. Ilyenkor a
munkavállaló nem dolgozik, hanem szakmájában továbbképzi magát.
Bérköltségének viszont csak harmadát fizetné a munkáltatója, második
harmadát az állam, végső részét pedig maga a feltöltődésre vágyó
munkavállaló.
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a XXI. század elején mind több 70
éves munkavállalóval találkozunk majd, hiszen a szigorú fiskális
megszorítások és a fejlett országok gyenge gazdasági teljesítményei
egyébként sem engednének hosszú nyugdíjas éveket. Ám nem szükségszerű,
hogy az idősebb korosztály vesztesnek érezze magát e helyzetben. A
részmunkaidő bevezetésével lehetősége nyílna fiatalabb kollégáinak
továbbképzésére, mely egyszerre növelhetné munkáltatója termelékenységét
és a munkavállaló saját önérzetét is. Ha 40-50 év tapasztalata a
fiatalok tudását gyarapítja, mintsem elenyész a nyugdíjas években, azzal
mindenki jól jár.
Kommentáld!