Az életét végigkísérte, hogy nem volt kívánatos személy Magyarországon. Ez alatt nemcsak a vészkorszakot értem, hanem a gimnázium évei alatti  pressziókat, illetve azt, hogy az 56-os szerepvállalásért évekig állástalan lett. 1974-ben őrizetbe vették „A Magyar Népköztársaság állami és társadalmi rendjével szembeni gyűlölet felkeltésére alkalmas iratok készítéséért és terjesztéséért.” 2012-ben Önt újra hazaárulózzák, különösen Orbán Viktor elleni gyűlöletkeltéssel vádolják a nemzetközi sajtóban megjelent véleménye miatt. Nem tud „beilleszkedni” Magyarországon?

– Életem nagyon kis időszakában fordult elő, hogy felettem egy kis időre felszakadozott az ég, többnyire borult időben éltem. Ilyen ország ez. Ha a haza azonos a miniszterelnökkel, akkor tényleg nincs mit mondanom az engem ért vádakra. Ha viszont a haza komplexebb fogalom, mint egy politikai vezető, egy kormány vagy az éppen uralkodó politikai párt, akkor ez a hazaárulózás csak az ostoba embereknek a szokása.

Évekig, évtizedekig be voltam tiltva, nem kaphattam munkát, tudom, hogy milyen az, amikor az állam beavatkozik a munkakörülményekbe. Korábban a Szilágyi Dezső téren laktam, szomszédomban volt a Művelődéskutatási Intézet, amit Vitányi Iván vezetett, akit én régről ismertem. Egyszer összefutottunk, kérdezte mivel foglalkozom. Elmondtam, hogy kirúgtak a munkahelyemről. Ő ajánlotta fel, hogy dolgozhatnék nekik, kérdőívek kitöltésében lehetnék adatfelvevő, mélyinterjúkat is készíthetnék. Kérdeztem is, hogy ezt jól meggondolta-
e. Azt válaszolta, hogy a szerelemről és más ilyen politikamentes témákról kérdezgethetnék, amit biztos megengednek majd fent, ezért elmegy az Aczélhoz, és megkérdezi, hogy alkalmazhat-e. Nem alkalmaztak.

Még semleges témákról sem tehettem fel a kérdéseket, mert a politika attól is tartott, hogy ez a Konrád miről fog beszélgetni. Külföldi honoráriumaimból mindig érkezett valamicske pénz, nem sok, azt kellett jól beosztani. Volt, hogy jött egy ember, hozott háromszáz márkát. Az OTP átváltotta, ebből éppen megéltem.

Szerencsére a Látogató című könyvem e szempontból fejőstehénnek bizonyult, mert tizennégy országban adták ki. Az elutasítás indoklása azonban mindig elmaradt. Orbán Viktorék egyik első intézkedése az volt, hogy indoklás nélkül lehet a közszférában embereket elbocsátani, ami számomra azt jelenti, hogy az állam megint szelektálni kezd politikai alapon.

Egzisztenciális fenyegetettséget építenek ki. Nagyon sok emberről hallok, akiket elbocsátottak politikai felhanggal, de mivel nem kell indokolni, ezért még a jogorvoslatra sem nyílik lehetőség. Ez engem a régi időkre emlékeztet. Az autoriter rezsimek mindig így működnek, a kritikát pedig igyekeznek eltüntetni, pitiánernek tekinteni, vagy a bírálatok megfogalmazóit megbélyegezni.

Beszélgettem minap egy számomra szimpatikus és őszinte kormánypárti
politikussal, aki azt tartja felháborítónak, hogy 2006-ban nem szólaltak meg a liberális jogvédők, amikor – az ő szavaival élve – „emberek szemét lőtte ki a karhatalom az utcán”. A jobboldali közvélekedésben a Gyurcsány-korszak a magyar történelem legalja, ahol hazudtak éjjel és nappal, és brutálisan eladósították az országot. Vádként hangzik el, hogy Önök hallgattak.

– Mert hazugság és túlzás azt állítani, hogy Gyurcsány elnyomta a népet. Ha visszaemlékszünk a 2006-os eseményekre, akkor azt láthattuk, hogy pajzsok mögé bújt bizonytalan rendőröket támadnak focihuligánnak kinéző fiatalok. Élesen él az emlékezetemben az a kép, amikor erős fiatalemberek egy nagy betontömböt dobtak a rendőrök irányába. Ha valakit az eltalál, az meghal. Erőszakos puccskísérlet zajlott az utcán, ami lezüllesztette a magyar közéletet. Olyan kulturálatlanság jelent meg a Kossuth téren, aminek nem volt előzménye.

Az ellenzék jogait azonban ilyen körülmények között sem csorbították a szocialisták, a Parlament nem volt a látszategyeztetések színtere, hanem éppen a Fidesz vonult ki mindig a Parlamentből, ha a miniszterelnök felszólalt. Gyurcsánnyal lehetett beszélni. Ha valaki nem állt szóba a másikkal, az éppen a Fidesz volt.

Most is Orbán Viktorról lehet hallani azt a pökhendiséget, hogy nem volt hajlandó találkozni a Nokia vezetőjével, aki hosszú ideig kereste a lehetőséget, hogy egyeztessen vele. Nem fogadta sokáig az amerikai nagykövetet sem. Érthetetlen volt, hogy miért tartja fontosnak Magyarország méltósága, presztízse szempontjából ez az ember ezt a rendkívül udvariatlan viselkedést. Nem értem a peckességnek ezeket az ordenáré gesztusait. Úgy vélem, hogy valami problémája van a személyiségében.

Ami az adósságot illeti, az ma ugyanannyi, mint amennyi volt, amikor átvették a kormányzást. Semmit nem dolgoztak le belőle, annak ellenére, hogy elvették a magánnyugdíjpénztárakban levő pénzt, tehát meglopták a társadalmat. Nem látom semmiféle értelemben jogosultnak ezt a
visszatekintő vádaskodást. Mindegyik rezsim megérdemli a maga kritikáját, így a Gyurcsányé is, de Orbán első kormányzása is érdemel bírálatot.

   "Egy demokráciában nem fordulhat elő, hogy pár nap alatt írjanak egy alkotmányt."

Fékezettebb volt ugyan, mert még nem volt a teljhatalom eszköze, a kétségesen bölcs kétharmados rendezés a Parlamentben a kezében. Egy demokráciában nem fordulhat elő, hogy pár nap alatt írjanak egy alkotmányt. Ráadásul úgy, hogy nem alkotmánytudósok, nem szakemberek, hanem egy politikus, Szájer József európai parlamenti képviselő körmölte a brüsszeli és strasbourgi parlamenti padsorokban. Számomra ez azt mutatja, hogy nincs tisztelet a szakma, a szakértelem, a biztos, az ellenőrzött hozzáértés iránt, hanem csak a politikai lojalitás számít. Méghozzá a vezérhez való lojalitás. Egy horvát esszéista szavaival élve, demokratúra

van Magyarországon.

1998-ban interjút adott az akkor alapított Heteknek, melyben a Fidesszel kapcsolatosan jóval kevesebb kritikát fogalmazott meg, mint a Horn Gyula vezette MSZP-ről vagy Torgyán pártjáról, az FKGP-ről. Mi történt, hogy mára éles bírálója lett az Orbán- rezsimnek?

– A kormányzásuk. A kisgazdák eddigre már megmutatták „zsenialitásukat” Torgyán doktor mezőgazdasági rögtönzéseiben. Horn Gyulát okosabb embernek tartottam, de aztán kiderült számomra, hogy mégsem igazán bölcs, mert 1994–1998 között leginkább a koalíciós partnere, a szabad demokraták ellen hadakozott, így a vele szemben ellenzéki Fidesz győzött. Szóval kihúzta maga alól a politikai talajt. Nem volt olyan nagyon ügyes, ösztönei nem olyan jól működtek, sértettségek dolgoztak benne, de elismerem, hogy volt benne egy képesség a hajlékonyságra.

1989 februárjában beszélgettem vele, azt kérdeztem tőle, hogy mit szól ahhoz, hogy Pozsgay
Imre akkori államminiszter azt mondta, hogy nem ellenforradalom, hanem népfölkelés 1956. Horn azt válaszolta: elsiette ezt az Imre. Arra a kérdésemre, hogy ő mikor mondta volna, így felelt: még vártam volna. Gondoltam, óvatos ember. Szeptemberben rádióhoz hívtak egy vitára, ahol Horn már a NATO-ba való belépésről beszélt. Élharcosa lett ennek az ügynek. Ez az elképesztő nagy ugrás meghökkentett. Igazolta Mark Palmer amerikai nagykövet jellemzését: „He is a real political animal.”

Furcsa, Orbánnál is ezt az elképesztő átváltozóképességet látom. Meglep, hogy egy Führer-államot igyekszik a maga méretére kialakítani, de ezt egyeztetni kell hazai politikai kollégákkal, a magyar lakossággal, erre rá kell nevelni a Fidesz vezető garnitúráját, ezt le kell nyeletni az Európai Unióval, illetve Amerikával. Ez olyan herkulesi vállalkozás, amibe csak belebukni lehet.

Kell-e abból messzemenő következtetéseket levonni, hogy Csurka István temetésén a kormánypárti elit kivonult, noha 1992-ben a Fidesz is élesen támadta az akkor még MDF-es politikust?

– Messzemenőt nem, egy kis mozaikkocka a teljes képben. Én történetesen Csurkáról többnyire a keresztnevéről emlékeztem társaságban, mindig azt mondtam: Csurka Pista. Sokat üldögélt ebben a lakásban. Együtt képzeltük el, hogyan viselkedjünk 1986-ban az Írószövetség közgyűlésén.
Itt ült Csurka, Csoóri Sanyi, de Haraszti Miklós is. Csurka Pista a Látogató című könyvemről nagyon elismerően beszélt. Egy asztaltársaság voltunk Karsai Pongráczcal, Gyurkovics Tiborral, Hernádi Gyulával és Karinthy Ferenccel. A súly is összehozta ezt a társaságot, mert azt tartottuk, hogy száz kiló alatt a férfi karácsonyfadísz.

Nekem Csurka volt az, aki a magyar közéletet a zsidózáshoz, társadalmi csoportok megbélyegzéséhez hozzászoktatta. A Jobbik is az ő köpönyegéből bújt elő.

– Igen, ő volt az, aki a tekintélyes emberek közül hajlandó volt ezt a nyelvezetet használni, amit korábban csak az útszélen lehetett hallani. Nála valami személyes probléma lehetett ez. Az apja filléres nyilas regényszerző volt, aki 1944-ben kapott egy zsidó tulajdonostól elvett gyárat, és azt
nem sokáig élvezhette. Ahogy öregszem, hajlandó vagyok arra gondolni, hogy az ember egyre inkább apjával azonosul.

Ahogy beszél, semmi felháborodást nem érzek Önben. Talán kiment volna a temetésre?

– Gondolkodtam rajta. Nem akartam a felhajtást, a fényképezéseket. Csendesen elmentem volna, de nem annak a Csurkának mondtam volna, hogy Isten nyugosztalja, aki a Magyar Fórumban írta a dühkitöréseit, hanem annak, akit még mint egy novella szerzőjét fogadtam, vele egykorú, kezdő szerkesztőként az Életképek című folyóirat egyik helyiségében. Sajnálom őt.

Sorra érkeznek a hírek arról, hogy a kormány Keleten, különösen az arab térségben igyekszik pénzhez jutni. Pragmatikus politikusok, pénzt akarnak szerezni az országnak, nem kell ezzel foglalkozni?

– Szimptomatikusnak tartom. Ha a Fidesz és Orbán Viktor popularitása csökken, és nem lesz elegendő ahhoz, hogy kormány többséget alkosson, akkor koalíciós partner után kell nézni. Ha igaz az a tendencia, hogy a Fidesztől elpártolóknak egy nem csekély hányada a Jobbik felé orientálódik, akkor kézenfekvő az a további föltevés, hogy ebben az esetben egy Fidesz–Jobbik-koalíciónak van a legnagyobb esélye. Vagy egy olyan kisebbségi kormányzásnak, amelyet a Jobbik kívülről támogat.
A Jobbik iráni orientációja pedig közismert.

Nem tudom, hogy mennyire sikerült Orbán Viktornak Libanonban a siíta Amal-mozgalom politikusaival a találkozója, de számomra aggasztó, hogy ezek az egyeztetések megtörténnek. Köztudott, hogy Libanonban az iráni befolyás nagyon erős, az Amal és a Hezbollah kiváló teheráni kapcsolatokkal rendelkezik. Ha Magyarországon egy kis falunál messzebb menő lesz az Iránnal való politikai rokonszenv, akkor az mindenképpen azt is jelenti, hogy Iránnal osztozni kell a politikai ellenszenveiben. Irán politikai ellenszenvei között az első számú célpont a nyugatos Izrael.

Nem olyan régen elég jó viszonyban voltak a Fidesz vezetői izraeli politikusokkal, hisz Orbán és Netanjahu két konzervatív politikusként szót értett egymással. Kívülről úgy tűnik, hogy az Orbán-kormány a határon toporog, hogy a Közel-Kelet melyik oldalával ápoljon jó viszonyt.

Orbán Viktor többször beszélt a keleti szélről, amit a vitorlájába akar bevonni. Sajnálatosnak és ostobaságnak tartom, hogy az euroamerikai orientációval szemben alternatíva gyanánt próbálják ezeket a kapcsolatokat kiépíteni. Az pedig tragédia lenne, ha egy későbbi időszakban a Jobbik támogatásának lenne ez az ára.

HETEK /  Hazafi Zsolt