A sors fintora, hogy amióta az Orbán-kormány 2011 tavaszára néhány kivétellel beszántotta a teljes magánnyugdíj-pénztári szektort, a megmaradt kasszák kifejezetten jól teljesítenek. 2011-ben ugyan még erősen széthúzta a mezőnyt a tőzsdék rossz szereplése, de 2012 már egységesen kimagasló év volt, és 2013-ra sem panaszkodhatnak azok, akik az államosítással dacolva kitartottak valamelyik magánnyugdíjpénztárban.

A végleges hozamrangsort csak márciusban teszi közzé a Magyar Nemzeti Bank, de már most ki lehet számolni, hogy ki hogyan sáfárkodott a rábízott pénzzel. Ezt egymástól függetlenül az Azénpénzem.hués a Portfólió.hu is megtette, ugyanarra az eredményre jutott: a még meglévő öt nyugdíjpénztár 5–11 százalékkal növelte tagjainak befektetését, ami a tavaly decemberi 0,4 százalékos inflációhoz viszonyítva elég rendes reálhozam. A hozamok az úgynevezett klasszikus portfóliókban voltak a legalacsonyabbak (itt jellemzően állampapírok vannak), és a részvényekbe (is) fektető portfólióknál a magasabbak.

Ennek azonban csak az a körülbelül 63 ezer pénztártag örülhet, aki a mai napig makacsul ott van a magánkasszákban, a többiek – a 3 milliónál is több egykori pénztártag, akinek a vagyonát az állam elvonta – legfeljebb bosszankodhatnak az elbukott lehetőség miatt. Mostanra ugyanis az is egyre jobban látszik, hogy a pénzek eltőzsdézésével vádolt pénztárak hosszabb távon is szép hozamokat nyújtanak: 2013-ig bezárólag a tízéves átlagos hozam mindenhol meghaladta a tízéves inflációt, ez a bizonyos reálhozam egyes kasszákban majdnem 3 százalékos volt. Márpedig ez a nagyjából 3 százalékos hozamtöbblet az, amennyit a második nyugdíjpillér bevezetésekor elvártak a pénztáraktól, mondván, ettől fogja megérni létrehozni az egész intézményrendszert, ettől lesz jobb a jövő nyugdíjasainak.

Aki tehát magánpénztári tag, és ahelyett, hogy ülne a korábbi megtakarításain, még önkéntesen tagdíjat is fizet, az egy árnyalatnyival talán jobb helyzetben van, mint az ország többsége, de abban a hitben semmiképpen nem ringathatja magát, hogy a nyugdíjkérdése meg volna oldva. Az alapproblémán – a társadalom erősen öregszik, és ezért egyre több nyugdíjast kell kifizetni arányaiban egyre kevesebb aktív dolgozó keresetéből – ugyanis a magánpénztári tagság sem segít, hiszen az időskori jóléthez ennél sokkal több megtakarításra van szükség. Ez nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában nagy gond: az Európai Bizottság, az OECD és az Eurostat minden idevágó jelentése és prognózisa ijesztő adatokkal riogat.

A legfrissebb elemzések Magyarországra vonatkozó passzusai szerint – amelyeket az ING vezetői ismertettek – az elkövetkező évtizedekben lényegesen csökkenni fog a magyarországi átlagos nyugdíjak összege. Ha valaki most megy nyugdíjba, akkor az utolsó fizetésének a 83 százalékát kapja meg átlagosan, a 2050-ben nyugdíjba menőknek (a most 29 éveseknek) viszont már csak a fizetés 65,5 százaléka jut. A csökkenés oka, hogy a demográfiai viszonyok felborulnak. A 65 év felettiek, vagyis a nyugdíjasok aránya minden prognózis szerint 2030-ra eléri Magyarországon a 20 százalékot, 2050-re pedig 26 százalékra ugrik, ami azt jelenti, hogy egy aktív dolgozónak két nyugdíjast kell majd eltartania. (A nyugdíjrendszerünk úgynevezett felosztó-kirovó rendszer: az adott évben azt kapják a nyugdíjasok, amit a dolgozók fizetéséből nyugdíjjárulék címén levontak – így kell érteni azt, hogy a fiatalabbak tartják el a nyugdíjasokat.) Ez az arány ma Magyarországon 1,3, azaz egy aktív kereső 1,3 nyugdíjat fedez, és ez már most azt eredményezi, hogy a magyar nyugdíjkiadások a GDP majdnem 12 százalékát adják. Ez az egyik legnagyobb szám a 28 uniós tagállam között.

Forintosítva a várható helyzetet: ha valaki ma átlagkeresettel (nettó 150 ezer forinttal) megy nyugdíjba, akkor 124 ezres nyugdíjra számíthat, 2050-ben viszont már csak 98 ezerre. Ha csak az a célja, hogy 65 éven túl is fenntartsa a korábbi életszínvonalát, akkor ki kell pótolnia havi 52 ezer forinttal az állami nyugdíját, vagyis annyi tartalékot kell képeznie, amennyiből ezt az 52 ezer forintos kiegészítést minden hónapban majd megadhatja magának. Ehhez persze jó lenne tudni, hogy ki meddig él, nyilván csak a statisztikákra lehet hagyatkozni. Az nagyon téves közhiedelem, hogy Magyarországon már alig éri meg valaki a nyugdíjaskort, mert bár bizonyos halálokokban tényleg nálunk a legrosszabb a helyzet Európában, rossz a közérzetünk, és boldogtalanok is vagyunk, statisztikailag mégis egyre tovább élünk.

A születéskori várható élettartam ma körülbelül 74,5 év, de aki megéri a 65-öt, az további 16,1 évig éldegélhet (ez nem ellentmondás: 65 éves korban már ennyi a várható élettartam). Persze van, aki ennél is jóval tovább él, és van, aki sokkal előbb meghal, továbbá nők és férfiak között is nagy az eltérés (a nők 18, a férfiak csak 14 évre számíthatnak átlagosan), de a nagy átlagokat nem árt tudni. Ezek az adatok a különböző demográfiai prognózisok szerint tovább fognak javulni: minden jel arra mutat, hogy évente körülbelül 36 nappal tolódnak a halálozási statisztikák.

Ha tehát az átlagból indulunk ki, akkor egy 65 éves embernek 16 évre meg kell oldania a saját nyugdíj-kiegészítését, és ha csak a már említett 52 ezer forintos plusznyugdíj a cél, akkor is kell 10 millió forintot képeznie. Ha valaki többet keres, és idősebb korában sem szeretne sokkal lejjebb adni, akkor természetesen több tartalékra van szüksége, miként annak is, aki ritka jó géneket örökölt, és 100 évig is elélhet. A képletben sok az ismeretlen, de az biztos, hogy minél korábban kezd el valaki félretenni, annál kisebb áldozatokkal és annál messzebbre jut. Ráadásul ma viszonylag könnyű a helyzet: az állam egy sor nyugdíjcélú megtakarítást adókedvezményekkel támogat.

Arról már tavaly év végén írtunk (hiszen olyankor mindig érdemes a még rendelkezésre álló tartalékokat az államilag támogatott csatornák felé terelni), hogy a nyugdíj-előtakarékossági (nyesz) számlát és az önkéntes pénztári befizetést 20 százalékos adójóváírással támogatja az állam, de az idei újdonság, hogy a biztosítóknak is sikerült kilobbizniuk ugyanekkora jóváírást. A nyugdíjcélú életbiztosítások díja után január 1-jétől 20 százaléknyi pluszpénz jár az államtól – csak annyi a megkötés, hogy együtt a háromféle nyugdíjbefektetés után legfeljebb 280 ezer forintos éves támogatást lehet igénybe venni. Ez nem készpénzben érkezik, hanem az állam a nyesz számlára, az önkéntes pénztárba vagy a biztosítóhoz utalja a következő év elején, majd ott ezt be lehet fektetni.

Hogy kinek melyik nyugdíjcélú megoldás jön be leginkább, az több dologtól függ. A nyesz számla annak ideális, aki messzire kerüli a biztosítási ügynököket, saját kezében szereti tudni a befektetéseit, valamennyire ért is hozzá, ezért bizonyos időközönként értelmes döntéseket tud hozni. Ha úgy látja, kötvényből részvénybe, fejlődő piacokról fejlett piacokra, vagy éppen magyar állampapírból devizakötvénybe helyezi át a számlán tartott pénzét, és hosszú távú szemlélet vezérli, nem esik kétségbe akkor sem, ha átmenetileg mínuszban vannak bizonyos értékpapírjai. Ez a számla ráadásul nagyon rugalmas, egy évben egyszer egy nagyobb összeget éppúgy be lehet fizetni rá, mint sokszor keveset, kivenni viszont csakis akkor lehet, ha eljött a nyugdíjkorhatár.

Az önkéntes nyugdíjpénztár a kicsit óvatosabb megtakarítóknak való, akik szeretik rábízni magukat egy vagyonkezelőre, és legfeljebb azt a döntést akarják meghozni, hogy kockázatkerülő, kicsit részvénybe fektető vagy jobban részvénybe fektető alapban fialjon a pénzük. A rugalmasság itt is megvan, akárhányszor lehet egy évben befizetni, és itt sincs szükség ügynökökre, teljesen önállóan is be lehet menni egy nyugdíjpénztár ügyfélszolgálatára, vagy a neten kitölteni egy belépési nyilatkozatot.

A biztosítások jóval komplexebbek, ezért az ügynökök sem kikerülhetők, és ez is a legdrágább. Mégsem szabad azonnal leírnunk őket, mert itt nem pusztán befektetésről van szó, hanem bizonyos kockázatok kivédéséről – egy nyugdíjbiztosítás akkor is fizet, ha az ember meghal, megbetegszik, megrokkan, vagy szép nyugodtan eléri a nyugdíjkorhatárt. Sokaknak azért jó a biztosítás, mert ezek révén saját magára kötelezővé teszi az ember a rendszeres díjfizetést, tehát, aki egyébként elhanyagolná az öngondoskodást, az is kénytelen hónapról hónapra félretenni, ha már egyszer aláírta a szerződést. Több olyan konstrukció van ráadásul a piacon, amelyik garantált kifizetést ad, tehát akit megnyugtat, hogy 20-25 év múlva tutira kap egy előre meghatározott összeget, annak is jó választás lehet. Akitől nem idegen a nagyobb kockázatvállalás, az a garancia nélküli unit-linked biztosításokat is választhatja, itt a befizetett pénz befektetési alapokba, különböző értékpapírokba, kötvényekbe és részvényekbe kerül, és ezek hozamától függ a majdani kifizetés. Ezek a biztosítások a piac sztártermékei voltak a válság előtt, de nem árt az óvatosság: rengetegen megégették magukat, amikor 2009-ben összeomlottak a tőzsdék.

Akármelyik megoldást is választjuk, húsz éven keresztül havonta 20 ezer forinttal egy nem elrugaszkodott, 3-4 százalékos éves hozammal is összejön a korábban kívánt 10 milliós nyugdíj-kiegészítés, de ha valakinek több pénze van, vagy korábban kezd el félretenni, még jobban jár. Az ING számítása szerint, ha például 20 éves korától valaki havi 7500 forintot megspórol, akkor 65 éves korára 23 milliós tőkéje gyűlik össze, amiből nyugdíjasként 16 éven át havi 120 ezret tud magának kiutalni. Ugyanekkora plusznyugdíjhoz 40 évesen már havi 32 100 forintot kell félrerakni, 50 évesen meg már elég késő van a gyűjtögetéshez: ilyenkor havonta 88 500 forint kell a majdani jóléthez.