Nemzetegyesítés megosztással

Már megint utáljuk egymást. Anyaországiak és határon túliak.

Pedig volt olyan is, amikor évtizedekig szerettük egymást. Akkor is, amikor a Ceausescu diktatúra felmorzsolta minden erőnket, örültünk odaát egy negyed kiló kávénak és egy Gyöngyvirág szappannak, a Magyarországról hozott friss levegőnek, annak az optimizmusnak és tenni akarásnak, amit tapasztaltunk ideát. Boldogan vettünk részt szamizdatterjesztésben, és bármiben, amivel a magunk kis világában egy porszemnyivel hozzájárultunk ahhoz, hogy valami megváltozzon. Odaát és ideát is.

Irigyeltük azt a nyílt agyú bátor világot, ami ideát - nekem akkor még odaát - Magyarországon volt. A „legvidámabb barakk” - Romániához képest persze az is volt, de még a többi kelet-európai országhoz képest is. Amikor a legjobb barátnőm 1988-ban átszökött Magyarországra, haragudtam arra a rendszerre odaát, ami elvitte tőlem a barátnőmet, és mennyire örültem a másiknak, amelyik befogadta őt. Aztán befogadott engem is, ideát.

Aztán eljött ’89, és úgy éreztük, minden, de minden megoldódik. Odaát és ideát egyaránt. Eufória volt a javából. De nem tartott sokáig. Odaát akkor már megint ki akartak irtani, és már ideát sem öleltek keblükre. Odaát hazátlanok voltunk, ideát románok.

Aztán, ahogy mindkét országot megcsapta az Unió szele, odaát ismét jobb lett a helyzet: nem testvérek, de barátok voltunk. Ideát meg ismét szerettek, mert nem voltunk konkurencia senkinek.

Aztán egy fiatal és dinamikus ideáti politikus egy odaáti, székelyföldi kisfalu főutcáján megsimogatta egy nénike vállát, mondván: lesz még maga is magyar állampolgár. És onnantól kezdve odaát már mindenki csak arra várt, hogy ez mikor következik be. De ideát már forrtak az indulatok, és egyfajta hidegháború vette kezdetét. Magyarok és magyarok között.

A legrosszabb akkor volt, amikor az a szerencsétlen népszavazás arra kényszerített mindenkit, hogy érzelmei szerint cselekedjen. Érzelmek alapján egy olyan kérdésben, amit az észnek kellett volna megvívnia. És már ismét mindenki utált mindenkit. Nem volt szükségünk külső ellenségre.

De nem volt elég, hogy ideát hadakoztunk. Odaát is kellett, hogy egymás torkának essünk, ezért ideátról csináltak egy új pártot odaát.

És a népszavazás jóvátételeként most újra egyesültünk. A nemzet. A Magyar. Mindannyian Magyarország állampolgárai vagyunk ismét. Odaát dagad a mell, és virít a szép magyar címeres útlevél a vitrinben. Ideát pedig egy újabb határ képződött: magyar és magyar között.

Választásra kényszerítenek bennünket odaát és ideát egyaránt. Odaát arra buzdítanak minket, hogy beleszóljunk abba, mi történik ideát. Ideát meg azért utálnak, mert odaátról akarjuk meghatározni a szavazatainkkal, ki vezessen ideát.

Én remélem, hogy odaát az a bizonyos, vállon simogatott nénike is megérte, hogy magyar állampolgár legyen. Ideátról mi meg arra kérjük szépen, egy év múlva ne szavazzon. Senkire.

Bánhidi Emese

Utoljára frissítve: 2013-08-01 16:59:28