Az elmúlt hónapban egyszerre három ügy is napirendre került a nyugdíjasokat érintően. Mindegyik kezdeményezés önmagában alkalmas arra, hogy képes legyen elrontani azt a képet, amelyet a kormány sugároz magáról, azaz: erőn felül költött az állam a nyugdíjasokra. Kérdés azonban az, hogy ezeket az ügyeket a saját belső problémáikkal foglalkozó ellenzéki pártok képesek lesznek-e felkarolni. A Policy Agenda ezeket az eseményeket vizsgálta meg heti elemzésében.

Az alacsony induló nyugdíjakra és a létminimum alatt élő nyugdíjasok problémájára irányult a Magyar Szakszervezeti Szövetség javaslata, amely nyolcvanezer forintra (a nyugdíjas-létminimum szintjére) emelné a nyugdíjminimum összegét. Eszerint húsz év szolgálati idő után nem kaphatna ennél az összegnél senki sem kevesebbet (ez jelenleg 28 500 forint). A Policy Agenda által végzett számítások alapján a 2013–2015 között öregségi nyugdíjba mentek 33 százalékának kisebb volt a nyugdíja, mint az adott évben érvényes időskorúakra számított létminimum összege.

A harmadik ügy, amelyet nyugdíjas-érdekvédelmi szervezetek vetettek fel, a nyugdíjemelés mértéke és kiszámításának módja. 2016 végén a Fidesz érzékelte azt a problémát, vagyis a 0,9 százalékos emelés oly mértékben alacsony (főleg a korábbi évekhez képest), hogy már-már büntetésnek fogják fel az érintettek. A kormány ezért emelte 1,6 százalékra a nyugdíjemelés mértékét, és ezen túlmenően tízezer forintos Erzsébet-utalványt osztott szét minden nyugdíjas között (elég értelmetlenül a külföldön élők számára is).

Egyes érdek-képviseleti szervek ugyanakkor nehezményezik, hogy míg a legalacsonyabb keresetűek esetében tizenöt százalékos – sőt a garantált bérminimumnál 25 százalékos – béremelés van, várakozások szerint az átlagkeresetek is tíz százalék körüli mértékben emelkednek, és ez a nyugdíjemelésnél leszakadást okoz majd.

Tavaly nyár elején, amikor elfogadták a költségvetést és egyértelművé vált, hogy 0,9 százalékos emeléssel számol a kormány, azt hangsúlyozták, hogy az egyes alapvető élelmiszerek áfakulcsának csökkentése (például baromfi, tej, tojás) is jelentős kedvezmény a nyugdíjasok számára (kvázi nyugdíjkiegészítés).

Év végére azonban egyértelművé vált, hogy ez a kommunikációs érvelés nagyon gyenge, ezért kénytelen volt a kormány engedményeket tenni. Az más kérdés, hogy az Erzsébet-utalványok körüli „balhék” (ki szállítja ki, mikor kapják meg az érintettek, miért kell külföldre is postázni őket) nagyban csökkentették a politikai értékét ennek a lépésnek.

A probléma azonban a Policy Agenda szerint nem kezelhető annyival, hogy a kormány év végén „jutalomként” utalványokat oszt. Visszatekintve 2008 óta a nettó béremelések mértékére és a nyugdíjemelésekre, látszik, hogy 2015-ig szinte azonosan mozgott a két mutató. Az idei évtől kezdve azonban a béremelések üteme elhúz, és ez a probléma idén, valamint jövőre még inkább érződni fog. A bérekhez képest elértéktelenednek a nyugdíjak.

És miközben a minimálbér emelésével elérték a szociális partnerek és a kormány, hogy napi nyolc óra bejelentett munkával (kivétel a közmunkások) ne lehessen 2018-tól a létminimum alatt keresni, addig ez a lépést nem történt meg a nyugdíjasok esetében.

Az elemzőcég szerint önmagában az egy területen tapasztalt kormányzati cselekvés hiánya nem rendíti meg a kormánypártok népszerűségét. Főleg akkor nem, ha az ellenzék nem képes nagyon egyértelmű üzeneteket küldeni a már most nyugdíjban lévők és a nyugdíj előtt állók számára.

Amíg az ellenzéki pártok politikai alternatívaképzés helyett a választók számára technikai ügyekkel foglalkoznak (előválasztás, közös indulás stb.), addig a kormánypárt nem lesz rákényszerítve arra, hogy változtasson eddigi politikáján.

Ugyanakkor a Policy Agenda szerint egyértelmű, hogy jóléti oldalon (konkrétan az alacsony nyugdíjak kérdésében) kínálkozik egy „tér”, amelyet közpolitikai üzenetekkel be lehetne tölteni. Ennek pedig egyértelmű politikai haszna lehetne, ha az ellenzék képes lenne a kérdést a közvélemény számára érthetően kommunikálni.

168 óra