Bibó írta: "Közép- és Kelet-Európában, ahol a nemzeti közösség birtokbavétele és az emberek felszabadulása nem kapcsolódott össze, sőt ellenkezőleg: ezek a nemzetek olyan történelmi pillanatokat éltek meg, amelyek azt látszottak bizonyítani, hogy a múlt nyomasztó politikai és társadalmi hatalmasságainak összeomlása s a demokráciának végső konzekvenciáig való vállalása a nemzetei közösséget súlyos kockázatoknak, sőt katasztrófának teszik ki. Ebből a megrázkódtatásból születik a modern európai politikai fejlődés legfélelmetesebb monstruma: az antidemokratikus nacionalizmus." Bibó István örökérvénnyel fogalmazza meg azt a nacionalizmust, ahol közösség ügye és a szabadság ügye nemhogy eggyé válna, hanem fenekedő ellenfelekké lesznek.

Magyarország, amely száz éve történelmi múltjával (jelenével csakúgy!) szembe nem nézés siralomföldje, kiváló elméinek próbálkozásai ellenére nem akarja tudomásul venni, hogy egy, a népek sokaságában, meglehet nem rosszabb, de semmiképp sem jobb a többi, közeli és távoli nemzetnél. Ez a kisebbségi érzésből is táplálkozó fensőség-érzet, az ostoba vakbuzgalom szétrohasztja az országot - ma újra. A becsületes próbálkozások, amelyek azt célozták, hogy az országot ebből az önpusztításból kiemeljék, kudarcot vallanak. A maradiság, a nemzeti gőg, a semmirekellők - dzsentrik, a húszas-negyvenes évekbéli vitézkötéses senkiháziak, vagy akár Kádár rendszerével túlságosan könnyen kompromisszumra lépő, haszonleső, alattomos nyárspolgárok (a kivételnek mindig tisztelet) - itt mindig készen áll egy olyan réteg, amit jobb híján nevezzünk "keresztény nemzeti" jobboldali osztálynak.

A baloldalisággal nem gyanúsítható Márai nem véletlenül ír így erről a nemzetieskedő gyülekezetről 1943-44- es Naplójában: "Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a jobboldaliság címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy, hogy ő, mint keresztény magyar ember előjogokkal élhet a világban; egyszerűen azért, mert keresztény magyar úriember joga van tehetség és tudás nélkül jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, nem keresztény magyar úriember, tartani a markát, a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól, kitüntetést, kivételezést: állást, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul, soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk nálunk, addig Magyarország nem lesz nemzet."

Ősi nyavalya ez, amely kínozza az országot. A hamis felsőbbrendűség-tudat 1526 utáni kialakulása, már korán magában hordozta mindazt, ami később valóra vált. A Mohács után illuzórikussá vált Nagy-Magyarország ez időtől kezdve már sohasem létezett, de ez dicsőséges nagyurainkat nem zavarta a fennhéjázásban,Vörösmarty "fizess bért s ne tudd miért, adj vért semmiért, neve szégyen,neve átok ezzé lett magyar hazátok" kétségbeejtő látomása már e szörnyű sorok megírása előtt valóra vált

1848 csillaga sem úgy ragyogott, mint ahogy e kivételes pillanatban lehetségesnek látszott. Petőfiék egy fantasztikus lépést tettek Európa, a szabadság és a modernség felé, de az ingovány nem engedett. Kossuth eleve kudarcra ítélte önmagát, amikor megmaradt elődeinek szűklátókörű, gőgös nemzetiségi elnyomó politikája mellett, s a Kárpátoktól Horvát-Szlavoniáig ellenünk fordította a nemzetiségeket, akik már akkor számosabbak voltak a hazában, mint az úgynevezett "fajmagyarok ". "Az erdélyi magyar arisztokrácia bánásmódja a román parasztsággal az első európai botrány volt (amelyet sok hasonló követ máig), amelyben a nemzetközi közvélemény elmarasztalta a magyar uralkodó osztályt"(Tamás Gáspár Miklós: Magyarok voltunk). Kossuthnak a szabadságharc bukása és a turini száműzetés kellett ahhoz, hogy felvillanjon előtte egy Dunavölgy-i konföderáció; a nyelvi és jogi egyenlőség állampolgár és állampolgár között.

Az elkerülhetetlen kiegyezés ismét felvillant egy kegyelmi pillanatot. "A 67-es párt... rövid ideig tartó roppant hatalmával élve megpróbálta a magyar elmaradottság némely méregfogát kihúzni. Deák, Eötvös, Andrássy meghozta a kivételesen tágkeblű nemzetiségi törvényt (amelyet soha nem hajtottak végre) korlátozta a katolikus államegyház hatalmát... megteremtette a zsidók egyenjogúságát, létrehozta a törvény előtti egyenlőség előfeltételeit.

A közvéleményt és a politikai életet irányító dzsentri... azonban még ezt is soknak találta. Az ország tapodtat sem haladt előre... (TGM: id.mű) A kegyelmi pillanat ellebbent, Deákék (hazaárulózták őket is eleget!) erőfeszítése szétporladt. Tisza Kálmán nem üldözte (még) a nemzetiségeket, de megvetette, semmibe vette őket, hogy aztán jöjjön a magyar szupremácia lázálmában mindent egyesítő Tisza István, a geszti bolond, a gyújtogató csóvás ember, aki kánonná emelte a nacionalizmust. Igaz,Tisza távolabbra látott legtöbb kortársánál, tudta, hogy egy világháború végképp leszámol a Nagy-Magyarország ábrándképével, de némi tétovázás után mégis Bécs veszettjei mellé állt, hangosan támogatta a történelmünk egyik l egaljasabb Hej! Kutya Szerbia demagógiáját.

A vesztett világháború után az Őszirózsás Forradalom, élén a manapság agyongyalázott Károlyi Mihállyal ismét lehetőséget termett. Károlyi átlátta, hogy Nagy-Magyarország egybetarthatatlan, próbált kialakítani egy kisebb, igazságos országot, de mindhiába. Trianon már a háború utolsó évére készen állt, ehhez Károlyinak (s Tanácsköztársaságnak) semmi köze nem volt. A nemzetiségek, a délszávoktól a románokig, szlovákokig, csehekig csak egyet akartak, szabadulni Magyarország börtönéből, önálló nemzeti otthont teremteni és elfeledni mindazt a nyomorúságot, amit a "szentkorona országaiban" elszenvedniük kellett. Persze, hogy a trianoni békeszerződésnek voltak igazságtalanságai (mutassanak egy békeszerződést, amely csak igazságos volt), de a lényeget Párizs környékén csak jogi formába kellett ölteni: azt, hogy minden nemzetiségnek - az első világháború előtt a nemzetiségiek aránya 2:1-hez volt a magyarokkal szemben! - megadják az önálló állam megteremtésének jogát.

Ami utána következik a vörös, de sokkal inkább a fehérterror csak beteljesíti a végzetet. A valóságos, még inkább a vélt sérelmeiken a "keresztény úri középosztály" a maradék nemzetiségen, a parasztságon, zsidókon olyan bosszút állt, amely csak a Dózsa-felkelés vérbe fojtásához volt fogható.

És eljött vitéz Nagybányai lovastengerész kora, a nácikkal cimboráló revansizmus, a "mindent vissza", a zsidótörvények, az országvesztő-országgyarapító nacionalizmus ideje. Amit az európain gondolkodó gróf Bethlen István ugyan egy évtizedig úgy, ahogy mederben tudott szorítani, de aztán őt is elsodorta Gömbösök, Imrédyk áradata hogy mindez betetőződjön, az egész világnak hadat üzenő Bárdossy őrültségében. A nem szűnő Trianonozás minden más hangot elnyomott. Pedig Bibót legalább meg kellett volna hallani mikor ezt mondta: "A magyar politikai szemlélet Magyarország felosztását egyszerűen a brutális erőszaknak és a győzők hipokrizisének tulajdonította s nem volt képes disztingválni a leválásra érett más nyelvű területek elvcsatolása és az igazságtalanul elszakított magyar nyelvű területek között. Ennek következtéből nem tudott elszakadnia Nagy-Magyarország álomképétől és abba a lelkiállapotba került, hogy Európa egy súlyos igazságtalansággal adósa. Ezért 1938 után felmentve érezte magát, s midőn Magyarország területi státuszának megváltoztatására valamennyi lehetőség adódott... tovább kergette a Nagy-Magyarország ábrándképét, egyenes úton haladva az 1944-es katasztrófa felé."

A magyar nacionalizmus, bűnözőkkel (Hitler, Mussolini) és a társadalom söpredékével cimboráló revizionizmusa csakhamar olyan katasztrófába döntötte az országot, amelyet mind a mai napig nem hevert ki. Az eleinte Hitler szándékával ellentétes szovjet-ellenes hadbalépés, a kiprovokált brit hadüzenet és az Egyesült Államoknak (!) küldött hadüzenet a mindenható magyar nacionalizmus olyan elvetemült tette volt, amely az országot a teljes pusztulásba sodorta, amelynek milliós vérveszteségét máig nem hevertük ki. És Magyarország új nacionalistái az egész rémséget a nemzeti hősiesség csodájának, új Csaba királyfi eposznak próbálják beállítani!

A fajüldözés, a keresztény politikai elit kézfogása a nyilasokkal (Még csak a 40-es évekről beszélünk!) Magyarországot végveszélybe döntötte. Az a szerecsenmosdatás, hogy a magyar bakák kétezer kilométerre határainktól, a Donnál "a bolsevista szörnyeteg ellen védelmeztek bennünket" hazugság, a több mint egymilliós feláldozott magyarság elleni bűntett. Nem a Szovjetunió üzent hadat Magyarországnak, hanem az úri Magyarország támadt rá a Szovjetunióra, majd kisvártatva az egész nyugati világra.

A második köztársaság reményt keltő epizódja után a "veszélyben a szocialista haza" új, de legalább annyira nacionalista őrülete szakadt ránk. Ebben az őrültben mindenki újra ellenség lett, akinek volt üzlete, gyára, háza, lakása, bármije. És a szocialista hazafiság jegyében mindenki ellenség volt, aki a szabadságot és a demokráciát tartotta alapvető értéknek és nem volt hajlandó bedőlni az internacionalizmusnak hazudott bolsevizmus véres nacionalizmusnak.

1989/90 nemzeti ébredésében legtöbben azt hittük, hogy ebben a csaknem kivégzett országban nacionalizmus többet nem lesz. 

Tévedtünk!

Antall József tisztességes, de fantazmagóriákban élő, újra csak a Nagy-Magyarország ideáljával kacérkodó politikusként kimondta a jóvátehetetlent, mely szerint, lélekben ő 15 millió magyar miniszterelnöke. Nem mint hogyha a magyar alkotmány nem tartalmazná, hogy a magyar kormányok kötelességüknek tekintik a határon túli magyarsággal való törődést. Csakhogy ezt a keresztény középosztály úgy értelmezte, hogy legalább is aktív beleszólás a szomszédos államok politikájába. És amikor 92 őszén sor került a kenderesi Horthy-újratemetésére, víg torát ülte a tetszhalálból feltámadó régi nacionalizmus, amelyben Nagy-Magyarország mennyország, csonka Magyarország nem ország.

,Az első Orbán-kormány, a maga ásatag és erőszakos magyarkodásával minden hülyeséget elővett, amit az előző századok felhalmoztak. Volt magyar útlevél, kettős állampolgárság, haza-puffogtatás, néphülyítés, koronaúsztatás, az ántivilág nyilas ihletésű sajtója; volt minden, amit felejteni, amitől szabadulni kellett volna.

Minden rossz tapasztalatunk ellenére azt gondoltuk, hogy Orbán Viktor 2010-ben őriz valamennyit balliberális előéletéből. Megint tévedtünk. Egy öntelt, nagyzoló, nacionalista demagógiával dobálózó vakbuzgó hencegőt kaptunk a nyakunkba. Aki megint a nacionalizmus pokolba vezető útjára irányítja az országnak azt a hányadát, amelyik kész szektavezérét követni. Aki közben fakardjával hadonászva hadat visel az Európai Unió, az Egyesült Államok ellen. Épp úgy, mint a józanság, a patrióta hazafiság, a tisztesség és a mértéktartás ellen.

A magyar nacionalizmus karikás ostorral hadonászó hadai annyit elértek, hogy kabátzsebükből előbújnak a velük egyívású régi-új nácik, akik némi látszatveszekedésen túl készen állnak a közös kormányzás frigyére. Lesz itt Édes Erdély itt vagyunk, lesz - már van - rohadt szlovákozás, románozás. Mindent a turulmadaras, idegengyűlölő, zsidózó, cigányozó magyar nacionalista hagyomány életre keltéséért! Hogy ez az élet maga a halál, az a nacionalistáinkat soha nem érdekelte. Akik ezen az úton járnak, elárulnak mindenkit, családot, barátot, istent, hazát, s a legjobbjainktól vágyott nyugat helyett nyereg alatt puhított keletre, Belorusszián túlra, a barbárság senkiföldjére viszik ezt a szerencsétlen országot. A magyar nacionalisták újra azt mondják, hogy nincs jobb dolog, mint jó nacionalista módra az egész világgal perben-haragban állni, és él a magyar, áll még jó Buda. Pedig jó Buda jóformán már nincs, a magyar pedig pusztul, nyomorog, éhezik és vagy bambán nézi a televíziót, vagy elátkozza a nacionalizmust, amely ismét, ki tudja hányadszor, oda jutatta jobbsorsra érdemes hazáját, ahol Orbán és fogyatkozó társasága ropja, a kinevetett és megutálttá tett nacionalista Magyarország vitustáncát.

Szász István /

"Jó lenne ha az Orbán hívek elgondolkodnának rajta."

Ez az amitől nem kell tartani.Az elgondolkodáshoz gondolkodni is kell.Így viszont sokkal egyszerűbb,hisz a vezér és sameszai bölcsen megmondták mi a teendő,a többiknek meg csak az a dolguk tenni amit a vezér diktál,mert hát élni kell,és ha lehet jól élni.

Bizony nagy igazsága van Kertész Ákosnak,és óriási hibája,mert leírta "A Magyar "genetikusan"alattvaló".Leírta a "genetikusan" szót,amit csak Vona és bajtársai használhatnak úton és útfélen,mindenféle rosszallás nélkül,vagy csak egy néha elhangzó  "cionistaliberáliskommenista" ejnye-bejne halk elhangzása ellenére.Igen a Magyar alattvaló.Nem genetikusan,hanem hosszú évszázadok töretlenül folyamatos erőszakos nevelése eredményeként.Aminek folyamatosasságát az egyházzal karőltve a